Március már a tavasz és a szerelem :) hónapja, ami ezzel a héttel kezdetét veszi, de persze minden más témában is itt azonnal megtudhatja mindenki, hogy mi vár rá a héten. Ha szem előtt tartjátok a csillagok jóslatait, minden megy majd, mint a karikacsapás. Nem lesznek gondok anyagi, párkapcsolati, munkahelyi, de még egészségügyi téren sem, hiszen ha megszívleled heti horoszkópunkat, akkor megfelelően fel tudsz készülni a nem várt eseményekre is.

Kos (március 21 – április 20) - Ezen a héten a Kosnak kicsit körültekintőbbnek kell lennie az átlagosnál, lehet, hogy az időjárási frontokat nehezen viseled, eléggé szétszórt lehetsz. Egy kisebb váratlan baleset is sok kellemetlenséget okozhat, inkább figyelj oda magadra főként a közlekedésben, akár kocsival jársz, akár gyalogosan. Amelyik Kos párban, kapcsolatban él, annak az élete majdnem egész héten a szerelem és az érzelmek körül forog, de ha egyedülálló Kos vagy, a párkeresést és főleg a választást hagyd a következő hétre. A munkával kapcsolatos téren, ha te magad vagy a főnök, akkor kicsit fogd visszább a netán feltörekvő indulataidat és igyekezz a kollégákkal a dolgokat inkább párbeszéd formájában rendezni. Ha azonban beosztottként dolgozol, akkor sajna most e héten számolnod kell azzal, hogy a főnököd némi újítást igyekszik bevezetni, amihez bizony alkalmazkodni kell. A véleményedet persze elmondhatod, sőt, még az is megtörténhet ezekben a napokban, hogy a főnököd elgondolkodik a javaslatodon és azt a változtatások során figyelembe veszi. A hét végére már azt fogod érezni, hogy a dolgaid igen jó felé haladnak, számodra kedvezően állnak a csillagok.

Bika (április 21 – május 21) - A Bikákra remek hét köszönt, anyagilag és érzelmileg egyformán kiváló napok elé néznek, a szerencse most kifejezetten melléjük szegődik. Főként a pozitív pénzügyi változások azok, melyek jócskán megkönnyítik a helyzetedet és persze ettől az egész életet sokat szebbnek érezheted most. Ha egyedülálló Bika vagy, ezekben a napokban szinte biztosra veheted, hogy találkozol valakivel, aki szívesen megismételni e találkozást, és hogy hogyan folytatódik a dolog, az most elsősorban rajtad múlik. A párban élő Bikák esetében felléphet a héten némi apró konfliktushelyzet, lásd be, hogy nem érdemes véres vitákba keveredni kedveseddel, ha szerető családban éltek, nincs olyan probléma, amit ne lehetne megbeszélni. Lesznek most a Bika szülöttei között olyanok, akiknek az élete sorsfordulóhoz ér, ne halogasd a döntést, annak sosincs jó vége. Itt az idő, hogy megtanuld értékelni, amid van az elégedetlenség nem visz előre, képzeld, mi lenne, ha már mindened meglenne, akkor nem lenne megvalósítandó célod, amiért érdemes minden reggel felkelni.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Ha az Ikrek jegyében születtél, ez a hét főként a munka jegyében zajlik, sok olyan tennivalód jött össze, amelyeknek mind a végére szeretnél érni, így dolgos napjaid lesznek. Lehet, hogy kicsit jobban igénybe leszel véve fizikailag, ezért próbálj naponta kis időt szakítani arra, hogy formában tartsd mag, legalább egy félórányi sétával, de a jóga, a relaxálás is legalább ilyen jó kikapcsolódást és ellazulást jelenthet. Aki az Ikrek közül párban él, a héten némi kilengést tapasztalhat a párja részéről, ezt jó lesz idejében elcsípni, főleg, mert olyas valaki avatkozhat a kettőtök életébe, aki mindkettőtökhöz közel áll. Mindenképp törekedj arra, hogy egy nyugodt beszélgetéssel öntsetek tiszta vizet a pohárba, ne támadj semmiképp, mert lehet, te értettél félre valamit. Ezen a héten egyébként is javaslom, hogy legyél az átlagosnál sokkal éberebb, a környezetedben sok változás várható, akár a munka, akár a magánélet terén és fontos, hogy minden ezekre vonatkozó infó idejében eljusson hozzád. Kicsit rendszerezd az életedet és állíts fel egy fontossági sorrendet, de nem kell görcsösen teljesíteni, amire most nem jut időd, azt majd szépen sorban megvalósítod a következő hetekben. A legfontosabb, hogy önbizalmad ne rendüljön meg, nincs rá semmi okod, hogy ne légy bizakodó a jövőt illetően.

Rák (06.22 – 07.22) - Talán Rák mondhatja majd el e hét végén, hogy ő volt ezekben a napokban a legszerencsésebb csillagjegy. Szívügyekben, munka terén és az egészségedet illetően is sorozatban történnek jó dolgok veled e héten, ráadásul most képes leszel olyan dolgokra is időt szakítani, melyekre eddig nem nagyon sikerült. Kiváló alkalom a Rákoknak ez a hét, hogy ha továbbtanulási szándékaik vannak, akkor ebben most végső elhatározásra jussanak. Amire vigyáznod kell Rákként, az a pénzed, most e pár nap alatt ne bonyolódj semmilyen kétes kimenetellel végződhető üzletbe, de még csak baráti kölcsönökkel se foglalkozz. Az, hogy szerencsés vagy, még nem jelenti, hogy saját akaratodból nem tudsz elszúrni bizonyos dolgokat, így a napokban légy erős és ne menj bele semmilyen pénzügyi manőverbe, így elejét veheted bármilyen ráfizetéses történésnek.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Kedves Oroszlánok, ezen a héten jó hír, hogy az időbeosztásotok igen megengedő lesz, többször is alkalmatok nyílhat a héten hosszabb rövidebb kikapcsolódásra, ami egyenesen a boldogságotokat szolgálja. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, ha pároddal élsz együtt, hogy erre a szabadságra, kikapcsolódásra neki ugyan úgy szüksége van, ezért lehetőség szerint olyan programokat találj, ki ahol mindketten részt tudtok venni. Ha épp egyedül vagy, ez alkalmakkor nagy eséllyel találkozhatsz valakivel, akivel lehet, hogy a következő programon már együtt veszel részt. A rápihenés azért is lenne most igen időszerű, mert a munkában komoly kihívások várnak rád, amihez kell majd az erő és az energia. E miatt valóban igyekezz megoldani, hogy egy két napra legalább visszavonulhass és átgondolhasd a már ismert teendőidet, akár listát is készíthetsz arról, hogy ezen a héten mi az, amit mindenképp ki kell a hét végéig pipálni és mi az, ami még egy kicsit várhat.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűz szülöttei ezen a héten anyagi téren várhatnak javulást életükben, ám vigyázz nagyon, mert ami könnyen jön, az könnyen megy, ahogy a mondás is tartja. A kicsit könnyebben megszerzett pénzedre most inkább ülj rá, mert nem tudhatod, mikor ér megint effajta szerencse. A magánéletben a Szűznek vitája támadhat egyik családtagjával, ezt igyekezz emberi módon megoldani, a civakodás, vita nem vezet sehová és még tüske is maradhat bennetek, amit később lehet, te magad is bánnál. Az egyedül élő Szűzt igen kellemes meglepetés érheti a hét utolsó napjaiban, valaki olyan fog hozzá közeledni, akit már régóta szeretne, de eddig nem volt kínálkozó alkalom. Minden esetre a napokban igazán légy kemény jellem, ne tűrd el, hogy bárki is korlátozzon abban, amit el szeretnél érni. Az álmokat nem szabad feladni, persze, ha oka van annak, hogy másfelé orientálódj, akkor ezt beszéld meg elsősorban magaddal és ne úgy fogd fel, mint valami kényszert, hanem inkább, mint szükséges rosszat, aminek a végkimenetele persze még jobb is lehet, mint amire számítasz.

Mérleg (09.24 – 10.23) - A Mérlegek ezen a héten, főleg az első napokban légy a szokottnál kissé óvatosabb, előfordulhat, hogy egy olyan ember, akit kedves barátnak hiszel, hátsó szándékkal igyekszik megkörnyékezni. Bármit is akar tőled ez az ember, hallgasd meg, ne utasítsd el durván, hisz lehet, nem olyan kaliberű a kérése, sőt, az is megtörténhet, hogy a beszélgetés végére kiderül, talán nem is volt sértő a közeledés, csak a tálalás módja lehet kifogásolható. Arra is ügyelj ezeken a napokon, hogy üzleti, vagy pénzügyekben legyél körültekintő, és ha nem létkérdés, akkor hagyd ezeket a dolgokat a következő hetekre. Az a Mérleg, aki most egyedül éli mindennapjait, e héten kedvező fordulattal számolhat, és erre még nagyobb az esély, hogyha kimozdulsz, társaságba mész, ennek már egyébként is itt az ideje. Lehet, hogy csak egy kedves flörtös estében lesz részed, de indulásnak nagyon jó ez is és elmozdulhatsz az elég rég óta tartó holtpontról.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A hatalmas energiatartalékokkal rendelkező Skorpió most ezen a héten egy kicsit úgy érezheti, hogy le van lassulva, nincs abban a tőle állandóan megszokott kirobbanó formában. Persze e jegy szülötte is ember, nem lehet az év minden napján a topon lenni ezer százalékosan. Príma megoldás lehet arra, hogy felturbózd maga, ha délutánonként, amikor végzel a munkáddal, megajándékozod magad egy egy apró meglepetéssel, menj el egy moziba, másnap ússzál egyet, vagy csak térj be egy áruházba és válassz magadnak valami olyan apróságot, amire már régóta vágysz. A hangulatod a hét közepére már újra a régi lesz. a szerelemes pillanatokat, órákat, napokat most ne erőltesd, főleg, ha ismerkedés vagy új kapcsolatteremtés a célod, hagyd, hogy a szervezeted és a lelked is a hét végéig feltöltődjön, aztán hajrá. Tudjuk, hogy a Skorpió nők és férfiak egyaránt vakmerőek, bátorságuk határtalan, most mégis nagyon fontold meg a következő lépéseidet, mert ha kilépsz az állandóságból egy bizonytalan újdonság kedvéért, lehet, hogy nagyon megbánod.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Aki a Nyilas jegybe tartozik, a héten számíthat arra, hogy valami nagyon régen áhított remek hírt kap. Lehet az a munkáddal, de akár a családdal kapcsolatos pozitív dolog, az biztos, hogy ettől a napokban úgy megnyílsz és olyan jó hangulatba kerülsz, hogy a környezetedet is szinte magaddal ragadod, szinte érezni lehet körülötted a boldogságot és békességet. de a nagy rózsaszín köd mögül azért tekints ki, mert lehet valaki melletted, a közvetlen közeledben, akinek gondjai vannak, és nem tud esetleg veled örülni. hallgasd meg, segíts neki, így teljessé válhat a te örömöd is. Pénzügyeiden légy most visszafogott, megtörténhet, hogy ezen a héten ér némi anyagi veszteség, de nem olyan mértékű, hogy ettől meg kelljen ijedni, azért vigyázz és felesleges kiadásokba ne menj bele, így még elképzelhető, hogy ez az átmeneti veszteség kis idő múlva nyereségbe megy át, kamatozik a befektetésed és a munkád.

Bak (12.22. - 01.20.) - A Bakok most e héten a munka kapcsán számíthatnak kedvező változásra, ha álláskereső vagy, ezekben a napokban kiváló lehetőséggel találhatod magad szemben. lehet, hogy más téren kicsit összébb kell húznod a nadrágszíjat, hogy változtatni tudj, de egészen biztos, megéri. Ez a hét a Bakok számára más téren is kedvezően alakul, aki épp párt keres, az jó eséllyel nézhet a következő napok elé, bár a végkifejlet, nem biztos, hogy az lesz, amit szeretnél. Légy megfontolt minden téren, e mellett próbáld felszínre hozni magadban, mit is szeretnél valójában. Ha a lelked mélyén a volt párod után sóvárogsz, akkor vegyél magadon erőt és igyekezz lezárni a múltat, mert addig nehéz továbblépni. Ezek a napok arra valók, hogy bátrabb énedet csalogasd elő és merj lépni. A kapcsolatban élő Bakok ne felejtsék el, hogy egy jó párkapcsolat fenntartásához néha néha meg kell újulni és nem szabad hagyni, hogy a dolgok csak úgy maguktól megtörténjenek, mert sivárság borulhat egy jól működő házasságra is, ha nem törődünk vele kellően.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Úgy tűnik, a Vízöntők lesznek a héten azok, akik teljesen gond nélkül, felhőtlenül lubickolhatnak most, mert minden téren egyenesben van az életük. A munkában töretlenül haladsz előre, ennek meg is lesz a rég várt jutalma, minimum egy dicséret formájában. Minden akadályt könnyedén átugrasz és még el sem fáradsz ezeken a napokon, mert élvezed, amit csinálsz. Párkapcsolat terén is nagyon jól állnak a dolgok, ha túl vagy az ismerkedési fázison, alkalmas lesz ez a hét akár egy összeköltözés megfontolására is. Semmi esetre se hagyd, hogy bárki határtalan jókedved útjába álljon, most próbálj az eszed után menni és ne a szíved után, racionálisan dönts a fontos dolgokat illetően. A barátok mindig melletted kell, hogy álljanak, ezért figyelj arra, hogy ha valaki mindenáron rá akar venni valamire, nem biztos, hogy engedni kell a kérésnek. Legelső a saját érdeked legyen és mérlegeld, hogy megéri-e akár érzelmileg, akár pénzügyileg engedni az unszolásnak.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halaknak olyan zsúfolt hetük lesz, hogy csak kapkodják a fejüket. A munkában alig érik utol magukat, de élvezik a helyzetet, minden téren kiválóan helytállnak, sőt most élvezhetik azt a helyzetet is, hogy szinte nélkülözhetetlenek. A magánéleted is kiteljesedik ezekben a napokban, annyi meghívást kapsz, hogy szinte alig tudsz megfelelni, de rettentően jól érzed magad ebben a rohanásban. Minden percet használj ki, mert arra is jók lesznek ezek a programok, hogy rengeteg új ismeretséget köthess és még több információval lehess gazdagabb, melyeket a további életedben kiválóan tudsz majd kamatoztatni. Aki épp szingli életét élte idáig, most e héten minden esélye meg lesz arra, hogy találkozzon a következő nagy Ő-vel, aki pedig biztos kapcsolatban él, szép napok elé néz, csak arra kell figyelnie, hogy ha veszekedés szele lengedez, próbálja ezt kedvesen, türelmesen kezelni és elkerülni a vitát.

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás