jutalom adomany adozasaHogyan fog alakulni a jutalom és adomány adózása 2015 folyamán? Megnéztük, de azt hozzá kell tennünk, hogy, még amíg a 2015-ös költségvetési vita le nem zajlik, addig előfordulhatnak változások. Természetesen az sem kizárt, hogy a 2015-ös év folyamán a kormány egy hirtelen döntéssel megváltoztatja a jutalom, és az adomány adózását, ugyanis az ország gazdasági helyzete annyira labilis, hogy érhetnek még minket meglepetések. Bár hozzá kell tennünk, hogy a jutalom már nem annyira közkedvelt eszköz a munkáltatók kezében, mint 1-2 évtizeddel ez előtt. Ma már csak a legnyereségesebb vállalatok adnak jutalmat a dolgozóiknak, de sokszor akkor sem készpénzben, hanem más formáját választják a jutalmazásnak. Az adományra, mint támogatási formára szintén a visszaszorulás igaz, és többnyire az felajánlható 1+1 %-ban merül ki. Ezek után nézzük is meg, hogyan is fog alakulni a jutalom és adomány adózása 2015 –ben.

A jutalommal kapcsolatban egyszerűbb a helyzetünk, ugyanis annak az adózása megegyezik a munkabér adózásáéval. magyarán ez azt jelenti, hogy a munkavállaló részéről levonásra kerül a bruttó összegből a 16 %-os személyi jövedelemadó, a 10 %-os nyugdíjjárulék, a 7 %-os egészségbiztosítási járulék, és végül az 1,5 %-os munkaerő-piaci járulék. A munkáltató terhe pedig a 27 %-os szociális hozzájárulási adó, és az 1,5 %-os szakképzési hozzájárulás. Itt tehát nem minket meglepetés. Nézzük meg, hogy mi a helyzet az adományozás terén.

Amennyiben magánszemély, illetve magánvállalkozó az adományozó, és egyháznak, illetve közhasznú szervezetnek adományoz, akkor a befizetendő adó, az adomány 30 %-nak megfelelő összeggel, de maximum 50.000 Ft-tal csökkenthető, míg kiemelten közhasznú szervezet támogatása esetén a maximum összeg 100.000 Ft lehet csökkenteni a befizetendő adót. Amennyiben tartós adományozásról van szó, akkor a második évtől további 5 %-kal meg lehet emelni az adókedvezményt.

Társas vállalkozás esetében az adományos történhet pénzben, eszközben, vagy szolgáltatás által. Eszköz adományozása esetén, annak könyvszerinti értékét, ingyenes szolgáltatás esetén pedig, annak bekerülési értékét lehet elszámolni. A kedvezmény a társasági adóból kerülhet levonásra. Közérdekű kötelezettségvállalás esetén, illetve egyházak, közhasznú szervezetek támogatása esetén, az adomány 100 %-a számolható el, illetve közhasznú szervezet tartós támogatása esetén, az adományozás 2. évétől, az adomány 120 %-a számolható el. Kiemelten közhasznú szervezet támogatása esetén, a támogatás 150 %-a, illetve tartós támogatás esetén, a 2. évtől, az adomány 170 %-a számolható el. 

Mondja el véleményét nekünk:
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás