Lapszemle


1 logoNagy igény van rá, hogy emberi hangon olyan cikkekhez is hozzájussanak látássérült emberek, amelyek nincsenek digitalizálva., és ennek az igénynek a kielégítésére született meg a  a Lapról hangra projekt. A Lapról hangra projekt közösségi összefogás. Látó önkéntesek vállalják el, hogy újságcikkeket olvasnak fel, ezeket a hangfelvételeket feltöltik a portálra, és arról a látássérült olvasók letölthetik vagy helyben meghallgathatják. Házilagos körülmények között is készíthetőek hangfelvételek, például a Skype programnál használt mikrofon megfelelő hozzá.


1 logoA munka törvénykönyvének két évig életben levő, a szabadságot érintő rendelkezése miatt pert indít a magyar állam ellen a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz). A fő probléma az, hogy a parlament hoz egy jogszabályt, ami kárt okoz, majd a károkozás tényét elismerve módosítja azt, de a kárt nem téríti meg, például munka törvénykönyvének 2012. és 2014. között érvényben lévő rendelkezései miatt csökkent a kivehető alapszabadság mértéke, és emiatt számos munkavállalót kár ért.


1 logoFinancial Times idén júniusban a Founders Forummal közösen indított versenyt, hogy összegyűjtsék Európa legjobb 50 technológiai vállalkozóját.  A Prezi alapítói a listán a 25. helyre kerültek, így megelőzve például Geert-Jan Bruinsmát, a booking.com alapítóját. A listát Daniel Ek, a Spotify alapítója vezeti, a második helyre pedig Jan Koum, a WhatsApp alapítója került.


1 logoA Magyar Posta Zrt. olyan innovatív megoldásokat vezetett be, korszerűsítéseket hajtott végre, amelyek időt spórolnak meg az ügyfeleknek.

Csekkterminál/Icsekk - A még mindig igen népszerű csekkes számlakiegyenlítés terén fontos újítást jelentett a QR-kód feltüntetése a teljes megszemélyesítésű, gépi kitöltésű csekkeken. A QR-kóddal ellátott csekkek a korszerű iCsekk mobilfizetési alkalmazással könnyen, gyorsan és készpénzkímélő módon fizethetők be. Az ügyfelek eddig több mint 110 ezer csekket fizettek be a Magyar Postánál a postai QR kód és az iCsekk segítségével mintegy 1,1 milliárd forint értékben.


1 logo2015. november elsejétől a koncesszióra jogosult BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciuma végzi az egész ország területén a dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenységet. A központi trafikellátó minden hazai dohánytermék-nagykereskedővel köteles lesz szerződést kötni, és a nemzeti dohányboltok tulajdonosai a cash&carry (fizess, és vidd) raktárakból a havi rendeléstől függetlenül, soron kívül is megvehetik a szükséges dohánytermékeket.


1 logoHavi 8 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok - A 2. világháborús hadiárvák illetve hadiözvegyek már régóta várnak anyagi támogatásra. Ám most - a tervek szerint - havi 8 ezer forintot is. A lépés az 1938 illetve 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti. Ez egyfajta nyugdíj - kiegészítésként is értelmezhető, mintegy 18 ezer ember számára. Anyagi támogatást kapnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a magyar királyi honvédség illetve a csendőrség kötelékében szolgált és szolgálat alatt elesett - ismertette a hadigondozásról szóló törvény módosításának célját az egyik előterjesztő, Lázár János az Országgyűlésben. Az előterjesztést a miniszter mellett Kovács Zoltán, L. Simon László, Vargha Tamás, valamint Rétvári Bence képviselők jegyzik.


1 logoAz útlevéltarifák 2,5 ezer forinttól indulnak, ám a számla közel 70 ezer forintra is emelkedhet. Így érdemes időben lépni, ha pedig az útlevelünket elveszítjük, akkor bizony drágán meg kell fizetnünk az árát. 2,5 ezertől akár 67 ezer forintos tételt is jelenthet az útlevélcsere. Az összes eljárásban, ami közös, hogy az útlevélcserét bármelyik járási hivatalban elindíthatjuk, kivéve a 24 órán belüli eljárást választjuk mivel ezt csak és kizárólag a budapesti Központi Okmányirodában lehet kérvényezni. Valamint még az is fontos, hogy a 3 – 7 nap alatt elkészülő útlevelet is csak itt lehet átvenni.


1 logoAz Európa Tanács szakértői csoportjának jelentése élesen bírálja a magyarországi menekültbefogadó állomásokat. A létesítmények túlzsúfoltak a dokumentum szerint, gyors romlásnak indult a higiénia illetve a biztonság is, illetve ezen felül még a bánásmód is nagyon durva. A debreceni menekülttáborban embertelen körülményeket találtak – ezt nyilatkozta az alapjogi biztos hivatalának főosztályvezetője, aki részt vett az ellenőrzésen személyesen is.


Aktualitasok hirportalA régiós országok energiacégeinek képviselői érdemi előrelépést sürgettek egy keddi brüsszeli szimpóziumon a délkelet – európai térség gázellátásnak diverzifikálásában. A siker kulcsa, hogy közösen próbáljanak választ adni a kihívásra egyes országok. Azon megoldások, melyeknek köszönhetően javítani lehetne a közép- és délkelet – európai térség országainak gázellátásán, már régóta léteznek papíron. A siker érdekében létre kell hozni egy olyan likvid gázpiacot, ahol áramoltatni lehet a földgázt – ez hangzott el az Európai Parlamentben a térség gázellátásának diverzifikálásáról tartott szakmai vitán. Az első, 2006-os gázválság óta nem sokat tett Európa délkeleti része az energiabiztonság érdekébe. A térség országai még mindig adósak a gázrendszereik közötti összeköttetést megteremteni hivatott beruházások végrehajtásával. A román cég, szabályozási ügyekért felelős igazgatója hangsúlyozta, hogy a térség gázellátási problémáinak megoldásában kiemelt szerepet játszhatnak a Fekete-tenger partjai mentén 2012-ben feltárt gázkészletek.


Ha 24 órás munkarendben állunk, akkor a munkavégzés során folyamatosan rendelkezésre kell állnunk. Ez a készenléti beosztásban lehetséges.

  
Ezt már olvasta?Bezárás