magyar nepessegAz ismert adatok szerint 2014 első tizenegy hónapjában 83 534 gyerek született hazánkban, 2,7 %-al több, mint az előző év ugyan ezen időszakában. A regisztrált 113 848 halálozás 1,4 százalékos csökkenést jelentett 2013. január–novemberhez képest. A természetes fogyás 30 314 fő volt, 3829-el kevesebb az egy évvel korábbinál. A születésszám az évnek a kilenc hónapjában emelkedett, februárban kicsit csökkent, októberben azonban nem igazán változott  az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A legnagyobb mértékű -9,5 százalékos - növekedést áprilisban regisztrálták. Összességében az év első tizenegy hónapjában született gyermekek száma 2217-tel, 2,7 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Az elhalálozásoknak a mértéke az év első nyolc hónapjában kisebb, három hónapban viszont több volt mint az alap év megfelelő időtartamában. Különösen a júniusi visszacsökkenés volt magas, amikor 6,4 százalékkal kisebb mértékű halálozás történt, mint egy évvel korábban, míg a háromhavi többlethalálozás átlagosan 2,8 százalék volt. Az év első tizenegy hónapjában 1,4 százalékkal alacsonyabb volt az elhunytak száma, ami az előző évinél 1612-vel kevesebb halálozásból adódott.

Ezer lakosra 9,3 az élve megszületés és 12,6 halálozás jutott a 2014-es ismert adatok alapján. Az előző érték 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal kisebb volt 2013. január-novemberhez viszonyítva. Az év első tizenegy hónapjában ezer élve születésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arány 4,0 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal volt nagyobb az előző év január-novemberinél.

2015 és 2016 évre várhatóan a Magyarok száma sajnálatos módon, igaz kisebb mértékben de tovább fog csökkenni, melynek talán csak a gyermek születés lényegesebb támogatása, valamint az új állampolgárságok kiadása szabhat határt.


Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás