Veszélyeztetett terhesség táppénz 2015 - 2016 évben - Táppénzre és ezzel együtt mindenki jogosult, akinek van munkaviszonya, így a terhes anyukák is, mégpedig a részükre veszélyeztetett terhesség esetén is jár a táppénz.
Azt tudni kell, hogy veszélyeztetett terhesnek azt a nőt lehet nyilvánítani, aki saját egészségi állapota miatt sorolt ebbe a kategóriába.
Amennyiben tehát egy kismamának gondjai vannak a munkahelyével, vagy a munkakörével, erre hivatkozva nem lehet veszélyeztetett terhesnek titulálni, ezt a körülményt a munkaadójának kell tisztáznia és megoldania. Az tehát igazából teljesen szabálytalan, hogyha az orvos ennek a körülménynek a feloldása miatt valamilyen indokkal mégis felveszi a kismamát táppénzre. de teljesen jogos például a betegállományba vétel, hogyha a terhes nő már a terhességet megelőzően is cukorbetegségben szenvedett és ez persze a terhesség alatt is fennáll.
Veszélyeztetett terhesség esetén a kismamának táppénzként a munkabére 60 százaléka jár. A veszélyeztetett terhességnek, ugyan úgy, mint más táppénzre jogosító betegségnek meg van az orvosok által használandó kódszáma, ez ebben az esetben a 9-e, a pontos meghatározás pedig veszélyeztetett terhesség miatti keresőképtelenség. Ez a kód nem olyan régen került fel a listára, épp a kismamák érdekeit védve. Azonban az olyan beteglap, melyen ez a kódszám van feltüntetve, csakis abban az esetben adható ki, amennyiben a kezelő nőgyógyász orvos rendszeres időközönként megindokolja a veszélyeztetettség fennállását és csakis addig az időpontig lehet élni e lehetőséggel, amíg erről meg van a nőgyógyászati ajánlás. Az ajánlást havonta meg kell adnia az orvosnak, és kizárólag ez alapján állíthatja ki a háziorvos a 9-es kóddal ellátott táppénzre jogosító papírt.
A rendszer igen jól működik abból a szempontból, hogy már a veszélyeztetettség megállapításának első napjától számfejtik rá a táppénzt, ráadásul mivel ez a táppénz nem tartozik egészségbiztosítási járulékköteles jövedelmek közé, így a későbbiekben adható ellátások számítása során ezt a tételt nem kell figyelembe venni.
Mondja el a véleményét nekünk itt!
{fcomment}
Új aktualitások
- Adóbevallás: mikor van a határidő? Mi változott? - 08/05/2014 20:53
- Nemzeti italbolt pályázat és a feltételei - 07/05/2014 20:51
- Mi várható béremelés terén? - 05/05/2014 20:51
- Közalkalmazotti szabadság - 04/05/2014 20:49
- Közös megegyezéssel felmondás minta letöltés - 30/04/2014 22:01
- Adóigazolás kérése igénylése - 27/04/2014 09:53
Régebbi aktualitások
- Végkielégítés mértéke, számítása, összege - 06/04/2014 21:27
- Lakáshitelre is felhasználható lesz a cafetéria! - 31/03/2014 09:15
- Kötelező törzstőke emelés legfontosabb tudnivalói 2016-03-15-ig - 23/03/2014 21:19
- Hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylése, ára - 05/03/2014 09:50
- Távolléti díj - Mennyi az alapdíj? - 18/02/2014 10:19