Semmiképp se szalaszd el megnézni, hogy mit is mutatnak számodra a bolygók erre a következő hét napra, hiszen ha itt jársz oldalunkon, akkor biztosan érdekel, mit is jövendölnek a csillagok a te csillagjegyed számára. Különösen hasznos lehet, ha hétről hétre folyamatosan követed ezeket a cikkeket, hiszen így te magad is igazolva láthatod majd, hogy milyen jól fel lehet ennek alapján készülni a váratlan eseményekre. Hasznodra lehet az is, amikor megismerheted előre a gyermeked, vagy párod horoszkópját, mivel ez sok mindenben megkönnyítheti az együttélést, amikor például felkészülten várod a környezeted esetleg várható rosszabb hangulatát, vagy tudod azt időben, hogy épp a napokban a támogatásodra, segítségedre lesz szükségük.

Kos márc. 21 – ápr. 20.
Kedvező állásajánlatot kaphatsz a héten, ha a Kos jegyében születtél. Ne aggodalmaskodj, ha ez esetleg költözéssel is kell járjon. A visszaút nyitott marad a mások által talán hátrányosnak tartott, de neked  a szülőföldet jelentő környezetbe. A héten egyre inkább a tanulás válik legfontosabbá az életedben, e téren nagy kihívások és fantasztikus lehetőségek várnak most rád. Az ismeretszerzés nem korhoz kötött, és a családodban is támogató változások következhetnek be. Megnyilatkozásaidat baráti köröd is maximálisan tolerálja, ami megnyugtató és bíztató számodra.

Bika ápr. 21 – máj. 20.
Gyermeked több helyen lesz téma a napokban, ráadásul most olyan emberek is foglalkoznak vele, akiknek igazából semmi közük sincsen hozzá, az életetek alakulásához. Nyilván bosszant a dolog, de lépj túl ezen és felesleges különösebben izgatni magad e miatt, inkább mulass mások balgaságán, a saját problémáitokat kiválóan meg tudjátok oldani külső segítség nélkül is. A lényeg, hogy a hét során kifejezetten boldognak érzed magad joggal, most baráti társaságban tölt több időt tudsz eltölteni, ahol kifejezetten remekül érzed magad, hiszen körülrajonganak. Egy régi, de nem elfelejtett szerelmedről kaphatsz hírt, de szerencsére azt fogod tapasztalni, hogy a szíved már nem facsarodik össze hallatán.
 
Ikrek máj. 21 – jún. 21.
Az Ikreknek nagy átalakulások várhatók a munkahelyen, ez most téged is fog valószínűleg érinteni, de pozitív változással számolhatsz. Baráttól, kollégától olyan ajándékot kaphatsz a héten, amely egyenesen elvarázsol. Hétköznapi örömök kötik le a napjaidat most, lehet épp most költözöl össze életed párjával, most van itt az ideje kialakítani a közös életeteket, otthonotokat. Ne lepődj meg, ha furcsa pletykák jutnak a füledbe, valaki így próbálja kikezdeni a szakmai jó híredet, de nem kell ezzel különösebben foglalkoznod, hiszen teljesen tiszta a lelkiismereted, sajnos rosszakarók mindig akadhatnak. Aki közületek már régóta párban, házasságban él, előfordulhat hogy a hét közepén úgy érzi, a társa kicsit idegesíti és mivel mindketten türelmetlenebbek vagytok egymással, ezért előfordulhat apróbb összezördülés, de ezt mindjárt követi a békülés.

Rák jún.22 – júl. 22.
Rák létedre a héten csak reális határig vállalj kockázatot! Ügyes diplomáciával építs ki kapcsolatot magasabb körökkel. Ha viszont akadályokba ütközöl, semmiképp ne add fel, hanem kitartóan menetelj a kitűzött cél felé. Kizárólag olyan dolgokat tegyél, vagy mondj, amiért felelősséget tudsz vállalni! Ne engedd, hogy hazugságra kényszerítsen bárki is, mert a lelkiismeret-furdalás miatt ebbe bele is lehet betegedni! A legtöbb Rák a héten szerelmes hangulatban lesz, imádod a kedvesed nevetését, becsületességét és kitartását. Beszélj vele az érzéseidről, mondd el neki, hogy mennyire szereted, ez neked is hihetetlen jó érzés lesz, meglátod.

Oroszlán júl. 23 – aug. 23.
Az oroszlán jó, ha résen lesz a napokban, a munkahelyeden titkos ellenséged akadhat, aki aknamunkát végez ellened, de az is lehet, hogy rád kényszerítenek egy olyan feladatot, amelyet nem tudsz, és nem is akarsz elvégezni. Ráadásul a kollégák körében sem lesz emiatt túl nagy a népszerűséged most. Ha egészen magányos vagy, a Vénusz akár új szerelemmel is megajándékozhat a hét közepe felé. Ha a múlt héten elmulasztottál netán egy fontos telefonbeszélgetést, vagy tárgyalást, akkor azt a héten elrendezheted. Az orvosi vizsgálatokra, orvosoddal való konzultációra is megfelelő ez az időszak.
 
Szűz aug. 24 – szept. 23.
Az Uránusz mindig váratlan, meglepetésszerű eseményeket generál, ez most is így lesz a Szűz életében. Ezúttal párkapcsolatodban állhat be egy hirtelen és váratlan hirtelen fordulat. Nehezen tudsz elszakadni a hétköznapoktól, nagyon nehezen megy a lazítás, a kikapcsolódás, ezen mindképp változtatni kell. Ha jobb ötleted nem támad, vegyél egy meleg fürdőt, ami ellazítja a feszült izmokat és enyhíti az erős szívdobogást. Többen keresik a kegyeidet és pároddal is nagy mértékben javul a kapcsolatod a hét végére. Még erősebb szálakkal kötődtök egymáshoz, és ne érdekeljen, hogy ehhez ki mit szól!

Mérleg szept. 24 – okt.23.
A Mérlegnek nagyon érdekes, mozgalmas hete lesz, élvezheted az új emberek ismeretségét, és a régi barátokkal is felelevenítheted most a kapcsolatodat. Társaddal harmonikus viszony alakul ki, és a szoros családi kötelék csak egyre biztosabb, megbízhatóbb és megalapozottabb lesz, szinte elválaszthatatlanokká váltok. Ha külföldön töltöd ezeket a napokat, vagy a hét egy részét,  nagyon jól fogod érezni magad, de megtörténhet, hogy a tervezettnél több pénzt költesz el, erre figyelj, ne rontsd el ezzel a felelőtlenséggel a kiváló napok hangulatát. Jó lenne, ha legalább most nem a munkán, a főnöködön, vagy a kollégákon járna az eszed, mert ezzel lassan a környezeted agyára mehetsz :), tanulj meg lazítani!

Skorpió okt. 24 – nov. 22.
A családi viták elsimulnak a Skorpió háza táján, ami annak köszönhető, hogy végre meg tudtok békélni egymással, te magad is sokkal nyitottabban fordulsz a családtagjaid felé és szintre mindenre kapható vagy, hogy örömet okozz nekik. Nagyon helyesen döntöttél úgy, annak idején, hogy nem vállalsz főnöki beosztást, mert csak megkeserítenéd a beosztottjaid életét. Ezekben a napokban se tedd ezt, hiába is kínálják fel számodra tálcán a lehetőséget. Az a fajta függetlenség, amiben Skorpió létedre élsz, mindenki számára a lehető legkedvezőbb megoldás és ezzel sok baj forrását meg tudod előzni, mert neked szükséged van a szabadon szárnyalásra, a függetlenségre.

Nyilas nov. 23 – dec. 21.
Foglalkozz egy kicsit többet saját magaddal, az egészségeddel, a pihenéssel, e mellett törődj kicsit kevesebbet a családtagok mindennapjaival :) mert be kell látnod, nem uralkodóra, hanem megbízható partnerre, vagy szülőre vágynak, hagyd, hogy más is járja a maga útját, mint te. Nagyobb összegre tehetnél szert a hét középső felében, ha valamilyen szellemi vetélkedőn indulnál, ott valóban kamatoztathatnád sokat érő és mély tudásodat. A hét végén is csillogtathatod intellektusodat, ha vendégségbe mész vagy úgy döntesz, hogy te hívod meg a barátaidat. Igaz, ez inkább pénzkiadással jár, semmint anyagi haszonnal, de azért a szellemi elismerés is valami.

Bak dec. 22 – jan. 20.
A munkád ezen a héten komoly követelményeket támaszt veled szemben. Ne adj semmiképp hangot az elégedetlenségednek, mert könnyen megtörténhet, hogy alacsonyabb és rosszabbul fizetett beosztásban találod magad. Tegyél meg minden tőled telhetőt, ez a legbiztosabb és véletlenül se hivatkozz szakmai tapasztalataidra, mert vérig sértheted az esetleg nálad fiatalabb főnökeidet. A tudás úgysem marad titokban, hanem ők fogják idővel belátni, hogy szakmai ismeretek nélkül nem megy. Legfeljebb akkor már nem lesznek a főnökeid.

Vízöntő jan. 21 – febr. 19.
Ha Vízöntőként most a hét elején nehéz feladat előtt állsz, ne aprózd el az erődet. Koncentrálj a sikerre, ez önmagában már fél győzelem. Valószínű, hogy hamarosan találkozni fogsz egy régi barátoddal, akit évek óta nem láttál, pedig igen sokat gondoltál rá. Ha gyengélkedsz, ne rohanj rögtön pánikszerűen orvoshoz, próbáld ki az otthoni gyógy készítményeket nyugodtan, teákat, a mézet és a citromlevet stb. Magas fokú közérzetjavító lehet a fény, az illat, vagy egy kellemes szaunázás is. Vigyázz a kilóidra, a fürdőruha nem takar semmit. Alkoholt a héten különösen kis mértékben fogyassz csak, és általában nem árt, ha egy kicsit elsajátítod az egészséges életmód alapszabályait.

Halak febr. 20 – márc. 20.
A hangulatodat a hét első felében valami eléggé nyomasztja. Talán a régi emlékek, vagy esetleg egy friss csalódás nyomja el jókedvedet. Tudomásul kell venned Halakként, hogy a hét utolsó napjaiban az események nem teljesen úgy alakulnak, ahogy szeretnéd és jó elképzeléseid is valószínűleg holtvágányra futhatnak. Testi-szellemi borzongást hoz a szerdai Merkúr-Vénusz szembenállása, ráadásul és ez a romantikus érzelemhullám sokáig a hatalmában is tart. Bármilyen ígéretesek az anyagi kilátásaid, ne ess túlzásokba, mert az elkövetkező időszak rengeteg pénzügyi nehézséget rejthet, úgy hogy most különösen légy alapos és körültekintő ebben a témakörben.

  
Ezt már olvasta?Bezárás