1 logoAbban az esetben, ha egy vadkan, vagy szarvas fut ki az útra, semmiképpen sem szabad félrerántanunk a kormányt, hanem vészfékezzünk, és inkább üssük el - tanácsolja az Országos Magyar Vadászati Védegylet. A vadászati védegylet úgy tudja, hogy a keddi jánoshalmi balesetnek két halálos áldozata is van, amelyet egy útra kifutó vadkan okozott. Az állatot az első vele találkozó autós elütötte, mire az állat felpördülve becsapódott a következő autó szélvédőjébe, de annak sofőrje félrerántotta a kormányt, és egy fának rohant autójával.

Arra hívják fel elsőként a figyelmet a vadászszervezetek, hogy Magyarország közútjainak jelentős részén az autósok számíthatnak nagyvadfajok megjelenésére, így – főleg az esti illetve az éjszakai órákban – fokozott figyelemmel kell vezetni. A vadveszélyt jelző táblákat minden esetben komolyan kell venni, ilyenkor lassítani kell. Még akkor is, ha jól belátható részen halad az autós, mivel a megriadt vad az utolsó pillanatban is kiugorhat az autó elé.

A jánoshalmi halálos baleset helyszíne - Abban az esetben, ha már elkerülhetetlen az ütközés, akkor az egyetlen megoldás a vészfékezés, a kormányt semmiképpen sem szabad félrerántani. Inkább a vadat gázoljuk el, minthogy az autó letérjen az útról, vagy frontálisan ütközzön egy szembejövő járművel.  Ha az úton áll a vad, szintén fékezni kell az autósoknak, semmiképpen se próbáljuk kikerülni, mivel nem lehet megjósolni, melyik irányba mozdulhat - tanácsolják a vadászok. Azért is fontos a megfelelő féktávolság betartása, mert bármikor számíthatunk arra, hogy az előttünk haladó is vészfékezni fog. Ha pedig sikerült elkerülnünk az ütközést, akkor továbbra is várható, hogy újabb állatok bukkannak fel az úton - írják közleményükben.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás