Az, hogy az emberek jó része azt hiszi csak a diákoknak illetve a nyugdíjasoknak jár utazási kedvezmény, tévhit. Ha nem vagyunk ebben a témában tájékozottak könnyen megeshet az is, hogy lenne jogosultságunk valamely kedvezményre, de nem vesszük igénybe. Természetesen a nagycsaládosok, a nyugdíjasok illetve a diákok olcsóbban tudnak utazni, de ezen kívül is még vannak lehetőségek.
- A vonatokon, a 26 éven aluli felnőttek Magyarországon 33 százalékos kedvezménnyel utazhatnak pénteki, szombati illetve vasárnapi napokon.
- Utazási kedvezményt kaphatunk a cégünktől vagy épp a főnökünktől, ebben az esetben a bérlet 86 százalékát fizeti a munkahely, így nekünk már csak a fennmaradó 14 százalékot kell megtéríteni.
- Együttműködik a MÁV néhány kiállítással, rendezvénnyel és fesztivállal, így ennek köszönhetően azok, akik valamely ilyen rendezvényre látogatnak el, akár 33 – 50 százalékos kedvezménnyel is utazhatnak, abban az esetben, ha menettérti jegyet vásárolnak.
- Csoportos kedvezményt is lehet igényelni, ha többen utaztok vonattal, mivel ha tízen utaztok együtt, akkor jogosultak vagytok már 20 százalékos kedvezményre.
- Ha a Munkaügyi Központ adatbázisában, mint regisztrált álláskereső szerepelsz, és részt veszel valamely általuk finanszírozott és ajánlott képzésen, akkor 90 százalékát állja a Munkaügyi Központ, így nekünk csak a fennmaradó 10 százalékot kell térítenünk.
- A MÁV vonatain 50 százalékos kedvezményre vagy jogosult, ha a Start Klub kártyát kiváltod. Ezt a jelentős kedvezményt fél vagy akár egy évig is igénybe veheted, csak a kártya érvényességi idejétől függ.
- További kedvezményt nyújt az elővételes jegyvásárlás, mivel ha helyjegyet vásárolunk elővételben, akkor több száz forint a zsebünkben maradhat.
- A magyar vonatokon óriási kedvezménnyel utazhatnak a közalkalmazottak is, évi 12 alkalommal, egy igazolvány segítségével, menettérti jegy megvételekor a jegy árának csak az 50 százalékát kell megfizetnünk.
Kedvezmények mindig voltak, csak nyitott szemmel kell járnunk és tájékozottnak kell lennünk. Sok helyen kaphatnánk kedvezményt vagy támogatást, melynek csupán csak tájékozatlanságunk szabhat határt.
Új aktualitások
- Távfűtés panasz bejelentés - Ezt tudnia kell - 01/08/2016 15:31
- Ingyen építési telkek 2016 - 2017 - Senkinek sem kell? - 01/08/2016 15:21
- Zárkerti ingatlanok ingyenes átminősítése! - 09/06/2016 08:47
- Albérleti szerződés megkötésekor a legfontosabbak - 30/05/2016 09:27
- Földhivatali árak összege, mértéke - 02/05/2016 08:44
- Ingyenes igazolványok - 02/05/2016 08:33
Régebbi aktualitások
- Egyre többet tanulunk online - 27/01/2016 08:09
- CSOK - NOK - Közmunkás CSOK - változások - 24/01/2016 21:18
- Hogyan kell igényelni a családi pótlékot és az emelt családit? - 01/01/2016 18:28
- Egyedülálló anyák támogatása, segélye - 25/12/2015 18:30
- Bár lista esetén igényelhető e a CSOK? - 25/12/2015 18:08