1 logoMinimálbér összege 2016 - 2017 évben - A kormány kihirdette a garantált bérminimum illetve a minimálbér összegét is, mely 2016-ra vonatkozik. 111.000 forintra nőtt a bruttó minimálbér. A közszférában a felsőoktatásban (15%) valamint a rendvédelemben (5%) egyaránt lesz béremelés. Emellett pedig több pénzt fognak kapni a diplomás bölcsődei kisgyermeknevelők is. Esetükben 30 – 40%-os növekedést jelent a pedagógusi életpályamodellbe történő beemelés.

A havi bruttó minimálbér összege 111.000 forint lesz, a bruttó heti-, napi valamint az órabérek ennek a teljes összeghez mérten fognak változni. Természetesen ezekből a bruttó értékekből még lejön az adó, így a nettó minimálbér összege 73.000 forint körüli értékre emelkedik.

A garantált bérminimum pedig 2016. január 1-jétől bruttó 129.000 forintra emelkedik, ami nettó bérben 85.150 forint. A hetibér bruttó 29.690 forint, a napibér bruttó 5.940 forint, míg az órabér bruttó 742 forint lesz.
Természetesen, ha valaki részmunkaidőben dolgozik, akkor a minimálbér vagy az adott garantált bérminimum arányos részét fogja megkapni.

Előzmények:

Minimálbér 2016 -
2016-ban cégvezetők 86 százaléka szerint emelkedés következhet be a minimálbért illetően. 2014-ben a minimálbér bruttó összege már a 100 ezer forintos határt is átlépte. Jelenleg a legkisebb bruttó havi jövedelem 105. 000 forint, ami nettóba átszámolva 68.773 forintot jelent. Januártól viszont módosulhat ez az összeg, ugyanis ősszel kezdődő tárgyalásokon ez is vitatott téma lesz. A mostaninál magasabb minimálbért - a megkérdezett - cégvezetők körülbelül 33 százaléka nem tud fedezni. Ám ezzel szemben 41 százalékuk azt állította, saját bevallása szerint még a bruttó 110 ezer forint feletti összeget is tudná biztosítani alkalmazottjainak részére.

Több éves munkafolyamat - Ezen intézkedésekkel azon van a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy a dolgozói szegénység eltűnjön teljes mértékben 2018-ra. Véleményük szerint ez elérhető lenne egy többéves bérmegállapodással, miszerint a létminimum összege és a nettó minimálbér összege ugyanaz legyen 4 év múlva. A bérmegállapodásnak köszönhetően a gazdasági környezet sokkal kiszámíthatóbbá válna, ám vannak olyan cégvezetők is, akik ez ellen vannak. Ők arra hivatkoznak, hogy folyamatosan változnak a gazdasági feltételek, így ezek fényében nem lehet előre tervezni.

A növekedés mértéke - Előreláthatólag 5,5 százalékkal fog nőni a minimálbér, jövőre (jelenleg bruttó 105 ezer a minimálbér összege, ami a növekedésnek köszönhetően 110. 775 forintra emelkedhet) - közölte Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ám nem csak azokat érinti a minimálbér - emelés, akik most ezt az összeget keresik meg, hanem azokat is, akik a minimálbérhez kötött ellátást valamint kedvezményeket kapnak. Ilyen például a gyed, ám a vállalkozók minimális járulékalapja is ehhez kötött.

Előzmények:

Minimálbér 2015 - 2016 - Megállapodás született
abban a kérdésben, hogy mennyivel emeljék a minimálbért 2015 évre. Ez az összeg 3500 forint. 105 ezer forint lett a minimálbér és 122 ezer a szakmunkás minimumbér. Kevés a minimálbér 2015 évben (sokan magasabb emelést vártak), mert a legkisebb bér összege 2014 évben 98 ezer, a szakmunkásé pedig 114 ezer volt. Azt tudni kell, hogy az összeg, még így is kétezer forinttal kevesebb, mint amennyit akart a szakszervezet.

Azzal példálóztak a szakszervezetek, hogy a minimum összeg, amiből meg lehet élni 90 ezer forint lesz, és fel kell hozni a nettó minimálbért, hogy közel legyen ehhez az összeghez. Tehát a létminimum idén a minimálbér 73%-a és ezt fölemelték volna 75%-ra. Azt mondják, hogy körülbelül 2,4 százalékos lesz az infláció, ami mellett megnőhet a termelékenység 2 százalékkal. Az utóbbit reálbér emelkedésként akarták volna látni. Viszont a munkaadói oldal ennél kisebb növelést akart és így jött létre a 105.000 forintos megegyezés. Ezek a minimálbérre vonatkozó új szabályozások és lehet, hogy sokan sajnos nem elégedettek az eredménnyel.

Ez a hír szinte mindenkit érint és a magyarországi viszonyokat tekintve ez egy nagyon fontos része a munkavállalók életének. Ezért kell a minimálbér fogalmával foglalkozni, ami szinte már mindennapos témává nőtte ki magát a magyar munkavállalók életében. E szerint tehát a nettó minimálbér összege számokban kifejezve a fentiekben felsoroltak szerint alakul 2015 évben.


Minimálbér 2015 - avagy mennyi pontosan?

Abban a kérdésben úgy tűnik megállapodás született, hogy mennyivel emeljék meg a minimálbért 2015 évre. Ez az összeg 105.000 forint lett és 122 ezer a szakmunkás minimálbér. A minimálbér elég kevés 2014-ben, mert a legkisebb bér összege előző évben 98 ezer, a szakmunkás legkisebb bér pedig 114 ezer forint volt. Azt mindenképpen tudni kell, hogy 2015-ös összeg még így is kétezer forinttal kevesebb, mint amennyit a szakszervezet szeretett volna.

Azt hozták fel példának a szakszervezetek, hogy a legkisebb összeg, amiből meg lehet élni az 90 ezer forint lesz, és fel kell hozni a nettó minimálbért, hogy közel legyen ehhez az összeghez. Tehát a létminimum ebben az évben a minimálbér 73%-a és ezt emelték volna 75%-ra. Azt mondják, hogy cca. 2,4%-os lesz az infláció, ami mellett megnőhet a termelékenység 2 %-kal. Az utóbbit a reálbér emelkedéseként akarták volna behozni. Viszont a munkaadói oldal ennél kisebb növelést akar és így jött ki a 105.000 forintos kiegyezés. Ezek a minimálbérrel kapcsolatos új szabályok és meglehet, hogy sokan nem elégedettek az eredménnyel.

Ez a hír nagyon sok mindenkit érint és a Magyarországi körülményeket nézve ez nagyon fontos része a munkavállalók mindennapi életének. Ezért kell a minimálbérrel minél szélesebb körben foglalkozni és ez már szinte mindennapos téma az emberek között. Tehát így fog alakulni a 2015-ös minimálbérrel kapcsolatos törvény és szabályozás. A minimálbért nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha arról van szó, hogy az emberek mindennapi életére mennyire van hatással. Az tény, hogy nagyon, hiszen ez az az összeg, amivel fenn tudják tartani magukat az emberek és meg tudnak élni, persze csak akkor, hogy ha ez az összeg eléri az élhető viszonyokat.

2016 évben várhatóan a minimálbér összege 108.000.-Ft lehet, és 125.000.-Ft a szakmunkás minimálbér. Ezek ugyan még csak terhek, de az elmúlt évek ezt a tendenciát mutatják!

Kérjük, mondja el a véleményét, mert véleménye másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás