horkol a ferjem parom felesegemA horkolás egyáltalán nem csak a férfiakra jellemző, igazából nemtől függetlenül bár kivel előfordulhat, hogy álmában igen hangosan, mások számára zavaróan horkol. Még a kisgyermekek esetében is tapasztalhatjuk, hogy felhorkant, akár hosszabban, folyamatosan horkol.

A jelenség nem is önmagában zavaró, akkor lehet nagyon kellemetlen, ha a gyakorisága, illetve a horkolás intenzitása már másokat ingerel.


Egy felmérés szerint
a férfiak negyven százalékos arányban, a nők 24 százaléka és a gyerekek 10 százaléka esetében tapasztalható a horkolás. Ez egy kirívóan nagy szám, elsősorban a kisgyerekek és a nők tekintetében. Hajlamosak vagyunk legyinteni hogy na és akkor, hadd horkoljon a párunk, vagy a gyermekünk, de mégis megéri utána járni, hogy ha horkol a férjem a feleségem, a párom, mit tegyek?

Először is meg kell próbálni egy szakember segítségével megtalálni a horkolás okát. Ez eltérő a felnőttek és a gyermekek esetén, de mindenkinek nagyobb esélye van arra, hogy horkolni fog, ha például túlsúllyal küzd. A felnőtt korosztálynál kiváltó ok lehet a dohányzás, a rendszeres italozás, de még az is, ha folyamatosan túleszi magát valaki. Okozhatják a horkolást testi, szervi megbetegedések is, ami érdekes, hogy gyakran fedezik fel a terhes nők esetében, hogy ebben az állapotban horkolnak.

Nyilvánvalóan szinte minden horkolás más decibelben és minőségben, van aki csak halkan szuszog, de van olyan is, aki olyan hangerővel horkol, hogy a másikszobában sem tudnak tőle aludni. Ez mindenképp kivizsgálásra szorul, mert maga a hosszan tartó, folyamatos horkolás is kifejezetten egészségtelen az adott személyre nézve. Alapesetben a horkolás fő oka, hogy az orr melléküreg nem tiszta, akadályba ütközik a légzés, ez pedig még légszomjjal is járhat. Amikor ez történik, a lágyszájpadlás berezeg és az ilyenkor feltörő hang a horkolás, valamint e mellett a tüdőből kiszabaduló levegő szintén rezgésbe hozza a hangszálakat.

Lássuk, ha horkol a férjem, feleségem, a párom, mit tegyek? legelőször is ha ez a jelenség már valóban olyan méreteket ölt, hogy nem csak zavaró, de féltjük a családtagunk egészségét, igyekezzünk rábírni, hogy vizsgáltassa ki a kiváltó okot. A horkolással orvoshoz fordulók legtöbbjének hathatós segítséget tudnak nyújtani a szakemberek, akár gyógyszeres kezeléssel, akár pedig egy megfelelő életmódváltással. E módszerekkel teljes gyógyulás is elérhető, az illető nagy valószínűséggel végleg meg tud szabadulnia problémától.

Ezek mellett vannak kiváló praktikák, amiket sorban ki lehet próbálni, ilyen például, hogy kerülni kell a háton fekvést, valamint a felsőtestet egy kicsit meg kell emelni, hogy magasabban legyen. Mindenképp oda kell figyelni az elégséges folyadékbevitelre, és ami nagyon sokat számít, hogy este nem szabad sokat enni és nem tanácsos alkoholt fogyasztani lefekvés előtt. Manapság már kiváló termékeket lehet vásárolni, melyek sokat javítanak a helyzeten, így többek közt a horkolást gátló párna, különféle mágneses készülékek, spray változatok és cseppek, de akár még inhalálással is lehet enyhíteni vagy javítani a helyzeten. Érdemes kipróbálni a sólámpa jótékony hatását, ami a horkoláson is segít és számos más előnnyel bír, vagy létezik só szipka, különféle ionizáló készülékek, valamint végül de egyáltalán nem utolsó sorban meg lehet tanulni olyan torna gyakorlatokat, melyekkel a garatizmokat erősíthetjük.

Igénybe vehetők alternatív kezelési módok is, mint a rendszeresen végzett éneklés, az orrgarat sóoldatos öblögetése, vagy borsmenta teával való toroköblögetés. Az biztos, hogy akinél már magát és környezetét zavaró mértékű horkolás tapasztalható, annak mindenképp valamit tennie kell, mert ez soha nem fog megszűnni magától, hogy ki milyen módszert választ, az egyéni döntés és persze azon is múlik, hogy milyen gyorsan és eredményesen kívánunk ettől a sok kellemetlenséget okozó bajtól megszabadulni. Mivel minden ember más, a módszerek is különbözően lehetnek hatásosak, ezért érdemes megkérdezni egy szakembert és követni a tanácsait a biztos eredmény érdekében.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás