munka torvenykonyveA Munka Törvénykönyve 2015 folyamán várhatóan változásokon fog átmenni. Ezt az elmúlt évek történéseire lehet alapozni, amikor is egymást érték a módosítások, finomítások. Természetesen erre szükség is van, hiszen olyan törvény még nem született, amely egyből tökéletes, vagy örökérvényű lett volna. Egy törvénynek meg kell felelnie az adott kor kihívásainak, ezért fejlődik maga a társadalom, vele együtt kell fejlődnie a törvényeknek is, így többek között a Munka Törvénykönyvének is. Várhatóan ennek az elvárásnak igyekszik majd megfelelni a Munka Törvénykönyve 2015-ben is, ezért kell számítanunk arra, hogy lesznek benne módosítások.

A Munka Törvénykönyve 2012. július 01-vel módosult nagyobb mértékben. A későbbi változások már inkább már csak finomítások voltak, amelyeket az érintettek visszajelzései után tett meg a kormány. A 2012. évi I. törvényt életre hívásában fontos szerepet töltött be a 2008-as gazdasági válság, illetve annak elhúzódó hatásai, amelyek a munkaerő-piacot is nagymértékben átalakították. Alaphelyzetben, ez a törvény védi mind a két fél érdeket, azaz a munkaadóékét is, és a munkavállalókét is, de mégis azt lehet mondani, hogy a változások inkább a munkaadóknak kedveztek, azaz nőtt a munkavállalók kiszolgáltatottsága.

A 2014-es esztendőben többször is módosításra került a Munka Törvénykönyve. Az első módosítás 2014. január 01-én lépett életbe, amely a köteletlen munkaidőt, és az éves szabadság következő évre való átvitelének a szabályozását érintette. A következő módosítás 2014. március 15-től lépett életbe. Ez már egy többrétű módosítást tartalmazott. Érintette többek között, a szülési szabadságot, a munkaviszony helyreállítását, a munkabér védelmét, a vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályokat, és még folytathatnánk. Egyértelműen látszik tehát az fentiekből, hogy a Munka Törvénykönyvének a finomítása folyamatosan, és nagy lendülettel folyik.

Mindezekből nem felelőtlenség azt a következtetést levonni, hogy 2015 is a módosítások éve lesz, azaz számítanunk kell arra, hogy a Munka Törvénykönyve újabb kisebb-nagyobb átdolgozáson, javításon fog átesni. Ezek mértéke, illetve mennyisége függ nem csak a kormánytól, hanem a munkáltatói, és a munkavállalói oldal aktivitásától is. Mindenkinek saját érdeke, hogy tisztában legyen az őt érintő kötelességekkel és jogokkal.   

Mondja el a véleményét nekünk itt!

{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás