Távfűtés panasz bejelentés - Ezt tudnia kell - A fogyasztóvédelmi hatóság és a távhűtés - Július 1-jétől hatályba lépő szabály szerint a fogyasztóvédelmi hatóság felé lehet fordulni, illetékes megyei, avagy fővárosi kirendeltségeknél lehet bejelenteni a távhűtés mérésével, díjfizetésével, számlázásával és mindenfajta elszámolással kapcsolatos jogsértéseket. A FEOSZ (Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége) 2016. július 1-jén hatályba lépett energiagazdálkodásról szóló módosítása emlékeztet arra, hogy új hatásköri szabályokat vezetnek be a távhűtéses közszolgáltatással kapcsolatban.

Ezek értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság intézkedik azzal kapcsolatban, hogyha az elszámolással, méréssel, díjfizetéssel, számlázással valamint a végső felhasznált tájékoztatásával kapcsolatos rendeleteket megsérti a távhűtést végző szolgáltató.

Nyomatékosítja a civil szervezet azt, hogy az eljárás során a fogyasztóvédelmi hatóságnak a fogyasztóvédelemről szóló törvényt kell igénybe venni, a végső felhasználó fogyasztónak minősül, abban az esetben, hogyha egyben nem természetes személy is.

A FEOSZ a közleményében hívja fel a figyelmet arra, hogy a felhasználó csak akkor kezdeményezheti az eljárást, amit a fogyasztóvédelmi hatóságtól kér, ha igazolni tudja, hogy eredménytelenül fordult panaszával a távhűtési szolgáltatóhoz.

Ugyancsak a közleményben kiadott dokumentum szerint, nincs már szükség arra, hogy rontsuk a város képét a kívül elhelyezett klímadobozokkal. Ennek következtében a távhűtés jelentős mértékben szerepet vállal a teljes épületre illetve klimatizálásra kiterjedő rendszerre, mindezt környezetbarát módon.

  
Ezt már olvasta?Bezárás