munkaszerzodes modositasaSok esetben lesz elkerülhetetlen a munkaszerződés módosítása 2015 –ben is. Magyarországon az elmúlt években alig követhetően változtak a törvények, jogszabályok, rendeletek, az gazdasági élet, és társadalom minden területét érintve szinte. Nem volt kivétel ez alól a munka világa sem, elég, ha a 2012-ben elfogadott új Munka Törvénykönyvére gondolunk. Ugyanakkor a gazdasági környezet is olyan mértékben, és gyorsasággal változott, és változik most is, hogy a munkáltatóknak egyre nehezebb alkalmazkodni hozzájuk. A munkáltatók kezében a hatékonyabb munkaszervezésben jó eszköz, és hasznos lehetőség lesz a munkaszerződés módosítás 2015 folyamán is. Mit kell tudnunk róla? Mi az, amire figyeljünk? Megmondjuk.

A munkaszerződés módosítását is a Munka Törvénykönyve szabályozza. Jellemzően, a 2012 évi változások a munkáltatók pozícióját erősítették, és kiterjesztették a lehetőségeiket. A munkaszerződés módosításánál azonban a munkavállaló érdekeit is védelmezi a törvény. Ennek a jele az is, hogy a munkaszerződést csak mind a két fél közös megegyezése esetén lehet módosítani. Egyes esetekben, mint például a Munka törvénykönyve 127-132. §-ban szereplő távollét megszűnése eseteiben is sor kerül munkaszerződés módosításra. Szintén módosítani kell a munkaszerződést, amikor, a munkavállaló egészségi állapotára való tekintettel más munkakört felajánlani várandóság esetén, annak megállapításától, a gyermek 1 éves koráig. Amennyiben a munkavállaló tesz ajánlatot a munkaszerződés módosítására, arra a munkáltatónak 15 napon belül reagálnia kötelező.

Munkaszerződés módosítása - Minta letöltése itt!

A munkaszerződés módosításban szerelnie kell a felek pontos adatainak. Továbbá, mivel egy munkaszerződés több okból is módosításra kerülhet, ezért kötelező eleme a módosításnak, hogy szerepeljen benne a módosítás oka, illetve, hogy az eredeti munkaszerződésnek mely pontjai változtak. Változhat egy munkaszerződés többek között, a munkavégzés helyének, a munkabér mértékének, a munkakör változása, a beosztás változása, vagy akár az időtartam változása miatt. Fontos tartalmi eleme a munkaszerződés módosításnak, annak a rögzítése, hogy a munkaadó tájékoztatta a munkavállalót a módosítás által érintett munkakörrel kapcsolatos munkaköri követelményekről, feladatokról, jogokról. Ne feledjük, hogy mindig szerepeljen a módosításon, annak a munkaszerződésnek a létrejöttének a pontos dátuma, amelyre nézve a módosítások bekövetkeznek. A pontos dátumnak, és a felek aláírásának, magától értetődően szerepelniük kell a szerződésmódosításon.


Megkönnyíti a munkáltatók helyzetét, hogy az interneten számtalan helyen található, és le is tölthető, jól megszerkesztett, gyakorlatias, és a törvényi elvárásoknak megfelelő munkaszerződés módosítás minták. Ilyen lehetőséget találhat oldalunkon is, ahol online letöltheti azt. 

Mondja el a véleményét nekünk itt!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás