1 logo aktualitasok receptekEzt a főzeléket az alapanyaga miatt sokan nem igazán kedvelik. Bármilyen feltéttel kínálhatjuk, hátha így azokat is rábírjuk egy kóstolásra, akik nem nagyon kedvelik. Akár fasírtot is készíthetünk mellé. Nagyon finom és kiadós főzeléket tudunk készíteni ennek a receptnek köszönhetően.


Hozzávalók:

  • 1 közepes fej kelkáposzta
  • fél kg krumpli
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kevés köménymag
  • őrölt bors
  • kevés petrezselyemzöld
  • 1 ek olaj
  • 1 ek liszt
  • 1 kk őrölt pirospaprika
  • kevés leves alaplé

Igazán jó kelkáposzta főzelék recept elkészítése: A káposztát megmossuk, majd tetszés szerint csíkokra, vagy kocákra vágjuk. Ha idősebb káposztánk van, akkor forrázzuk le, mert az íze kesernyés maradhat. A krumplit hámozzuk meg és vágjuk fel kockákra. A vöröshagymát megpucoljuk, megmossuk, és apróra felvágjuk.

Kevés olajon pattogtassuk ki a köményt, majd adjuk hozzá a hagymát és nyomjuk rá a fokhagymát is. Öntsük fel leves alaplével és tegyük hozzá a kelkáposztát is. Sóval illetve borssal ízesítjük és teszünk hozzá még őrölt pirospaprikát is. Ha szükséges, akkor az alaplevet pótoljuk annyi vízzel, hogy épp ellepje a káposztát. Fedő alatt főzzük meg. 15 perc után adjuk hozzá a felkockázott krumplit és tegyük vissza a fedőt. Kevés olajon zsemleszínű mártást készítünk lisztből és felöntjük hideg vízzel. Keverjük simára és adjuk a főzelékhez. A petrezselyemzöldet a főzelékhez keverve forraljuk fel, és ha szükséges, ízesíthetjük még. A kelkáposztának és a krumplinak egyszerre kell megpuhulnia. Változatos feltétekkel tálaljuk, adhatunk mellé fasírtot, tükörtojást is.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás