Friss - Bővült a gyed extra 2016. január elsejétől - Január elsejétől bővült a gyed extra, a szülő már a gyermek 6 hónapos kora után is visszatérhet a munkába, és mindeközben a családtámogatásoktól sem fog elesni – jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ez a szülők illetve a támogatások szemszögéből nézve nagy pozitívum, mivel 2014 előtt, hogyha mind a két szülő dolgozott a 3 évesnél kisebb gyermek mellett, akkor a családtámogatásoktól elestek. Nem járt nekik sem gyed, sem gyes. A gyed extra bevezetésével a kormány éppen ebben a rendszerben szeretett volna változást előidézni. Manapság már az az életképes az a család, ahol másfél vagy kétkeresős családmodell van jelen. Napjainkban nagyon sokan rá vannak arra szorulva, hogy bizony dolgozzanak a kisgyermekük mellett és most a gyed extra bevezetésével ennek a lehetőségét hozta létre a kormány.

Gyed extra összege - Viszont a cél egyáltalán nem az, hogy bárkit is „rákényszerítsenek” arra, hogy pici gyermek mellett munkát vállaljon, persze az is igaz, hogy így több bevétele lesz a családnak, de épp az ellenkezőjét szerette volna a kormány ezzel a lépéssel biztosítani. Méghozzá azt, hogy az anyukák nyugodtan maradjanak otthon kisgyermekük mellett és anyagilag mégsem a „semmiért” vannak otthon. Az erre jogosult családok közel egymillió forint többletjövedelemhez tudnak hozzáférni évente a gyed extra bővítésének köszönhetően. Nagyon nagy az érdeklődés a gyed extrát érintően, az igénylők száma is folyamatosan csak nő, tavalyi évben már 50 ezren vették igénybe a támogatást.

A gyed maximum értéke is nőtt, most jelen pillanatban ez az összeg 155. 400 forint, ami bruttó 5,7 százalékos növekedést jelöl az előző évi összeghez viszonyítva. A gyed maximum értéke másfélszeresére nőtt 2010-ről 2016-ra, ezzel is a családok jövedelmét szeretnék emelni.

Testvérgyed - Még mindig megvan a „testvérgyed” is, ez annyit jelent, hogy két gyermek után kétszeres, három gyermek után pedig háromszoros összeg jár abban az esetben, hogyha gyorsan egymás után születnek meg a gyermekek. Diplomásgyedet pedig a főiskolai, egyetemi hallgatók valamint a frissen végzettek tudják kérvényezni, mely egy évre szól.


Előzmények:

Gyed, Gyes, Gyed extra, Diplomás Gyed 2016 és 2017 évben -
A Gyed extra négy új intézkedést foglal magában. Az egyik fontos, hogy az anyuka munkát fog tudni vállalni a gyermek 1 éves kora után is. Hogy ha születik még egy gyerek, tehát két gyerek van, akkor megduplázódik a Gyes vagy a Gyed. Bevezetik a diplomás Gyedet. Azok, akik munkát adnak 3 vagy több gyerekes anyukáknak, több adókedvezményben fognak részesülni.

2015.05.16. - Friss! A gyed extra jövőre már a gyermek 6 hónapos korától igénybe vehető! 2016 januárjától a munkába visszatérő anyák már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát a kormány szerdai döntése értelmében. Eddig erre a gyermek egyéves kora után volt lehetőség, jövőre azonban már a gyermek féléves korától folyósítják az ellátást.

Az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között a 2014. januári gyed extra bevezetése előtt; a kettőt együtt nem kaphatták meg. A gyed extra minden 2 év alatti gyermek után külön-külön jár. Ez azt jelenti, hogy az a nő, akinek kettő, két év alatti gyermeke van és visszatér dolgozni - akár részmunkaidőben is - a fizetése mellett két gyedet kap.


2015.04.26.
- Friss! Növekedhet a gyed összege -
Nem kellene attól tartaniuk a dolgozni visszatérő kisgyermekes anyáknak, hogy a részmunkaidő miatt a kistestvér születése után csökken majd a gyed összege. Nem kellene szüneteltetni a gyed folyósítását, ha az anyát az apa váltja otthon, a legalacsonyabb jövedelműeknél emelkedik a gyed összege. A tervezet szerint újra minden szülőnek két évig jár majd a gyermekgondozási díj, ha az igénylő két éven belül legalább 365 nap jogosultsági idővel rendelkezik.

A tervezett módosítás értelmében azon szülőknek, akik a minimálbér kétszerese hetven százalékánál alacsonyabb összegű csecsemőgondozási díjra jogosultak, a jövőben nem csökkenhet majd az ellátásuk összege, ugyanannyi pénzt kapnak a gyed alatt is.



Ezek az intézkedések
azért vannak, hogy a gyerekes családokat előrébb vigyék és segítsenek nekik. A diplomás Gyed annyiból áll, hogy ha két igazolt tanulmányi féléve van a kismamának, akkor tudja igényelni vagy is kapja meg a Diplomás Gyedet. Ezután Gyes mellett tudja folytatni majd a tanulást. Ezekkel az intézkedésekkel nagyon szeretné a kormány ösztönözni az embereket a gyerekvállalásra. Fontos, hogy megjöjjön az emberek kedve gyereket vállalni. Amikor kidolgozták a támogatási rendszert, akkor mintát vettek a többi európai országról. Január óta már vagy 80 ezer kismama jár jobban, mint azelőtt. Így kijelenthetjük, hogy van pozitív hatása az ügynek. Tehát Gyed mellett dolgozni is tudnak, így sokkal több pénz jut a családoknak, mint eddig bármikor. Fontos azonban tudni, hogy azoknak jár csak Gyed, akik terhességük előtt legalább 365 napot már dolgoztak.

2014-től kedvezőbbé vált a helyzet, mert 89 000 forintos TGYÁS mellett a 77 ezer forintos Gyedet is megkapja majd a család. A juttatások halmozhatókká válnak, tehát nem kell aggódni. Ennek fényében kijelenthetjük, hogy kiterjesztették ezeket az intézkedéseket. Viszont, hogy ha még több Gyeddel és Gyessel kapcsolatos hírt akar látni, akkor sűrűn látogasson majd vissza, így első kézből értesülhet az újdonságokról.

A Gyed extra lehetővé teszi a kismamáknak, hogy egy év alatt megkaphassák azt a támogatási összeget, amihez máskülönben kizárólag három év alatt kerülhetne sor akkor, hogyha például a gyermek egy éves korát követően az anyuka ismét munkába szeretne állni. A változás igen kedvező, mivel az anyuka, aki több éves munkaviszonnyal a háta mögött a szülés után otthon kívánt maradni három évig, az az első fél évben legfeljebb a fizetése 70 százalékával számolhatott gyermekágyi segélyként. Ez után a gyerek 2 éves koráig legfeljebb a minimálbér 70 százalékát kaphatta meg Gyed formájában, ez után pedig amíg a gyermek a 3 éves kort be nem töltötte, a központilag megszabott 28.500 forintnyi Gyesre lehetett számítani. Mindezeken felül, ha az anyuka a gyermek három éves kora előtt szült még egy gyermeket, akkor az első gyermek után járó ellátásokat megszüntették. A Gyed extrával kiválóan megoldódnak ezek a problémák, ugyanis a három év folyamán igénybe vehető TGYÁS, Gyed ls Gyes összegei egy személyre vonatkozóan és minden egyes adott helyzetben kiszámolhatók és igényelhetők is, e mellett, amikor a gyermek betölti a 7. hónapot, akár az újbóli munkába állást is választhatja az anyuka.

Fő szabályként 2015-2016 során is megmarad, hogy egy gyermek után egyszerre csak egy ellátás folyósítható, de abban az esetben kaphat a szülő több ellátást is, amikor háztartásában több gyermek van és ezen gyermekek közül minimum egy 2013. december 13.át követően született. Ez pontosan azt takarja, hogy amennyiben 2014. január 1. után egy családban több gyermek születik, akkor a nagyobb testvér után járó ellátás sem vész el. Ahol több gyermek után jogosultak az ellátásokra, és nem ikrekről van szó, ott az eltérő korú gyermekek után külön külön folyósítják ezen ellátásokat, a gyermek adott életszakaszának megfelelően.

Újdonság, hogy a Gyed mellett az anyuka munkát is vállalhat, ami pontosan azt jelenti, hogy amint a kisgyermek betölti az első életévét, a Gyed és a Gyes folyósítása mellett is végezhet munkát korlátlan időtartamban. Ez a módosulás vonatkozik a 2014. január elseje előtt született gyermekek szüleire is. Fontos tudni, hogy amennyiben a szülő munka végzés okán szüneteltette a Gyed folyósítását 2014. január elsejét megelőzően, akkor most már kérheti ennek feloldását és a Gyed további folyósítását. Ilyenkor összegszerűen azt a Gyedet fogják részére folyósítani, amelyet első ízben megállapítottak számára. Az azonban másképp alakul, ha valaki heti harminc órában munkát vállalt 2013. október elsejétől és ezzel egy időben a gyermeke után kérte a Gyes folyósítását, mert ekkor 2014.január elsejét követően a Gyesről le kell mondani és a Gyed megállapítására csak így kerülhet sor. Mindezek viszont nem érintik, és nem befolyásolják a korlátlan idejű munkavégzés lehetőségét. Ne feledkezzen meg senki arról, hogy ezekben a helyzetekben a Gyed újra folyósítása, nem automatikus, ezt kérelmezni kell. E témakörben szintén újdonság 2014. év elejétől a Diplomás Gyed, melynek bevezetésével kiegészítésre került a Gyed-re jogosultak köre. Ebbe a körbe tartoznak ugyanis ma már azok a felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók, akik tanulmányaik folytatása közben szülnek gyermeket. A Diplomás Gyed-re az az édesanya tarthat igényt, aki vagy felsőoktatási tanulmányai alatti időben, vagy azt követően egy éven belül szül. A feltétel annyi, hogy minimum két igazolt félévvel el kell tudni számolni.

Úgy tűnik, ez esetben a kormány jó döntést hozott, hogy kitolja ezeket a határokat és meghozta ezeket a módosításokat, viszont biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben még több változtatásra lehet számítani, de előre nem láthatunk semmit, csak sejthetjük. A lényeg az, hogy a családok mindenképpen jobban járnak, mint az előző években, de azért még lehetne ezt jócskán fokozni, főként, ami az ellátások összegét illeti.

Mondja el véleményét nekünk:
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás