le kell tolteni a felmondasi idotAz elmúlt időszakban több jogszabályt érintő változásokat okozott a Munka Törvénykönyvének módosítása, így például a rendeletek szabályozása érinti a felmondási idő kérdését is. Ez a témakör szinte az összes aktív dolgozót érdekelheti, mivel soha nem lehet tudni egy belépéskor, hogy mikor kerül sor bármely fél kezdeményezésétől függően a munka megszakítására és ekkor egyáltalán nem mindegy, hogy a felek tisztában vannak-e ilyen fontos kérdésekkel, mint hogy le kell tölteni a felmondási időt.

Érdemes tisztában lenni először is azzal, hogy a módosítások során néhány kifejezés és elnevezés is módosult, például manapság már nem használják a rendes felmondás kifejezést, csak felmondásként említik a rendelkezések, azonban a rendkívüli felmondás kifejezés változatlanul használatos.

Arról, hogy le kell tölteni a felmondási időt és hogy mik ennek a szabályai már abban a pillanatban kell tájékozódni, amikor a munkaszerződést megkötjük és nagyon fontos, hogy az erre vonatkozó szabályok a szerződésbe bele is kerüljenek, ezzel bármely fél sok kellemetlenséget, vitát spórolhat meg alkalomadtán magának. Ezt a munkavállalóknak kell főként figyelemmel kísérni, mert amikor olyan helyzetbe kerül, hogy a munkaadó mond fel, akkor nem szabad abba a kényes helyzetbe sodornia a dolgozónak magát, hogy elessen bár milyen őt megillető jogtól. Épp e miatt a belépéskor fontos ügyelni arra, hogy a megállapodásba belekerüljön minden ide vonatkozó kérdés, ebből kiderül, hogy amennyiben a munkáltató elküldi, milyen járandóságok illetik meg a felmondással kapcsolatban, pénzügyi kérdésekben és e megállapodás lényeges, hogy írott formában jöjjön létre mindkét fél aláírásával ellátva. Abban nincs változás, hogy a felmondást kezdeményezheti a munkaadó, a munkavállaló és történhet közös megegyezéssel, annak azonban nagy jelentősége van, hogy milyen indoklással mond fel valamelyik fél. Általános esetben a felmondási idő 2015-re nézve is harminc nap, de ez változhat annak függvényében, hogy a munkavállaló mennyi ideje dolgozik az adott cégnél.

Az is nagyon fontos tudnivaló, hogy amikor egy határozott időre szóló munkaszerződést bontanak fel felmondással a szerződés lejárta előtt, akkor a felmondási idő nem haladhatja meg a szerződésben lefektetett határozott idő dátumát és ebben az esetben tisztában lenni azzal, hogy az efajta felmondási idő tartama alatt a dolgozót fel kell menteni a munkavégzés alól, hiszen ez időszak épp arra szolgál, hogy a váratlanul felmondásba kényszerült munkavállaló új lehetőséget tudjon magának keresni és ez időre ne maradjon fizetés nélkül.

A határozatlan idejű munkaszerződések esetében, amikor valamelyik fél felmond, az adott cég  saját keretén belül megállapodhat a munkavállalóval, hogy a ledolgozott évek száma alapján számított felmondási idő letöltéséhez – vagy részbeni letöltéséhez – ragaszkodik-e, vagy a dolgozó kérésére eltekint attól, elenged belőle bizonyos időt, melyet a munkavállaló álláskeresésre fordíthat.


Ön mit szól ehhez?
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás