penzhoroszkopAz, hogy melyik csillagjegynek hogyan alakulnak 2015 - 2016 évre vonatkozóan az anyagi ügyeik, természetesen elsőként a bolygók állásától függ majd. Nyilván minden jegy életében váltakoznak a jobb és gyengébb napok a pénzügyelet illetően is, mint az élet egyéb más területein is ez lenni szokott. De bízni kell és optimistán hozzáállni a dolgokhoz, hiszen csak ez vihet előre boldogságban, szerelemben, pénzügyekben egyformán. nagy előnyre tehet szert aki ezt a jó kis pénzhoroszkópot olvassa, mert így fel lehet időben készülni az esetleges nem vár fordulatokra, meg lehet előzni a nagyobb meglepetéseket, mivel ennek alapján azt is lehet látni, hogy mely napokon kell jobban odafigyelni a pénzünkre, mikor ne vágjunk bele kétesebb kimenetelű üzletbe. A közmondás szerint ugyan a pénz nem boldogít, de hát azért lássuk be, jobb ha van, mintha nincs, a hangulatunkat és a közérzetünket igen nagy mértékben befolyásolja. Aki tehát kíváncsi arra, hogy mit jósol a pénzhoroszkóp 2015 – 2016 évre, annak most felfedjük, mit is ígérnek a csillagok.

Kos (március 21 – április 20) - A Kosok arra számíthatnak ebben az évben, hogy a legjobb etap számukra pénzügyi szempontból várhatóan május és június hónap lesz. Erről a Vénusz gondoskodik, mondhatni garancia a szerencsére. Persze a dolgok nem úgy működnek, hogy várjuk a szerencsét ölbe tett kézzel, hanem ezért tenni is kell, de ezt a Kos nagyon jól tudja. Figyelj és vedd észre kellő időben a kínálkozó alkalmat, és fontos, hogy a kisebb dolgokat is becsüld meg kellően, mert így kezdődik a jó időszak. A nyár végére már azon kapod magad, hogy dől a pénz, de ekkorra, ha nem vigyázol, kifelé is ugyan ilyen folyik majd. Igyekezz elsajátítani a beosztás művészetét, tervezz és oszd be a megszerzett javaidat, hogy jusson is, maradjon is. Amire különösen érdemes figyelned, hogy ha van egy hobbid, ne szórd erre két kézzel a pénzt, mert így felborul az egyensúly. Most nem a nagy fényűzés ideje lesz, mert ha könnyebben – nehezebben megszerzett pénzedet meggondolatlanul költöd is, akkor nem marad olyasmire, amire pedig már régen vágysz és nem marad az esetleges váratlan költségekre sem, pedig a mostani kedvező pénzügyi időszak épp ezt lenne jó, biztosítsa számodra. Úgy hogy légy körültekintő és beosztó, akkor jó évet zárhatsz.


Nézze meg a heti horoszkópját is, amely szerelem, munka és a pénz vonatkozásában vizsgálja a jövőt!

Ide kattintva pedig a havi horoszkópját olvashatja el azonnal!

Szerelmi horoszkóp mindenkinek - Ide kattintson!

Bika (április 21 – május 21) - A Bika jegyben születetteknek a 2015-ös év pénzügyi téren jól láthatóan két részre osztható. az első félév igen szép bevétellel kecsegtet, azonban az év másik felére inkább a kényszerű költekezés lehet majd a jellemző. A nyár közepén számíthattok a legkedvezőbb időszakra, de az ősz kezdetétől már sokkal jobban érdemes lesz alaposan nekilátni a komolyabb pénzügyi tervek készítéséhez és egész év végéig legyél résen. Ne engedj a csábításnak, a megszerzett pénzt kemény munkádnak köszönheted, azonban nem tudhatod, hogy majd ez után mennyire jönnek még szembe veled a jó lehetőségek. Ezért valóban meg kell becsülni az összegyűjtött kis vagyont és ne ügyesen beosztani. Ennek ellenére ebben az évben megvalósíthatsz egy álmot, egy nagy utazást és ekkor természetesen nem kell megvonnod magadtól semmit, nyugodtan vásárolj emléktárgyakat, kis ajándékokat, de ezt is úy, hogy a lehetőségekhez mérten előre eltervezed, mire mennyit költesz. Ha megfogadod a jó tanácsokat, akkor nyereséggel zárhatod az évet és nem csak némi pénzzel, de sok szép emlékkel is gazdagabb leszel, e mellett pedig jutni fog még az év végi hivatalos kiadásokra is.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Amennyiben az Ikrek jegyébe tartozol, ebben az esztendőben jó esélyed lesz egy olyan beruházás megvalósítására, melyre már régóta spórolsz. Érdemes ennek fényében takarékoskodni és minden adandó munkát, alkalmat megragadni, mert most olyan jó passzban vagy, hogy egészen biztos, sikeres befektetés lehet. Az idei pénzügyed alakulása kiegyensúlyozott lesz, szinte garantált, hogy nem szenvedsz hiányt semmiben és több olyan dolgot is be tudsz ruházni, amire eddig nem volt módod, sőt még tartalékokra is szert tehetsz, csak ügyesen és megfontoltan oszd be a megtermelt javaidat. Amint az anyagi helyzeted megengedi tartalékolj, és akkor nem vág annyira földhöz egy nem várt kiadás, ha például elromlik a mosógép, vagy bármi más kiadás támad. Ha így teszel, egy régóta áhított dologra is futni fogja ebben az évben. Arra azonban figyelj, hogy az április hónap nem lesz a legkiválóbb hónap üzletkötésre, de a felhők már a következő hónapban el is oszlanak és minden a lehető legjobban alakul pénzügyeidben. Akár nagyobb összeg is ütheti a markodat, és ebből adódóan eljátszhatsz végre a gondolattal, hogy például belevágj egy új szakma kitanulásába.

Rák (06.22 – 07.22) - A Rákok egész év elejétől a nyár közepéig olyan lendületben lesznek, mint talán még soha. Anyag helyzetük, ha nem is látványosan és nagyon gyorsan, de hétről hétre apró lépésekkel javul. A 2015-2016-os években a pénzhoroszkóp a Rákoknak anyagi bőséget jelez, még ha ezért sokat is kell dolgozniuk. Lehet tervezgetni, és nagyon ajánlatos akár egy pénzügyi szakember véleményét is kikérni, hogy hogyan tudod okosan és kamatozóan befektetni a megtermelt vagyonodat. Persze ez nem azt jelenti, hogy ülj rá a pénzedre és számolgasd, őrizgesd, hisz nem azért van, de meg kell tanulni a legokosabban és legjövedelmezőbben kezelni a pénzt, ehhez pedig csak kifizetődő lehet, ha segítséget kérsz valakitől, akinek ez a szakmája. Minden körülmények között hosszú távú befektetésekben kell gondolkodnod, mert ez sokkal jobban megéri még akkor is, ha többet kell várni az ebből befolyó bevételre, a befektetés megtérülésére. Felesleges dolgokat most ne vásárolj, mert akkor a pénzed könnyen elaprózódik, sokkal jobban jársz, ha inkább tartalékolsz, hisz nem biztos, hogy a következő években is ilyen nagy kiugrásokkal számolhatsz majd.


Oroszlán (07.23 – 08.23) - Ha az Oroszlán jegyében születtél, 2015 - 2016 évre vonatkozóan az lesz jellemző pénzügyeidre, hogy folyamatosan apránként csöpögni fognak a bevételek pénztárcádba. A meglepő és váratlan fordulatot az jelentheti, hogy a javát nem is munka révén keresed meg, hanem mostanában valamilyen módon a rokonság, aki segít előremeneteledben. Annál inkább meg kell ezt becsülni, persze üzleti ügyeidet is ügyesen fogod alakítani, így összességében jól alakulnak a dolgok. Egy jó befektetés is kilátásban van, csak jó időben légy jó helyen és gondolkodj megfontoltan a pénzügyeket illetően. A fentiek fényében nagy az esély arra, hogy rokonaid közül valaki beszáll melléd az üzletbe és ezzel lesz magyarázható, hogy milyen úton gyarapodhat a bevételed. A nagyobb változások és jó pénzügyi akciók 2015 második felére várhatók nálad, az év elején inkább légy beosztó és nagyon nézd meg, mire költesz. Arra nagyon vigyázz, hogy a hirtelen jött jólét nehogy a fejedbe szálljon, mert akkor elveszhet minden, amiért végül is elég sokáig dolgoztál. Az ilyen jó időszakok nem tartanak örökké, úgy hogy alaposan gondold meg minden pénzügyi lépésedet, mert ezzel hosszú időre stabil hátteret teremthetsz magadnak és családodnak is.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szüzek pénzügyeiben 2015 eléggé stagnálós év lesz, különösebb nagy változásokra ne számíts most. A helyzeted stabil, persze igyekezz megtartani, ami van és lehetőség szerint apránként is gyarapítani a vagyonodat. Ha okos vagy és módszeresen kezeled továbbra is pénzedet, akkor nem ér semmi különös meglepetés. Úgy tűnik, hogy a pénzkezelési stratégiád megállja a helyét, ezen ne változtass. Ez az idő nem a legjobb nagyobb pénzügyi befektetés végrehajtására, így bármilyen ajánlatot kapsz, inkább legyél erős és mondj nemet, hagyd az ilyen fajta üzleti ügyeket inkább 2016 elejére, a csillagok állása azt mutatja, hogy akkor sokkal jövedelmezőbben alakulhatnak a dolgok. Már a következő év elején látható lesz, hogy beáll az egyensúly a bevételeid és kiadásaid között, később pedig kifejezetten a bevételi oldalra billen a mérleg. Azt persze nyilván Neked sem kell mondani, hogy a több pénz, nem magától fog befolyni, erősen meg kell érte dolgozni, de a lehetőségeid kiválóak lesznek, még válogathatsz is melyiket lovagolod meg. A döntésed egészen biztosan megfelelő lesz, mert addigra teljesen tisztán fogod látni, hogy mi az a praktika, amelyikkel egyenesen egy egész kis csinos vagyonra tehetsz szert.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Őszintén szólva a Mérleg szempontjából ez az év pénzügyekkel kapcsolatban nem a legideálisabban indult. nagy szerencse, hogy a jegy szülöttei nevükhöz méltóan mindig kellően képesek mérlegelni az adott helyzetet és remekül meg is találják az esetek nagy többségében a megfelelő megoldást. Egy jó terv kell csak és ha kicsit lassan is, de a dolgok egyenesbe fognak jönni anyagi téren. 2015 első félévében leginkább a nagy túlélő szerepében fogsz tetszelegni, de tőled elvárhatóan ebben a szerepben is maradéktalanul megállod a helyed. Nem kenyérre kell majd, amit megkeresel, hiszen jól be tudod osztani amid van, de a nagyobb álmok megvalósításával egy kicsit várnod kell. Ha pedig előrelátó, beosztó és türelmes is vagy, akkor az év vége felé már kiegyenesednek a görbék és 2015 elején már sokkal jobb lesz a helyzet. Az azt követő hónapok hozzák az igazi meglepetéseket, lehetőséged lesz egy kiváló üzlet lebonyolítására, ami akár egy jól sikerült ingatlaneladást is jelenthet. 2015 végére elmondhatod, hogy ügyességednek és megfontoltságodnak köszönhetően két csendesebb, de nyugalmas évet zártál, még némi megtakarításra is szert téve.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Ismerve a Skorpiók habitusát, életvitelét, a csillagok jelzései szerint fel kell hívni a figyelmüket, hogy 2015 - 2016 során vegyen vissza a féktelen pénzszórásból, mert igen csak megcsappanhat a pénztárcájuk. 2015-ben már az első negyedév úgy zajlik, hogy hónapról hónapra egyre nagyobb kiadásokba vered magad és szinte teljes kontroll nélkül szórod a pénzt. Szabj gátat ennek a mániádnak, mert hiába van szép vagyonod, annak is a végére lehet egyszer érni. Tanuld meg, hogy bizonyos összeghatár alatt is lehet vásárolni, állíts fel egy pénzügyi tervet, még ha nem is voltál eddig ehhez hozzászokva, próbáld ezt betartani, rengetegen élnek így és sok problémát ki lehet ezzel védeni. Amennyiben sikerül megzabolázni magad, akkor az év végére már egész jól fognak állni a pénzügyeid és ismét stabilnak érzed majd a talajt a lábad alatt. A következő évben pedig olyan remek dolgokba nyúlsz bele, amitől egyenesen felfelé szárnyal az életed üzletileg, anyagilag egyaránt. A legfontosabb, ami egy Skorpiónak tudjuk nem könnyű, de légy maximálisan türelmes saját magaddal szemben, hogy a nagy és pozitív eredmények biztosak lehessenek.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Nagyon jó időszakra számíthatnak a Nyilasok a pénzügyi helyzetüket illetően, szinte számukra is egészen váratlan fordulatok állnak be anyagi téren. nagy az esélye, hogy egy igen tetemes fizetésemelést kapsz a munkahelyeden, amit persze nem adnak ingyen, de nagyon sikeres évre számíthatsz. E mellett, ha belevágtál egy bizonyos befektetésbe, akkor ennek 2015–2016 során látod majd igazán hasznát. Szépen elkezdenek csordogálni a bevételek ebből az üzletből és 2015 közepe felé már egy igen szép summát mondhatsz magadénak. ha ráadásul ügyesen forgatod ezt a pénzt, akkor hosszú időre biztos talaj lesz a lábad alatt. Ismerve a Nyilas empatikus természetét, ebből a bevételből még jótékony célokra is fogja futni, ettől pedig nem csak a pénztárcád gömbölyödhet, hanem a lelked is gazdagodni fog. Igyekezz  dolgokat egyensúlyban tartani, ha résen vagy, tervezel előre, akkor nem lesz fennakadás és a kiadásaidat kordában tartva, egy kis önkontrollal végig meg tudod tartani a pénzügyi egyensúlyt.

Bak (12.22. - 01.20.) - A bakoknak is igen jó két évük lehet, leszámítva egy kisebb veszteséget, váratlan kiadást még 2015 elején. De ügyes leszel, és egy esetleges kisebb veszteséggel megúszod az ügyet, aztán egy nagy fordulat következik és szépen alakulnak a pénzügyeid. Üzletben nincs barátság, nincs jótékonykodás, ezt tartsd szem előtt, persze ez nem azt jelenti, hogy másokon átlépve kell az anyagi javakat gyarapítani, a bak erre nem is alkalmas személyiség. Üzletbe, befektetésbe, munkahely változtatásba ne kezdj, csak az év második felében, vagy még inkább 2016 elején. Amit akkor eldöntesz, annak pozitív hatása és kimenetele lesz minden féle szempontból. Minden esetre spórolósabb énedet vedd elő, és ebben az évben az eddiginél is próbálkozz jobb beosztással élni. A nyár végén kicsit már könnyebb lesz az anyagi életed, de ettől nem szabad szárnyakat kapni, nehogy kicsússzon a kezedből az irányítás. Az év végére már azokat az energiáidat is mozgósítani fogod, melyekről azt sem tudod, hogy léteznek és némi túlzással, de azt jósolják a csillagok, hogy amibe belefogsz, annak mindnek egy kiváló üzlet és remek bevétel lesz a végeredménye.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő időkben a Vízöntő elsőként családi örökség révén gyarapíthatja bevételeit. Légy nagyon ügyes, beosztó és előrelátó, ha így viselkedsz és ügyesen ülteted el a könnyen jött vagyonkát, akkor remek befektetésekkel többszörösére növelheted ezeket az összegeket. Azért légy meglehetősen alapos és óvatos, mert egy hirtelen hozott rossz döntés sokban visszavetheti a felmenő ágat. Nehogy a kiindulási helyzetednél rosszabb körülmények közé kerülj, gondolj arra, hogy az üzleti fogások mellett magadat és családodat is fenn kell tartani, ez nehogy veszélybe kerüljön.

Halak (02.20 – 03.20) - Amennyiben halak vagy, a 2015-ös évet kicsit szánd arra, hogy megalapozod a következő időszakot anyagilag. ha most nagyobb kiadást tervezel, mint egy külföldi út, vagy nyaralás, azt persze megteheted, de ne ess át a ló túlsó oldalára. Oszd be ügyesen a pénzedet, mert így nem érhet meglepetés, ha váratlan költségekkel kell szembenézned. Akár egy két évre előre is készíthetsz magadnak pénzügyi tervet és ennek mentén haladva próbáld meg a tételeket sorban megvalósítani. Kisebb válsághelyzetek alakulhatnak ki az év vége felé, de ha jól kezeled ezeket, akkor hamar kilábalsz és jönnek a jobb idők. A nyár végén már egyensúlyban lesznek pénzügyeid, és ha ügyesen tudod kezelni a bevétel és kiadás oldalakat, akkor hamar meg lehet a teljes és megnyugtató pénzügyi egyensúly is az életedben. Ez megnyugtat majd és már némi alappal, háttérrel nyugodt lélekkel vághatsz bel először kisebb befektetésekkel járó üzletekbe. Amire figyelj, bármilyen rossz szájízt hagy másokban, ne kölcsönözz pénzt senkinek, persze kivétel, ha egy családtagod van bajban, de azt egyébként is más kategóriába sorolod te magad is.

Mondja el a véleményét nekünk itt!

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás