vasutas letszamleepites vasutassztrajkTüntetni fognak a vasutasok a létszámleépítés miatt! Március 12-én jelentette be a Rail Cargo Hungaria Zrt., hogy több mint 90 vasutastól meg fognak válni.

Ez a szám idén még tovább is növekedhet. Egy éven belül megközelítőleg több mint 200 fős elbocsátásra lehet akár számítani. Mi a létszámleépítés oka? Milliós spórolás!

A létszámleépítés mögött a bérköltségeken való spórolás áll. Joggal lehet következtetni arra, hogy még több ember lesz munkanélküli, mivel 300 millió Forintot szeretnének megtakarítani. Viszont, a már bejelentett elbocsátások összege kicsivel több, mint a felét teszi csak ki a kitűzött összegnek.

Haladékot akarnak - A Vasutasok Szakszervezete szeretné ezt az időintervallumot kitolni, így kicsit megkönnyíteni a munkájukat veszély fenyegette emberek helyzetét. Úgy tűnik, hogy a budapesti tüntetés még csak a kezdet, amiket további tüntetések és akár sztrájkok is követhetik.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás