heti horoszkop maEz a hét is sok újdonságot, szépet és kevésbé kellemes meglepetéseket is tartogathat a csillagjegyek mindegyike számára. Az azonban, hogy ki mennyit tesz meg saját magáért és élete alakításáért, az mindig az adott személytől függ. Aki kitartóan hétről hétre elolvassa a mi kis heti horoszkópunkat, az sokkal jobb esélyekkel indulhat egy új hétnek, hiszen igyekszünk előrevetíteni, hogy mely dolgokra érdemes nagyobb figyelmet fordítani. Így van, akinek több gondot kell a munkahelyi eseményekre fordítani, de van olyan is, akinek e téren nem lesznek nagyobb fordulatok, viszont érdemesebb lesz a magánéletére koncentrálni. Lássuk tehát csillagjegyenként, hogy kinek mely dolgokra éri meg most a napokban főleg figyelnie.

Kos (március 21 – április 20) - A Kosról köztudott, hogy mindig jó előre tervez, ennek köszönhetően a héten igen sok dolgot meg is tud majd a terveiből valósítani. Használd ki ügyesen a kínálkozó alkalmakat, melyekből a következő hét nap alatt elég sok lesz. Kiváló lehetőségek jönnek veled szembe mot, ezek nyomán igen szép eredményeket érhetsz el a munkád terén, sőt ennek jutalma sem fog elmaradni. A munkahelyi sikereid igen szép anyagi sikereket hozhatnak, ezért máűr most időben gondold át, hogyan alakítsd a pénzügyeidet, hogy minden fontos dologra jusson és persze maradjon is. Az egyedülálló Kos e héten nagy eséllyel szembetalálkozik valakivel, akivel el tud indítani egy szép és meghitt, tartós kapcsolatot. A családos Kosnak adódnak a héten bőven olyan megoldandó ügyei, melyektől sok minden függ, de ez elsősorban a szűk családi kérdésekre vonatkozik, párkapcsolatod szilárd és megingathatatlan.

Bika (április 21 – május 21) - Kiváló passzban lesz a Bika egész héten, a munkában remekelni fogsz, kifejezetten kreatív és nagyon tevékeny leszel. Úgy látszik, a tavaszias tél neked nagyon jót tesz, fel vagy töltődve energiákkal és nincs előtted lehetetlen feladat. Nem csak a fizikai teherbírásod lesz kimagasló, de szellemileg is igen magas szinten állsz, ezért tudom ajánlani, hogy amennyiben tervezel bármi -féle oktatáson, tanfolyamon való részvételt, azt próbáld erre a hétre időzíteni. A kisujjadból kirázod az egészet, akár egy új szalmát is képes lehetsz elsajátítani, ha most vágsz bele. Pénzügyekkel, kardoóinálisabb beruházásokkal a napokban ne foglalkozz, ha ezt el lehet kerülni, most nem ennek van itt az ideje, egyelőre teremtsd meg az alapokat hozzá, amire jelenleg kiváló esélyeid vannak.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Feszített és pörgős hét vár az Ikrekre, sok lesz a munkád, így akkor jársz a legjobban, ha készítesz egy menetrendet jó előre. Ezzel elérheted, hogy minden napra beosztasz valami elvégzendő feladatot a szokásos munkád mellé és ezzel elérheted, hogy nem torlódnak fel a hét utolsó napjaira a teeendők. Használd ki, hogy ezekben a napokban nagyon eredményesen tudsz minden -féle ügyet intézni, hatékony és ügyes lehetsz, csak ne ess abba a hibába végül, hogy egy nap alatt akarsz túlesni mindenen. A pénzedre vigyázz most, ne költs többet, mint amennyi erre a hétre elő lett irányozva, inkább várj az elnapolható kiadásokkal addíg, amíg befolyik egy kis plusz pénz. Magánéleti kérdésekben se hozz a hét elején legalábbis kardinális döntéseket, eléggé szétszórt leszel, így nem biztos, hogy a legjobb útra terelnéd az érzelmi kérdéseket.

Rák (06.22 – 07.22) - Februárnak e hetében a Rák szülöttei eléggé enerváltak és fáradtak lehetnek, talán nagyon sokat dolgoztak az elmúlt hetekben, de az is lehet, hogy a téli vitaminhiány kezd megmutatkozni. Érdemes lenne feltérképezned és egy rövidebb távú tervben felvázolnod, hogy mik azok a teendők, amelyeket a héten már nem lehet tovább halogatni. Ha sikerül azt megoldanod, hogy csak ezekkel foglalkozhass, akkot jó eséllyel utolérheted magad a hét végére. Próbáld úgy szervezni a napokban az életedet, hogy a munka mellett magánéletre is jusson idő, mert erre nem csak neked, de a párodnak, családodnak is nagy igénye van. Járj el egy edzőterembe, ha megtehedet, ha netán nem, akkor legalább egy két óra sétával frissítsd fel a testedet és az elmédet is naponta. Már az is nagy előrelépés, ha munkából hazafelé az út egy részét gyalog teszed meg.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Hatalmas szenvedélyek dúlnak az Oroszlánban, így kedik a hetet és ez az érdekes hangulat, állapot egész héten kitart. Ez az élet minden részére rányomja nálad a bélyegét, óriási lendületben vagy, bár milyen feladatot adnak számodra, azt könnyedén megoldod. Az érzelmi életedre hat ki ez az állapot leginkább, aki közületek párban él, az hatalmas szenvedélyes napokat élhet meg, aki pedig párkereső állapotban van, az minden bizonnyal találkozik egy olyan személlyel, aki mellett akár egy életre is képes kikötni. A boldogságod a hét végére szinte teljes lehet, mivel a munkád során olyan elsimeréseket gyűjtesz most be, ami ritkaságszámba megy. Ez akár még szép anyagi előnyökkel is járhat, úgy hogy hajrá, ne lankadjon a lendületed.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűz csillagjegyben születettek ezen a héten elég nagy és nehéz feladatok elébe nézhetnek, ráadásul elképzelhető, hogy beleesel egy kicsit a járványos fertőzésbe is. Ha már megelőzni nem sikerül a betegésget, legalább arra figyelj oda, hogy ne erőétesd túl magad a munkával és főként arra, hogy jócskán emeld meg a vitaminadagodat, igyekezz egészségesebben táplálkozni. Semmiképp se szégyelld a felajánlott segítségeket elfogadni sem a családtól, sem a kollégáktól, hiszen fordított esetben te is így állsz hozzájuk, ha pedig meg tudják könnyíteni a napjaidat, annál hamarabb kapsz erőre. A hét végére összeszeded magad és mindenképp tölts legalább egy kevés időt a szabadban, nay sétával a friss levegőn.

Mérleg (09.24 – 10.23) - A Mérlegeknek sem lesz kevés munkájuk a hét során, azonban annyira élvezetes munkát kapsz, hogy le sem tudod tenni, abba sem bírod hagyni, amígy a végére nem érsz. Ez nagy lehetőség, ritkán adatik meg az embernek, hogy olyan feladatot végezhessen, amiben maximálisan örömét is leli. A sikeres napok igen komoly pénzügyi vonzattal járnak, a munkahelyeden szépen elsimerik amit most leteszel az asztalra, komoly anyagi jutalomra is számíthatsz. Arra viszont nagyon ügyelj, hogy ne igyál előre a medve bőrére, mert abból igen csak kellemetlenül jöhetsz ki! Várd meg a hét vége történéseit és ha valóban meglepetésszerűen egy komolyabb összeg üti a markodat, akkor kezdd csak osztani a pénzt.


Skorpió (10.24. - 11.22.) - A mindig győzedelmeskedő Skorpiónak a héten sem lesz panaszra oka, ha csak azért nem, mert a magánéletedet némileg sikerült összekuszálnod. Ebben azon ban senki más nem tehet rendet rajtad kívül, tehát most fontos, hogy tanulj meg józanul gondolkodni és rendbe tenni a dolgokat. Az is elképzelhető a hét közepén, hogy bizonyos munkahelyi változások hatással lesznek rád is, ami nem jelent semmiféle veszélyt, de lehet úgy alakulnak a dolgok körülötted, amiért émileg át kell szervezni a napi menetrendedet. A lényeg, hogy maradj higgadt, ami azért is fontos, mert a párod is igényt tart a társaságodra, számít rád, így a hét végére minden áron igyekezz közös programra, kikapcsolódásra időt szakítani.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Számtalan változás tarkíthatja a Nyilas hetét, mint például egy váratlan átalakítás a munkahelyen, ez pedig némileg kizökkenthet a megszokott kerékvágásból. Otthonodban is lesz egy kevés felfordulás, ha igaz, megkezdtétek a már rég óta tervezett átalakítást, kisebb felújítást. Persze ezeket a dolgokat nem lehet a végtelenségig halogatni, így ha most kicsit összetorlódnak az események és teendők, ne borulj ki. A kollégáiddal legyél türelmes, őket ugyan olyan kellemetlenül érinthet egy átszervezés mint téged, és ha nálad ez már csak pont az I betűre, arról nem ők tehetnek. Inkább dolgozzatok össze és támogassátok egymást, ettől a magánéleti kérdéseidet is sokkal könnyebben tudod majd kezelni.

Bak (12.22. - 01.20.) - Lesz a Bakoknak is bőven feladatuk a héten, de szrda tájékán enyhül a helyzet és kicsit lélegzethez fogsz jutni. Ezt használd ki arra, hogy a lakásodban tervezett kisebb nagyobb munkálatokat most tervbe vedd és el is tudod ezeket végezni, ha jól szervezed a napjaidat. Az biztos, hogy Bak létedre elég jó passzban leszel, nagy lendülettel indulsz neki a hétnek és ez úgy tűnik, ki is fog tartani, csak ügyelj arra, hogy az energiáidat jól oszd be. A hét végén vár rád egy kellemes találkozás, egy rég nem látott és már igen hiányolt régi jó barátod fog felbukkanni, akinek nagyon örülsz majd. Csináljatok egy enyhén görbe estét :) ettől új erőre kaphatsz lelkileg és ez az életed monden részére nagyon kellemes hatással lesz.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Aki a Vízöntő jegyében született, annak vidám és nyugalmas napjai lesznek e héten végig. Az eléggé zűrösnek mondható elmúlt időszak végetér, lassan minden oldalon rendbe jönnek a dolgaid és szépen haladsz az utadon előre. Egyre jobb lehetüségeid adódnak a munkával kapcsolatban, még az sincs kizárva, hogy módod lesz váltani, Amennyiben erre vonatkozó ajánlatot kapsz csütörtökön, azt mindenképp fontold meg. Anyagi téren is sokat jelenthet ez, elérheted végre, hogy jusson olyasmire is, ami könnyebbé teszi az életedet, sőt, ha jól gazdálkodsz, még egy rég óta áhított utazásra is sort tudsz keríteni. Fizikailag és szellemileg fontos a karbantartás erről ne feledkezz meg, bár milyen sokat dolgozol, erre mindig kell időt keríteni, mert különben nem fogod bírni a strapát.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halak úgy érezheti a hét elején, hogy kicsit ki kell végre törtnie az egyhangú, munkával teli életből. Persze ez nálad nem azt jelenti, hogy odadobsz mindent és hátra sem nézve azt mindid, lesz ami lesz, hiszen te nem ilyen vagy. Lényeges azonban a jelekre odafigyelni, mert ha túlhajszolod magad a pénzkeresetet tartva csak szem előtt, az előbb – utóbb megbosszulja magát. Találd meg a legjobb megoldást, végezd a munkádat – ha lehet kicsit alacsonyabb fordulatszámon -, de mellette szakíts időt naponta egy keveset legalább magadra és arra, hogy pároddal is tudj néha közös programot csinálni. Már egy esti séta is csodákat művelhet veletek, akkor legalább van kis időtök a napi eseményeket megbeszélni és egymásra figyelni.

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás