pedagogus bertablaArra a kérdésre fogunk most válaszolni, hogy mikor fognak először megemelt bért kapni a tanítók, óvodapedagógusok és tanárok. Az tény, hogy őszre újabb fizetésemelést ígértek a pedagógusoknak. A középfokú végzettségűeknek az illetményalapja a minimálbér 118,5 %-áról 118,9-re fog nőni. Az alappal, vagy főiskolai diplomával rendelkezők 157,8 % helyett 163,3 a mester vagy egyetemi diplomások 172,9 százalék helyett 179,6 százalékkal számolhatnak. A táblázatban szereplő összegek bruttó bérek, így alakul a pedagógus bértábla 2015 során.


pedagogus bertabla 2015

A táblázatból
meg lehet tudni a különböző adatokat és ahogy észrevesszük, a kormány eléggé el van határozva az ezen a pályán dolgozó emberek fizetésével kapcsolatban. Végre megemelkedik az oktatók és pedagógusok fizetése, hiszen már elég régóta vannak emiatt konfliktusok. Persze ez még mindig nem akkora emelés, mint amivel tisztességesen meg lennének fizetve a pedagógusok, viszont több mint a semmi.

Hogy ha ön is érintett, akkor ajánljuk azt, hogy látogasson vissza oldalunkra rendszeresen, hiszen többet tudhat meg ezzel kapcsolatban, vagy más olyan információhoz is hozzájuthat, ami esetleg érdekelhetné. Persze minden olyan ember, aki ebben a szférában dolgozik, többet szeretne kapni, hiszen egy diploma sokkal többet ér, mint amennyit most átlagosan keresnek az ilyen végzettséggel rendelkező egyének.

Amennyiben kétségei vannak a további pedagógus béremelést illetően, úgy érdemes kivárni az elkövetkezendő időszakot, hogy mit lép majd a kormány, hiszen biztos van folytatása ennek az egész ügynek. Minden igényt ki akarnak elégíteni, csak sajnos nem mindig úgy sikerül, ahogyan ezt elképzelik, persze mindkét félnek az a legjobb, hogy ha elülnek a konfliktusok és mindenki megkapja a munkájáért, ami kijár neki és ami megilleti.

Ön szerint eleget keresnek a pedagógusok? Mondja el véleményét nekünk:
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás