Maga a káposzta eléggé megosztó tud lenni, mivel vannak, akik nagyon szeretik, és bármilyen ételt elfogyasztanak, ami káposztás. Ám vannak olyan is, akik kifejezetten utálják. Nos, ez a recept egy próbát mindenképp megér, és lehet még azoknak is ízleni fog, akik ellenkeznek.
Hozzávalók a tetejére:
- 10 dkg reszelt sajt
- 1 tojás
A tésztához:
- 1 csapott evőkanál só
- 2 tojás
- 1 kg finomliszt
- 5 dl tej (kb)
- 1 mokkáskanál kristálycukor
- 5 dkg Instant Élesztő
- 10 dkg Rama
A pirított káposztához:
- 1 kg fejes káposzta
- 1 csapott evőkanál só (kb)
- 1 csapott kiskanál őrölt fekete bors
- 1 vöröshagyma
- 2 csapott evőkanál kristálycukor
- 4 evőkanál olaj
Igazán jó káposztás pogácsa recept és elkészítése: A káposztát kitorzsázzuk, foltos leveleit lebontjuk, a fejet apróra reszeljük. Egy lábasban, a megforrósított olajon a cukrot világosbarnára karamellizáljuk, az apróra vágott vöröshagymát megfuttatjuk rajta. A káposztát hozzáadjuk, megborsozzuk, a sóval ízesítjük. Nagy lángon, kevergetve kb. 20 perc alatt megpirítjuk. Az élesztőt 1 mokkáskanálnyi cukorral ízesített kb. 1 dl langyos tejben megfuttatjuk. A lisztet a sóval és a Ramával elmorzsoljuk. A tojással, a többi langyos tejjel és az élesztővel 2-3 percig dagasztjuk. Meleg helyen, letakarva kb. 50 percen át kelesztjük. Ezután meglisztezett gyúrólapon kb. 0,5 cm vastagságúra, téglalap alakúra nyújtjuk. A pirított káposzta felét egyenletesen rászórjuk. A tésztát gondolatban négy részre osztjuk. Balról is, jobbról is egynegyedet a közepéig behajtunk, majd a tészták találkozásánál újra behajtjuk. A tésztát 90 fokkal elfordítjuk, újra ellapítjuk. A maradék káposztával megszórjuk, majd az előző, úgynevezett dupla hajtást megismételjük.
10 perc elteltével másfél ujjnyi vastagságúra lapítjuk, és egy 6 - 7 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, felvert tojással lekenjük. Reszelt sajttal megszórjuk, végül előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 160 °C), kb. 25 percig sütjük. Közben a szaggatásnál leeső tésztadarabkákat szintén tepsibe rakjuk (nem gyúrjuk össze, mert levelességét elveszíti), ugyanúgy sütjük, mint a pogácsát.
Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}
Új aktualitások
- Igazán jó túrógolyó recept és az elkészítése - 01/08/2015 20:54
- Gesztenyés babapiskótás sütemény recept és az elkészítés - 01/08/2015 06:04
- Igazán jó magos pogácsa recept és az elkészítése - 27/07/2015 09:04
- Igazán jó Rigó Jancsi recept és az elkészítése - 26/07/2015 07:14
- Igazán jó puncsgolyó recept és elkészítése - 26/07/2015 07:03
- Igazán jó kakaós kevert süti recept és elkészítése - 24/07/2015 06:27
Régebbi aktualitások
- Igazán jó mákos kalács recept és elkészítése - 20/07/2015 08:41
- Igazán jó ekler fánk recept és az elkészítése - 20/07/2015 08:31
- Igazán jó karamellás sütemény recept és elkészítése - 19/07/2015 21:10
- Igazán jó csokitorta recept, ami olcsó és nagyon finom is - 14/07/2015 10:59
- Igazán jó sajtos rúd recept - Tuti sajtos teasütemény - 14/07/2015 10:35