tamogatott lakashitelLesz támogatott lakáshitel 2015-ben is, amely felhasználható lesz használt, és új lakásra, házra is. Természetesen itt nem egy fajta támogatásról beszélünk, ugyanis az állam több lehetőséget is biztosít erre a célra. A támogatások biztosításával az államnak több célja is van. Egyik ilyen cél, hogy a fiatalokat családalapításra, gyermekvállalásra biztassa, ugyanis a népességfogyást meg kell állítani, illetve pozitív irányba mozdítani. Másik célja az államnak, hogy a 2008-as gazdasági válság óta pangó ingatlanpiacot kihúzza a sárból, és elinduljon egy élénkülés, növekedés, kiemelten érintve, az új ingatlanok építésének a területét. Ismerkedjünk meg egy rövid összefoglalás keretében a támogatott lakáshitel 2015. évi lehetőségeivel.

Kezdjük a legújabb családi otthonteremtési kedvezménnyel, amelynek a bevezetésére 2015. július 11-én kerül sor, és amely az eddigi szocpolt fogja felváltani. Legfontosabb kondíciói a következők:

  • felhasználható lesz használt lakás vásárlására, és meglévő lakás bővítésére is
  • igényelhetik az egy gyermekes családok is
  • használt lakás vásárlása esetén elegendő „C” energetikai besorolás a jogosultsághoz
  • az igényelhető összeg egy gyermek esetében, a lakás méretétől, és az energetikai besorolástól függően 700.000 és 1,17 millió Ft között lehet


Természetesen a több gyermekesek esetében is hasznos változás, hogy számukra is lehetővé válik használt lakás vásárlására, illetve bővítésre felhasználni a teljes összeget. Az igénylés feltételei, menete, illetve az elbírálás, és a folyósítás is alapvetően megegyezik a szocpolnál megszokottal.

Következő lakáshitel támogatásként, az otthonteremtési kamattámogatást kell megemlíteni, amely szintén felhasználható új, és használt lakás vásárlása esetén is. Ennél a támogatásnál a támogatás mértéke a mindenkori állampapírhozamhoz van kötve. Új lakás vásárlása, és 2 gyermek nevelése esetén, 5 éven keresztül az aktuális állampapír hozam 60 %-a, 3 gyermek nevelése esetén, a 70 %-a, használt lakás vásárlása esetén, gyermekek számától függetlenül, pedig az állampapír hozam 50 %-a vehető igénybe kamattámogatás címén. Fontos, hogy a megvásárolni kívánt lakás ára ne haladja meg a rendeletben előírt értéket, illetve a vásárláshoz igényelni kívánt banki hitel sem lépheti túl, az előírt mértéket.

Csak új lakás vásárlásához, illetve építéséhez lehet igénybe venni a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatását. Az ő esetükben a támogatás nem 5 évre vehető igénybe, hanem 20 évre, amennyiben a feltételeknek megfelelnek. A kamattámogatás mértéke függ az igénylők életkorától, a gyermekek számától. Mértéke az állampapír hozam 50-52-55-59-64-70 %-a lehet a feltételeknek való megfeleléstől függően. Ebben az esetben is kötve van a támogatás a lakás vásárláskori árához, illetve a felveendő banki kölcsön nagyságához. 


Ön mit szól ehhez?
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás