tagi kolcsonA tagi kölcsön 2015-ben fontos eleme lehet a vállalkozások kezében, a likviditás helyreállításában. Magyarországon nem könnyű a vállalkozások helyzete. Egyrészt a magas elvonások miatt, másrészt a gazdasági környezet miatt, harmadrészt a működésükkel kapcsolatos rugalmatlan, vállalkozás ellenes szabályozása miatt. Jellemző a magyar vállalkozások zömére, hogy folyamatosan likviditási problémákkal küzdenek, ami azt jelenti, hogy többnyire az életben maradásért küzdenek. Arra kevés társaságnak van lehetősége, hogy saját erőből fejlesztéseket, bővítéseket hajtsanak végre. Ebből következik, hogy a vállalkozásoknak nagy szüksége van külső segítségre, amely a leggyakrabban hitel, vagy kölcsön formájában érkezik. Ezek között a hitelek, kölcsönöm között találhatjuk, az un. tagi kölcsönt. Mit is érdemes tudnunk a tagi kölcsön 2015. évi szabályairól. Megmondjuk.

Tagi kölcsönt, a vállalkozás egyik tagja, illetve egy egyszemélyes kft esetében a tulajdonos nyújt kölcsönt, a kialakult likviditási probléma megoldása érdekében. Fontos azt szem előtt tartani, hogy a kölcsönt nyújtó tag, a tagi kölcsönt, csak a már adózott saját vagyonából nyújthatja. Jellemzően taggyűlés összehívása szükséges, amelyen az egyik tag felajánlja a kölcsönt, a taggyűlés pedig elfogadja azt, amelyről természetesen kölcsön szerződés és készül, amelyben többek között rögzítésre kerül, a kölcsön összege, annak kamata, a visszafizetés határideje, illetve ütemezése.

A tagi kölcsön kamata szabad megegyezés tárgya. A kölcsönt nyújtó tag ajánlatot tesz, amelyet a taggyűlésen a többi tag elfogad, vagy ha nem, akkor elkezdődik egy egyeztetési folyamat, amelynek a végén vagy létrejön a megegyezés, vagy- ritkábban-, valamelyik fél visszalép a kölcsöntől. Jellemzően a tagi kölcsönök kamata meg szokott egyezni a jegybanki alapkamat mértékével, illetve attól csak kis mértékben tér el valamelyik irányba. Fontos tudni, hogy a tagi kölcsönt nyújtó tagnak, a kamatbevétel után személyi jövedelemadót kell fizetni. Meg kell azonban azt is említeni, hogy természetesen arra is van lehetőség, hogy a kölcsönt kamatmentesen nyújtsa a tag.

A tagi kölcsön visszafizetésének a határideje, illetve ütemezése kölcsönös megegyezés tárgya. Nyilvánvaló, hogy a visszafizetéssel kapcsolatos döntéseknek, a realitások talaján kell állniuk, ami azt jelenti, hogy figyelembe kell venni a társaság reális helyzetét, várható forgalmát, bevételeit, kiadásait, és még folytathatnánk. A cél, hogy a társaság úgy tudja visszafizetni a kölcsönt, hogy közben megőrizze a likviditását, és működése zökkenőmentes maradjon. Itt kell megemlítenünk azt a lehetőséget is, amely abban az esetben jelenthet megoldást, ha a fentiek ellenére a társaság likviditása nem áll helyre a kölcsön ellenére sem, amely odáig vezethet, hogy a kölcsön visszafizetését sem tudja teljesíteni. Ebben az esetben van arra lehetőség, hogy a tagi kölcsönt nyújtó tag elengedi a tagi kölcsönt, azaz nem kell a társaságnak azt visszafizetni. Azonban ilyen esetben a kölcsön összege bevételnek számít, amely után társasági adót kell fizetni, illetve a kölcsönt nyújtónak pedig meg kell fizetnie a 18 %-os ajándékozási illetéket.

A fentiekből is jól látszik, hogy nagyon oda kell figyelni a tagi kölcsön alkalmazásakor, hogy miként is bonyolítjuk azt le.


Ön mit szól ehhez?
{fcomment}           

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás