kozalkalmazottak szabadsagaKözalkalmazotti szabadság 2015 - 2016 évben - A szabadság mindig is egy olyan kérdés volt, ami nagyon kényes, hiszen az emberek alapból úgy viszonyulnak a szabadság kérdéséhez, hogy az egy olyan dolog, amire mindenképpen szükség van. Nem lehet mindig dolgozni és ezt nem is lehet elvárni, ezért kell egy olyan rendszert kialakítani, ami mindkét fél számára jó. Persze ezt sokszor nehéz kivitelezni, hiszen a dolgozók szeretnek pihenni, a számukra járó szabadságot fel kívánják használni, a munkáltatók persze nem mindig adják ezt meg úgy, ahogy az jó lenne.

A közalkalmazotti szabadság 2015 - 2016 évre a korábbiakhoz hasonlóan is alapszabadságból és pótszabadságból fog állni. Ezen nem kell meglepődni, hiszen ami eddig bevált, azt folytatni akarják. Nagyon sok embernek meg van a véleménye a szabadság kérdéséről, hiszen mint már említettük ez egy nagyon fontos kérdés és egyöntetűen minden egyes munkavállalót érint.

Nem lehet csak úgy elmenni mellette, mintha egy egyszerű kis semmit mondó téma lenne, mert igenis érdekli az embereket, hogy hogyan fog ez alakulni, miként fog esetleg megváltozni, milyen új szabályok fognak bevezetésre kerülni. Ez az életünk része ugyan úgy, ahogyan a munka is az, ebben nincsen semmi kétség. Sajnos nem lehet mindig olyan döntéseket, hozni, ami mindkét fél minden érintett számára teljesen kielégítő lenne, ezért meg kell találni az arany középutat, ami maga a járható út. A közalkalmazottak alapszabadsága 2015-2016 évre is egy olyan kérdés, ami mellett nem lehet elmenni, tehát a jövőre vonatkozóan megmutatjuk önöknek, hogy hogyan fog alakulni. A közalkalmazotti szabadság 2015-2016 év során is a bértábla szerinti besorolásnak megfelelően jár majd, e szerint: A – D 20 nap, E – J 21 nap, a 97/C kategóriában: szintén 21 nap jár. Ez után következik a pórszabadság megvitatása. A pótszabadság legalább annyira fontos, mint az alapszabadság. A pótszabadság a következő képen fog kinézni: vezető beosztásban dolgozóknak 5 nap, magasabb vezetői beosztásban 10 nap, nevelő-, egészségügy-, oktatásügyben dolgozóknak 25 nap, melyből 15 nap igénybe vehető nevelési munkára, azaz továbbképzésre.

A következő, amiről beszélnünk kell az a 16 év alatti gyereket nevelő szülők szabadságára vonatkozik. Rendkívül fontos, hogy azon szülők megfelelően elég szabadsághoz jussanak, akik kisgyereket nevelnek, hiszen nem mindig egyszerű a gyermeknevelést és a munkát kellőképpen összehangolni, főleg az egyedülálló szülők vannak bajban, rájuk a következők vonatkoznak: egy gyereknél 2 munkanap, kettő gyereknél 4 munkanap, három és ennél több gyereknél 7 munkanap, fogyatékos gyerekeknél pedig további két nap jár még.

Nagyon sok minden múlik azon, hogy az a bizonyos közalkalmazott hány éven keresztül dolgozik a munkahelyén és vannak bizonyos szabadság fajták még a pótszabadság mellett, melyek adott körülmények között törvény szerint járnak. Ilyen példának okáért a szülési szabadság 6 hónap, fizetés nélküli szabadság 6 hónap, keresőképtelenség esetében járó szabadság, mely maximum 30 naptól 3 hónapig terjedő lehet, és ide tartozik szintén 3 hónap szabadság katonai szolgálat esetében. Nagyon fontos, hogy a munkáltatónak úgy kell viszonyulni a közalkalmazottakhoz, hogy minden egyes megérdemelt szabad munkanap járjon. Hiszen ez egy jog, amivel a közalkalmazott élhet, amihez neki joga van és senki nem veheti el tőle ezt. Ha mégis az történne, hogy a közalkalmazott nem kapja meg a neki járó szabadságot, akkor abból nagyon nagy probléma lehet ugyanis bíróságra is lehet vinni az adott ügyet.

Viszont, hogy ha valaki közalkalmazottként érzékeli azt, hogy valami probléma van a szabadságokkal, akkor ő is nyugodtan felhívhatja a figyelmét a munkaadónak, hogy olyan dolgot nem vehetnek el az alkalmazottól, amihez a törvény szerint joga van. Kompromisszumokat kötni lehet és kell, ugyanis nem csak a munkavállalónak van szüksége a munkaadóra, hanem fordítva is igaz ez. Mindenkinek jár a pihenés és ezt nem szabad elvenni senkitől sem, ugyanis ez alanyi joga a munkavállalónak. Nyilván sok esetben nem szólnak emiatt és sokszor adódhat belőle probléma, hogy nincs megadva az a szabadság, ami járna, ami nagyon rossz hozzá állás. Persze ezeket el lehet kerülni, hogyha mindkét fél tisztában van azzal, mit kell tennie, vagy mit várhat el a másiktól. Természetesen mindenképpen tudatni kell az adott féllel, hogy mik a kritériumok, és a munkavállalóknak tisztában kell lenni a saját jogaikkal, nem szabad hagyni azt, hogy a munkaadók kihasználják őket. Sokszor ez is előfordul, és sokszor nem történik semmi az ügy megoldásának érdekében, aminek több féle oka is lehet, elsősorban az, hogy mindenki félti az állását, de jó érzésű munkaadó ezzel nyilván nem él vissza. Amennyiben tájékozódni szeretne arról naprakészen, hogy mik is a közalkalmazotti szabadság 2015-2016 évre vonatkozó előírásai, akkor a legjobb helyen van, mivel oldalunkon folyamatosan a legfrissebb információkhoz juthat.

Mondja el a véleményét nekünk itt!
{fcomment}

 

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás