Aki a mi oldalunkon tájékozódik a felől, hogy mit ígérnek a csillagok erre a hét napra az biztosan jól jár, mivel ezeknek az információknak a birtokában elkerülheti az illető a kellemetlen, nem várt eseményeket, meglepetéseket. Aki elolvassa a heti horoszkópot az abból a szempontból is jól járhat, hogy nem csak a saját életét tudja tervezni és megkönnyíteni, de ugyanakkor fel tudjuk készíteni családtagjainkat is arra, mire számítsanak a következő hét során. Így nem csak óvatosságra tudjuk inteni magunkat és környezetünket, de egyenesen meg is szépíthetjük egymás napjait azzal, hogy minden erővel megpróbáljuk elkerülni a rossz dolgok bekövetkezését.

Kos (március 21 – április 20) - Nézzük, milyen hét áll a Kos szülöttei előtt? Igen csak remek formában leszel, a környezeted alig hisz a szemének, az aktivitásod az egekbe szökik, amihez hozzáfogsz az most a kezed alatt arannyá változik. Legyen szó pénzről, munkáról, szerelemről minden téren óriási sikereket könyvelsz el. A hét során olyan dolgokat is képes leszel tető alá hozni, melyekről legvadabb álmaidban sem gondoltad, hogy sikerülhet. Nagy szerencséd is van, mivel a párod, az egész családod és a munkatársak, barátok is mind támogatnak abban, hogy a céljaidat meg tudd valósítani. A hét végére lassíts le és élvezd az elért sikereket, de arról se feledkezz meg, hogy ebből mások is részesüljenek. Amennyiben van rá mód, vidd el párodat egy kis kiruccanásra, ahol mindketten újra fel tudtok töltődni.

Bika (április 21 – május 21) - Aki a Bika jegyében jött a világra, annak igen csak érdekes és eseményekben dús napokat hoz a következő hét. Az elmúlt hónapokban, hetekben eléggé sokszor érezted magad rosszkedvűnek, feszültnek, de most biztos lehetsz benne, hogy a rossz időszak véget ér és ezt mára hét első napján érezni fogod. Családi ügyekben hatalmas békesség és jókedv uralkodik nálatok, a munkahelyeden adódhatnak kisebb megoldandó problémák, de ezekkel könnyűszerrel meg fogsz birkózni. A horoszkópod szerint ezen a héten csütörtökön már úgy ébredhetsz reggel, hogy minden téren teljesen rendben vannak az ügyeid, akár hátra is dőlhetnél, de persze ezt a két napot még végig kell csinálni becsülettel. Amint elérkezik a szombat, teljes mértékben átadhatod magad a pihenésnek, a kikapcsolódásnak, ne is ülj otthon, fogadd el a baráti meghívásokat, akár többet is.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikreknek az elmúlt hét vége nagyon jól alakult, szinte egymást érték a baráti, családi programok és ettől remekül sikerült feltöltődni. A te életedben is vannak persze megoldandó problémák, de ehhez most rengeteg energiával bírsz és ha okosan, ügyesen gazdálkodsz az energiáddal, arra koncentrálsz, amire épp kell, akkor megfelelően rendezni tudsz minden kérdést a hét végéig. Mivel most kiváló a kommunikációs képességed, ezért könnyedén veszel minden akadályt. A legfontosabb amit a héten szem előtt kell tartanod, hogy ha valamilyen probléma adódik, azt legelőször igyekezz a másik féllel megbeszélni és csak ez után hozd meg a döntésedet. Amennyiben valamelyik családtagoddal, vagy esetleg a pároddal van rendezendő kérdés, akkor azt legjobban teszed, ha e hét végére időzíted, mert akkor némileg pihentebben és nyugodtabban át tudjátok beszélni az egész kérdést és miután mindenki el tudja mondani a véleményét a maga szemszögéből, könnyebb egy közös döntést meghozni.

Rák (06.22 – 07.22) - A Rákok számára igen nagyon jeleket mutatnak a bolygóállások. Ezen a héten sorban beérhetnek a terveid, az elhatározásaidat meg tudod valósítani, már a hétfői napon érhetsz el látványos eredményeket. Ez olyan hét nap lesz az életedben, amikor elmondhatod, hogy teljes biztonságban érzed magad minden szempontból. Lesznek napok, amikor nem is érted, hogy lehet ekkora szerencséd, sorban történnek veled a jobbnál jobb dolgok, de könyveld el egyszerűen úgy, hogy ez már nagyon járt neked. Ebben a nyugodtnak és békésnek mondható helyzetben élj a lehetőséggel és gondold át az elmúlt időszakban történteket, ha úgy érzed, hogy van amit másképp kellett volna csinálnod, akkor annak járj a héten a végére, hogy semmi téren ne maradjon benned tüske, vagy bizonytalanság. A hét végét mindenképp töltsd családi körben, örülj a szép és jó dolgoknak és igyekezz te is másoknak örömet szerezni, mert az igen jó érzéssel tölt majd el.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Szép napok elé néz az Oroszlán szülötte is, kellemesen és nyugalmasan telik ez a következő heted. Jó passzban vagy, igen kreatív időszakod következik és sok energiád van, ezért az ötleteidet sorban egymás után kiválóan meg is tudod most valósítani. Az érzelmi – szerelmi életed is remekül alakul, a hét második felében is képes leszel meghozni egy olyan döntést, amivel a társadat igen boldoggá teszed. Ha egyedül élő Oroszlán vagy, akkor pedig igen jók a kilátásaid arra, hogy e hét végén akár az igazival is összehozzon a sors. Ha alapos és körültekintő vagy a napokban, még külön szerencséd lehet abban is, hogy olyan helyről kapsz támogatást az ötleteid megvalósításához, amire nem is számítasz. Nem kell szégyellni elfogadni a segítséget, legyen az bármilyen jellegű, mert akitől ez jön, az tisztában van vele, hogy jól fogsz ezzel gazdálkodni és azzal is, hogy ha neki lesz szüksége a támogatásodra, akkor számíthat rád.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szüzeknek változatos napjai lesznek a héten, minden esetre számítanod kell most a napokban váratlan eseményekre is. Lehetséges, hogy a dolgaid nem pontosan úgy alakulnak, ahogy azt eltervezted, és mivel te igen csak szereted előre meghatározni az épp aktuális teendőket, így felborulhat némileg a rend az életedben. Ez egy kissé zavarossá teheti a napjaidat, de mivel a mi segítségünkkel most már tisztában vagy azzal, mivel számolj, így egész jól fel tudsz készülni a nem várt fordulatokra is. A legfontosabb, hogy ne veszítsd el a fejedet és ne kezd el kapkodni, mert akkor fognak összezavarodni a dolgok. Téged most az segíthet át legjobban a problémás napokon, ha megerősíted magad lelkileg és testileg, valamint ha el tudsz merülni a pozitív gondolkodás művészetében, ami nem os olyan nagy művészet, viszont igen nagy mértékben segít a gondok megfelelő megoldásában.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Némi zűrzavarral indul a Mérleg hete, hétfőn reggel arra kelsz, hogy nem is tudod mi lesz, ha minden teendődet és problémádat nem tud azonnal , egy nap alatt megoldani. Ez persze nem a kellő hozzáállás, hiszen épp abban rejlik az ember legnagyobb ereje, hogy képes higgadtan és megfontoltan gondolkodni, cselekedni. Ha segítségre van szükséged az időd legmegfelelőbb beosztásához, akkor nyugodtan fogadd azt el akár egy kollégádtól, akár a párodtól, mert külső szemmel nézve talán jobban rálátnak a fontossági sorrendre. Ha mindent magad akarsz megoldani, akkor a hét végére csak azt érezheted, hogy szétestél és kicsúszott az irányítás a kezed közül, ezt pedig nem érdemes megvárni.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Kiváló napok várnak a Skorpióra, tele lesz nem csak jobbnál jobb ötletekkel, de ezek megvalósításához most meg lesz a kellő inspiráció is. Ráadásul most a héten arra is számíthatsz, hogy kívülről jövő segítségben sem lesz hiány, mintha minden rokonod, barátod és kollégád téged támogatna, hogy a kiváló ötleteidet meg tudd valósítani. Ez nem csak nagy biztonságérzetet jelent majd számodra, de a hangulatodat is igen csak felfokozza. Nem lesz előtted a hét nap során semmilyen akadály, amit ne ugranál át könnyedén. Amilyen jól alakulnak a dolgaid a munka és üzleti ügyek terén, olyan jó irányban halad most a magánéleted is, persze azért ebben az ügyben neked is tenned kell, hogy a boldogságod maradéktalan legyen. A hét utolsó napjaira ne tervezz munkát, de mindenképp tervezz olyan programot a pároddal, ahol igazán ki tudtok kapcsolódni.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - E héten a Nyilasnak az a kellemetlen érzése támadhat, mintha ingatag lenne a lába alatt a talaj a z élet több területén is. Pedig csupán arról lehet inkább szó, hogy ebben az időszakban a megszokottnál többet kell munkával töltened azért, hogy a várt siker eljöjjön. Az év eleje óta eléggé könnyedén mentek a dolgaid és most, hogy kicsit jobban meg kell nyomni a gombot, már nagyobb tehernek érzed. Nem olyan nagy baj az, hogy már jó ideje rengeteg munkával látnak el, hiszen ezt úgy kell felfognod, hogy megbíznak benned és minden nehéz, kényes ügyet bátran rád testálnak. Ez egy fajta dicséret. Most ezen a héten próbáld ki magadon azt a módszert, hogy minél több feladattal találnak meg, annál jobban és erősebben koncentrálsz a megoldásokra, meglátod, igen érdekes és meglepő eredményre juthatsz. Az lebegjen a szemed előtt, hogy a hét végén vár rád egy igazán kellemes program, amikor nem csak az érzelmi életed kerülhet abszolút a helyére, de fizikailag is igen jól fel tudsz majd töltődni.

Bak (12.22. - 01.20.) - Közismert tény, hogy a Bak szülötte akkor képes a legjobbat és a legtöbbet kihozni magából, ha lehetősége van az egész hetét előre alaposan megtervezni. Ez jelenti számodra a biztonságot és ilyen helyzetben tudod magad jobban érezni, mintha előre nem látható eseményeket kell állandóan követned. Ez azért lehet, mert szeretsz tisztában lenni azzal, mi vár rád, mire kell felkészülnöd és a hirtelen döntéshozatalok mindig kellemetlen érzéssel töltenek el. Szereted, ha a dolgok kiszámíthatók, az egyszerű és gyors megoldások híve vagy. Most a héten nem is lesz különösebb problémád, mert nem kell váratlan és kellemetlen dolgokra számítanod, csendes, békés mederben folyik a napokban az életed. Ettől a hangulatod is megfelelő lesz, több időt tudsz fordítani magadra és ami szintén fontos, a párodra is több jut, igyekezz ezt a jó szériát kihasználni és ügyesen kamatoztatni.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntő a hét első felében csak kapkodhatja a fejét a kellemes meglepetések közepette, úgy érezheted, mintha az egész világ csak körülötted forogna és mindenki a kegyeidet lesné :) Minden elem és minden körülmény abban támogat, hogy a dolgaid a legjobban alakuljanak, lesz rá okod, hogy kivételezett helyzetben érezd most magad. Ettől a helyzettől szinte kirobbanó formába kerülsz, ráadásul olyan konstruktív és erőteljes leszel, hogy szinte keresed a kihívásokat, az olyan feladatokat, melyeket nem lehet csak úgy egyszerűen megoldani. Remek alkalmad nyílik a hét második felében arra is, hogy végre tető alá hozz egy rég óta halogatott üzleti ügyet és most ezt is igen sikeresen zárhatod le. A hét alkalmas egy jól átgondolt befektetés véghezvitelére is, általában pénzügyeidet ügyesen tudod most alakítani.

Halak (02.20 – 03.20) - Nyugalmasan és békésen kezdődik a Halak hete, a feladatokat rutinból oldod meg, így lesz módod arra, hogy kicsit előre gondolkodj a hét többi napját illetően. Ha ügyesen meg tudod tervezni a következő napokat, akkor nem torlódnak fel az elintézendő ügyeid és mindent szépen sorban haladva el tudsz végezni. A hét közepétől némileg felgyorsulnak az események körülötted, de ez csupán annyit jelent, hogy a tempódon érdemes picit változtatni, nem jár azzal, hogy ne tudnád a munkádat elvégezni. Rád férne viszont az, hogy a strapabírás érdekében beiktass a hétköznapjaidba egy kis testedzést, ha másra nincs idő, legalább naponta tegyél egy nagyobb sétát a friss levegőn, mert ez legalább akkora erőt tud biztosítani, mint egy fél órás edzés. A családodtól minden támogatást megkapsz, amitől könnyebben mennek a dolgaid, ne feledkezz meg róluk és a hét végét töltsétek együtt, ha másra nem is futja, de legalább közös ebéddel, egy közös kis kirándulással.

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás