Terjeszkedik a HUAWEIA Huawei 2016. június végéig Magyar Telekommal együttdolgozva 141 ezer háztartást fed majd le optikai kábellel egy harminc millió eurós beruházás keretében, amely során olyan régiókban is kiépítik a szélessávú infrastruktúrát, ahol eddig nem volt ilyen hálózat - jelentette be a társaság tegnapi sajtótájékoztatójában. 2005 óta a társaság 200 millió eurót fektetett be Magyarországba. A Huawei innovációs fejlesztő központja létrehozását még tavaly februárban jelentették be, és az meg is kezdte működését. Itt most 15 mérnök főként az új típusú technológiákon alapuló – például internet alapú – televíziózásban használható megoldások létrehozásán dolgozik, például ilyen volt a Magyar Telekom TV Go alkalmazása is.

Pécsett és Komáromban készülnek hálózati berendezések -, illetve nálunk található a cég Európai Ellátó Központja. A társaság kereskedelmi tevékenysége mellett szerződéses gyártók révén termelést is végez Magyarországon.

A vállalat közel 2500 embernek ad munkát, a cégnél pedig 250-en dolgoznak, és a létszám idén várhatóan növekedni fog. A Huawei 2013-hoz képest 20 százalék fölötti növekedést ért el a tavalyi mintegy 38 milliárd forintos forgalomhoz képest az előzetes adatok szerint.

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás