start szamla programTavaly a második legjobb évét zárta a Start-számla program. A Magyar Államkincstár adatai szerint 2014-ben 37.201 számlát nyitottak, ami háromszorosa az egy évvel korábbinak. 2011-ben történt először, hogy gyakoribb volt az újszülöttek szüleinél ez a megtakarítási forma, amikor is több mint 41 ezer Start-számla nyílt. Bár akkoriban nem csak az államkincstárnál, de több banknál és takarékszövetkezetnél is volt még erre lehetőség.

2012 októberétől már csak állami intézménynél lehetett új számlát nyitni. Az államosítás pedig lefagyasztotta a Start- számla programot, ennek pedig több oka is volt. Az állampapírok címlete túlságosan nagy volt, általában 10 ezer forint, ez pedig megakadályozta a kisebb összegű megtakarítások elhelyezését. Ezenkívül a számlákat csak megyeszékhelyeken lehetett nyitni.

A javulás annak volt köszönhető, hogy az egy forintos címletű Babakötvény bevezetésre került, valamint az ezt kísérő intenzív kampány, és az értékpapír-forgalmazási helyek bővítésének köszönhetően csaknem 69 ezer Start-számlát nyitottak a kincstárnál eddig, és csaknem 5500-at vittek át az intézményhez más pénzügyi cégtől.

2015 év folyamán és 2016 évben is várhatóan még népszerűbb lesz a start számla program, talán az emberek elfogadják és jobban megszeretik a babakötvényt!

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás