mi lesz veled forintSokan vagyunk, akik feltesszük nap mint a nap a kérdést, mi lesz veled forint a 2014 és 2015 évben? Kérdezi ezt bárki, legyen az magánember, családfő, vagy pénzügyi szakember. Az elemzők úgy látják, hogy nem képzelhető el már a jegybanki alapkamat további lecsökkentése, ami esetleg elhozná a forint árfolyam emelkedését, hisz ezt már nem tudná elviselni a változatlanul devizaadóssággal agyonterhelt hazai gazdaság.

Hogy mi lesz a magyar gazdasággal és mi lesz a forinttal 2014 és 2015 évben, az elsősorban az amerikai jegybank egyre lassuló pénzkibocsátási szokásainak alakulása fogja befolyásolni. Kis mértékben hozzájárulhat Ukrajnában zajló válság is, e mellett természetesen a tavaszi parlamenti választások kimenetele, de ezek sokkal kevésbé hatnak majd a forint sorsára, mint például az MNB monetáris politikai lépései. A Magyar Nemzeti bank az év elejétől kezdődően többször lejjebb vitte a jegybanki alapkamatot, mégpedig szakértők véleménye alapján azért, hogy az ilyenkor velejáró árfolyamgyengülés révén a forint versenyképességét erősítsék. Elképzelhető, hogy március végére az alapkamat nem lesz több, mint 2,5 százalék. Az viszont nagyon valószínű, hogy 2014 végére, 2015 elejére visszaáll 3,5 százalék környékére, ha a vártnak megfelelően élénkül a magyar gazdaság. Ez pedig azt vonja maga után, hogy az alapkamat emelkedésével egy időben erősödhet a forint, így ez év végére a 296 forintos árfolyam képzelhető el leginkább.

Hogy mi lesz a forinttal, arra az Ukrajnában zajló események csak minimális mértékben hatnak valószínűleg, és ekkor is csak rövidebb távon, a magyar szakemberek egyébként is úgy gondolják, hogy államcsődtől Ukrajnának nem kell tartania, meg fogja kapni a szükséges és megfelelő segítséget.


A hazai gazdaság külső fizetési alapjai elég jók, a folyómérleg-egyenleg tekintetében többlet mutatkozik, növekvő tendenciát mutat az export egyenlege, talán némileg felgyorsulhat a gazdasági növekedés is, csak egyetlen dologtól kell tartani, hogy az MNB hitelessége meg ne inogjon. Ezt ugyanis veszélyeztetheti, ha a jegybanki alapkamatot látszólag minden ok nélkül tovább csökkentik, mivel a javuló magyar kockázati körülmények ezt már nem fogják indokolni, hiszen ha a remények szerint helyi állampapírok piaci hozama nem esik tovább, akkor az infláció is lassulhat.

Vannak persze olyan londoni elemzők, akik úgy látják, hogy a Magyar nemzeti Bank még elbírhat némi további gyengülést a forintot illetően, még a monetáris politika módosítását megelőzően. Szerintük ahhoz, hogy az MNB szigorítsa monetáris politikáját, legalább 315–320 forintos forint/euro árfolyamnak kell bekövetkezni. Az elemzés igaz, nem szól a legfrissebb 314 forintos árfolyamról, ami az elmúlt két év szempontjából mélypontot jelent. Ezt követően már meg is jelent a hír, hogy az ország kockázati megítélése azonnal rosszabb lett, de a hazai szakértők szerint ez nem csak hazai, de térségbeli jelenség. Az elmúlt pár hét során tapasztalt erőteljes forintgyengülés ismét meglökte rossz irányba a devizahitelek törlesztő részleteit, ami akár plusz 5 százaléknyi többletet is jelenthet az adósoknak havonta. Az igaz, hogy nem egyformán járnak rosszul a hitelesek, hiszen a bankok eltérő árfolyamon számolnak, illetve az árfolyamszámításuk más módon történhet és semmi garancia nincs arra, hogy mi lesz még ennek a vége 2014-2015-ben, hisz minden attól függ, hogy mi lesz a forinttal.

MEGOSZTOM másokkal is a Facebook-on!

Az egyetlen dolog
, amiben reménykedni lehet, hogy a felszökő árfolyam rontja a magyar államadósság helyzetét, ezért tulajdonképpen a magyar kormány érdeke az, hogy az árfolyamot stabillá tegye a jelenleginél alacsonyabb szinten. Persze ahhoz, hogy a devizában eladósodottak helyzetén a kormány enyhítsen, többféle eszközt is igénybe lehetne venni, mint például a továbbiakban is erős gyengüléskor növelni kellene a jegybanki alapkamatot, vagy nagyobb mértékű forintvásárlással, hiszen ezekkel az eszközökkel lehetne hosszan tartóan alacsony szinte stabilizálni a svájci frank és az euro árfolyamot is. Lényeg, hogy igen sok összetevője van annak, hogy hogyan alakul a forint jövője, minden esetre a magyar lakosságnak semmi érdeke nem fűződik a forint további romlásához, gyengüléséhez, hiszen ebből kizárólag kára származik szinte minden családnak, háztartásnak. Nyilvánvalóan az ország vezetői, pénzügyi szakemberei más szempontok alapján mérlegelnek és hoznak intézkedéseket, de épp ezért fontos, hogy mi napi szinten friss információkkal állunk rendelkezésre, így az jár a legjobban, aki a forint alakulását figyelembe véve is rendszeresen visszalátogat oldalunkra és megkeresi a legújabb híreket, cikkeket.

  
Ezt már olvasta?Bezárás