utdijfizetesi kompenzacio nagycsaladosoknakÚjdonság lesz az útdíjfizetési kompenzáció nagycsaládosoknak 2015 – 2016 folyamán. Az útdíj manapság egy olyan téma, amely szinte minden embert foglalkoztat. Kevesen vannak, akik valamilyen módon, illetve mértékben ne lennének érintettek benne. A kedélyeket a kormánynak az a lépése borzolta fel, amelyben újabb útszakaszokat tett fizetőssé, többek között az M0-s egyes részeit. Politikailag is erős ellenállás alakult ki a kormánynak ezen intézkedése ellen. Bár törvény életbeléptetése megtörtént, még mindig erős ellenállás van életben, amelynek a célja, a kormányt a döntés, illetve a törvény visszavonására késztessék. Az útdíjfizetési kompenzáció nagycsaládosoknak 2015 – 2016 évre nézve bizonyára hozzá fog járulni ahhoz, hogy az érintetteknek könnyítsen a terhein.

Magyarországon a növekvő szegénység egyre nagyobb feszültségeket gerjeszt, amelyekkel a kormánynak is egyre inkább számolnia kell. Különösen érintettek azok a családok, ahol csak egy, vagy adott esetben egy felnőtt sem dolgozik, vagy ahol tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelnek, illetve a sok gyermeket nevelő családok. A kormány különböző kedvezményekkel, támogatásokkal, segélyekkel igyekszik javítani a helyzetükön, de az eddigi lépések kevésnek bizonyultak a jelentősebb életszínvonalbeli változáshoz. Az útdíjfizetési támogatás, egy újabb eleme lesz a támogatásoknak, bár jelentős változást, illetve könnyebbséget nem fog jelenteni az érintetteknek.

Az új útdíj törvény 2015. február 01-től lépett érvénybe. A törvény eddig szabadon használható útszakaszokat tett fizetőssé, amelyek közül több is nagyon érzékenyen érintette a gépjármű tulajdonosokat is, illetve a helyi lakosokat is. A fizetős útszakaszok teljes listája megtalálható a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt honlapján. Érdemes áttanulmányozni, amennyiben hosszabb útra indulunk, nehogy kellemetlen meglepetés érjen a későbbiekben.

Most azonban térjünk vissza a nagycsaládosoknak, illetve a mozgásukban korlátozottaknak járó kompenzációt. A tervezet szerint a kedvezmények csak a D2 kategóriába sorolt gépjárműveket érintené. A kedvezmény a napi, a heti, és a megyei matricák váltása esetén vehető majd igénybe. A kedvezmény mértéke ezek teljes árának az 50 % lesz. A kedvezmény összegét utólagosan lehet érvényesíteni, mégpedig a járási hivatalokban, illetve a Kormányablakoknál. Fontos, hogy a visszaigényléskor igazolni kell tudni a kedvezményre való jogosultság fennállását. Amennyiben igénylő jogosult a kompenzációra, annak összegét a visszaigénylést követő 45 napon belül kapja vissza, postai úton, vagy banki átutalással.   


Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}          

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás