1 logoKétszer annyi jut idén közfelújításra, mint tavaly - Tavaly 33,5 milliárd forint jutott közútfelújításra, idén 68 milliárd forintból 580 kilométeren fognak folyni a felújítási munkálatok – nyilatkozta pénteken, az M1 csatornáján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. 50 milliárd forint jut az leső- és másodrendű főutak felújítására és megerősítésére, míg 18 milliárd forintból újulnak meg a három- és négy számjegyű utak – mondta Tasó László. Az utakon való beavatkozás minősége és mennyisége is különbözik az eltérő műszaki paraméterek miatt, de forgalombiztonság szempontjából sokkal használhatóbbak és jobbak lesznek.

Tasó László elmondta, hogy a korábbi évekhez képest jelentős munkálatokról van szó. A múlt évben 440 kilométer utat újítottak fel és 220 kilométer új út épült, idén ez a szám 580 kilométerre rúg. A kormány márciusi határozata könnyítést hoz az útfelújításokra vonatkozóan, miszerint többek között lerövidül a műszaki előkészítési időszak. A kormányprogram tartalma szerint minden autópálya az országhatárig kiépül és a gyorsforgalmi úthálózatba bekapcsolódik az összes megyei jogú város és megyeszékhely is. Elképzelésük szerint, négysávos autóút fogja összekötni 2018-ra Egert az M3-as autópályával.

  
Ezt már olvasta?Bezárás