1 logoA nyugdíjhoz egy 8.550 Forintos kiegészítés is csapódhat. Azok jogosultak erre az összegre, akiknek férje vagy éppen édesapja 1938 illetve 1945 között a 2. világháborúban eltűnt vagy elesett. A parlament, döntést hozott még júniusban arról, hogy azon hadiözvegyek, akiknek férjük vagy épp édesapja 1938. november 2 illetve 1945. május 9. között szolgált a magyar királyi csendőrség és honvédség kötelékében és elesett vagy éppen eltűnt, valamilyen anyagi támogatást kaphassanak.

Akik kicsit gyorsabbak voltak, ők már ezt a levelet meg is kaphatják arról, hogy a kérelmüket elfogadták – e vagy sem. A kormányhivataloknál az erre irányuló támogatási kérelmeket folyamatosan be lehet még nyújtani.

Ezen támogatásnak a mértéke a minimál nyugdíjnak a 30 százaléka, azaz jelenleg a 28. 500 Forint 30 százalékát kapják meg, így e nyugdíjasok 8.550 Forinttal kapnak többet. Ez azonban nem csak egy egyszeri összeg, ezt élete végéig havonta meg fogja kapni továbbra is az érintett nyugdíjas.

Kérjük, mondja el véleményét!

  
Ezt már olvasta?Bezárás