gyerektartas emelesA gyerektartásnak a megemelése nagyon sokakat érintő ügy. Itt értjük az egyedülálló, gyereket egyedül nevelő szülőket. Sajnos azt kell mondanunk, hogy Magyarországon a házasságok felbomlása nem akar megállni. Tényként kell kezelnünk azt, hogy a házasságnak az intézménye már nem olyan népszerű, mint régen és sajnos egyre nagyobb tendencia az, hogy egy kisebb idő után elválnak a szülők, ilyenkor pedig, ha már született gyerek, el kell dönteni, hogy kinél maradjon, és hogy kifizesse a gyerektartást.

Nagyon nehéz idők ezek, mert a fiatalok egyre inkább nem preferálják a házasságot és nem úgy tekintenek rá, mint régen nagyapáink és nagyanyáink. Egyre több az olyan eset, amikor nem kötik össze az életüket a párok és nincsen hivatalos papír róla vagy hivatalos formája az egész kapcsolatnak. Viszont azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a kormány erőfeszítéseinek hála egy lassú emelkedés tapasztalható, azonban még mindig nem olyan arányú, hogy nyugodtak lehessünk.

Ehhez sajnos sokkal erősebb társadalmi átalakulásra lenne szükség, ami egyelőre a távoli jövő. Nagyon drasztikus dolognak kéne történnie ahhoz, hogy ez a tendencia hihetetlen mértékben megnövekedjen és az elemzők is elég kevés esélyt látnak rá. A gyermeket egyedül nevelő szülők aránya körülbelül 15%, amit elég soknak lehet tekinteni. Tehát ebből lehet látni azt, hogy a gyerektartás összegének intézményes megemelése egy olyan kérdés, ami kimeríti a szükséges fogalmát. A gyermekét egyedül nevelő szülő kezdeményezheti a gyermektartás díjának megemelését. Azonban ami már egy húzósabb kérdés, hogy milyen helyzetekben lehet jogos kérés az emelés. Ilyen lehet például, ha olyan anyagi változás történik, ami bajba sodorja a szülőt és nem bírja egyedül fizetni a maga és gyermeke, akár gyermekei fenntartását és egyéb hasonló jellegű okok vezethetnek ahhoz, hogy megemelik a tartásdíjat.

A második lehetőség az, amikor a szülőnek elmozdul ugyan úgy az anyagi helyzete negatív irányba és már nem képes biztosítani azt, hogy a gyerek normális életet éljen, ez az eset a gyerek védelmére vonatkozik. Tehát ilyenkor csak akkor lehet emelés, hogy ha a gyereknek az érdekei is megsérülnek. A harmadik állapot, amikor a gyerek elkezd sportolni vagy tanulni, ilyenkor ugye több a kiadás és ilyen esetben is megemelhetik a tartásdíjat, amennyiben a tartásra kötelezett ezt teljesíteni tudja. Azt tudni kell, hogy a másik fél tartásra kötelezett jövedelem terhelése maximum a keresete 50%-a lehet. Ha három gyerek van, és a bíróság megítéli a tartásdíjat, akkor 16% fejenként, de ha csak két gyerek van és a bíróság 20%-ot ítél meg akkor 20-20% a tartásdíj. A folyamata ennek az egész igénylésnek bíróságon keresztül történik, amihez egy keresetlevelet kell beadnia a szülőnek és a bíróság ennek alapján elbírálja az ügyet, majd meghozza döntését.

  
Ezt már olvasta?Bezárás