1 logoNagy igény van rá, hogy emberi hangon olyan cikkekhez is hozzájussanak látássérült emberek, amelyek nincsenek digitalizálva., és ennek az igénynek a kielégítésére született meg a  a Lapról hangra projekt. A Lapról hangra projekt közösségi összefogás. Látó önkéntesek vállalják el, hogy újságcikkeket olvasnak fel, ezeket a hangfelvételeket feltöltik a portálra, és arról a látássérült olvasók letölthetik vagy helyben meghallgathatják. Házilagos körülmények között is készíthetőek hangfelvételek, például a Skype programnál használt mikrofon megfelelő hozzá.

Más intézmények is segíthetnek, ha meghirdetik dolgozóik között. Az ELTE-n a felhívás közzététele után két hét alatt havonta közel 200 cikket vállaltak az ott dolgozók, emellett tervezik, hogy a hallgatók között szabadon választható kurzusként meghirdetik, de már most is vannak olyanok, akik ellenszolgáltatás nélkül jelentkeztek rá.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás