1 logoA mai gazdasági helyzetben nagyon sokat számít a családoknak, hogy különféle - szinte minden háztartásban felmerülő - szolgáltatásokért mennyit kell fizetni, netán nem kell fizetni. Lássuk, a hírek szerint mi lesz ingyenes 2016 évben? A legújabb források arról adnak hírt, hogy a kormány szándékában áll 2016 januárjától számtalan állami eljárási díj és most még kötelező illeték eltörlése. Ha ez valóban bekövetkezne, az nagyon sokat számítana, mivel olyan mindennapi tételekről van szó, mint az okmánycsere, az erkölcsi bizonyítvány, a tulajdoni lap és az építési engedély, a gépjárművel kapcsolatos okmányok: törzskönyv, forgalmi, sőt a gépjármű üzembe helyezése is a listán szerepel. A sorban található még a műszaki, illetve környezetvédelmi matrica, ezen kívül a felsőoktatásba történő felvételi is díjmentessé válhat.

Szintén a jövő évre vonatkozó tervek között szerepel a gyermekétkeztetés kérdése, sőt már nem csak a hátrányos helyzetű gyermekekről, családokról van szó. Miután a 3 éves korú gyermekek mindegyikének kötelező lett az óvoda, igyekeznének az étkezési rendszert a lehető legjobban ehhez igazítani, mi szerint az óvodás - sőt a bölcsődés - korú gyermekek is összességében 90 százalékban ingyenesen étkezhetnének napi három alkalommal.

A terv szerint bevezetésre kerülhet jövőre egy jövedelemhatár, ami alatt minden indoklás nélkül ingyenesen jár ezen gyermekeknek az étkezés, sőt azokban a családokban is ingyenessé válhat ezek alapján a bölcsődei-óvodai ellátás, akiknek most mint nagycsaládos szülők, illetve tartósan beteg - fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülőkként fél áron jutnak az ellátáshoz.

A felnőtt korosztály számára is mutatkoznak olyan témák, amelyek megkönnyíthetik a fiatalok, vagy akár idősebbek életét, váltását. Jó pár olyan OKJ-s tanfolyam lesz 2016-ban, melyek munkanélküliek, álláskeresők számára ingyenesek lesznek  Az államilag támogatott OKJ-s tanfolyamok előnyét azok az álláskeresők élvezhetik, akik felsőfokú iskolai végzettséggel már rendelkeznek, de 30 évesnél még fiatalabbak és akik a tanulói jogviszonyuk megszűnését követően nem kaptak álláskeresési támogatást, akik az adott pillanatban rendelkeznek ugyan munkaviszonnyal, ám munkanélküliség veszélye fenyegeti őket, aki önkéntes módon vállalta a munkaügyi központ részéről támogatott tanfolyamok elvégzését, illetve a tanfolyamokon közhasznú munkát is végzett, valamint számíthatnak részben vagy egészben támogatásra azok a személyek, akik támogatásként kapnak gyermeknevelési támogatást, rehabilitációs járadékot, GYES-t, TGYÁS-t, rokkantsági nyugdíjat vagy rokkantsági járadékot.

Hogy mi lesz ingyenes 2016 évben, az persze még sok mindentől függ, hiszen a fentiek nagy része terv formájában van az asztalokon, reménykedni kell, hogy ezek többsége megvalósul. A nyugdíjasok számára is lesznek új lehetőségek az Erzsébet program 2016 keretében, így újdonság lesz a Fürdőjegy pályázat, amikor is a nagycsaládosok, fogyatékossággal élők mellett nyugdíjasok is pályázhatnak majd üdülésre az ország több fürdőhelyén is.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás