heti horoszkop rendszeresSemmi esetre ne szalaszd el megnézni, hogy mi is vár rád e héten, hiszen ha itt jársz oldalunkon, akkor nyilván érdekel, mit is jósolnak a csillagok a te jegyed számára. Kiváltképp hasznos lehet, ha hetente állandóan követed ezeket a cikkeket, mivel így te magad is igazolva láthatod majd, hogy milyen jól fel lehet ennek alapján készülni a nem várt eseményekre. Hasznodra válhat az is, amikor megismerheted előre a gyermekednek, vagy párodnak a horoszkópját, hiszen ez sok mindenben megkönnyítheti az egymás mellett élést, amikor például felkészülten várod a környezeted esetleg várható rosszabb hangulatát, vagy netán tudod azt, hogy éppen a napokban a támogatásodra, segítségedre lesz szükségük.

Kos március 21-április 20. - Lesz olyan Kos, aki e héten úgy gondolhatja majd, hogy régen voltak ennyire nehéz napjai, sorban merülhetnek fel olyan nehéz megoldandó problémák, amik elég nagy megpróbáltatásokat jelenthetnek. Nézzél most egy kicsit magadba, rá fogsz jönni, hogy a gondok közel sem akkora horderejűek, mint ahogy az elsőre látszik.  Ahogy sikerül lehiggadnod és tiszta fejjel át tudod látni a rád váró feladatokat, könnyedén veszed az akadályt minden téren. Figyelj a saját reakciódra bizonyos esetekben, mert lehet, hogy nem vagy esetleg elég elszánt és ezért jobban félsz a kudarctól. Nincs pedig semmi félnivalód, mivel a hét során jó passzban leszel, a kreativitásod és az aktivitásod abszolút jó lesz. Kevesebbet morfondírozz és az energiáidat inkább a teljesítményed növelésére összepontosítsd. A napokban a felfokozott lelkiállapotodból adódóan a szerelem terén kissé szétszórtabb leszel, sőt kicsit gyanakvóbb is a kelleténél. Nem kell képzelődnöd, és ne legyél türelmetlen, mert az rossz hatással lehet a legremekebb kapcsolatira is.

Bika április 21 – május 20. - Aki a Bika jegyében született, most itt az ideje a héten, hogy elgondolkozzon kicsit eddigi életén, a jövőn, és ha már egy ideje változtatáson töröd a fejed, ne várj tovább, mert itt az ideje a változtatásnak. Egy olyan lényeges dologban kell most döntést hoznod, amiben senki más nem tud helyetted dönteni, vagy segíteni, elképzelhető, hogy a párkapcsolatodból már egy ideje fontolod, hogy kiszállj és sajnos bármennyire is fájó, el kell magad határozni erre a lépésre. Amennyiben a napokban képes vagy elhatározni magad, akkor hamar túl leszel az egészen és képes leszel gyorsan, nagyobb sérülések nélkül továbblépni. A munkádban is felmerülnek olyan apróbb kérdések, amiket rövid időn belül meg kell oldani, a karriered szépen és egyenletesen ível felfelé, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, néhány rossz szokásodtól meg kellene szabadulni. Ne nehezítsd meg a saját életedet és ne cipelj magaddal olyan sérelmeket, amelyeknek talán nincs is semmilyen valós alapja.

Ikrek május 21-június 21. - Az Ikrekre egy mókás, boldog hét vár a mellett is, hogy a munkahelyeden adódhatnak ugyan kisebb kellemetlenségek, nagyobb ívű feladatok, de a remek hozzáállásod és a kreativitásod miatt ügyesen meg fogod oldani ezeket. A remek hangulatodat semmi és senki nem rontja el a héten, ráadásul a hét végére már el is felejted, hogy voltak előtted megoldandó akadályok. Pozitív gondolkodásoddal és éles, erős tisztánlátásoddal magaddal ragadsz másokat is, e miatt szeretik és keresik is a társaságodat, így azzal sem lesz gondod, hogyan töltsd el a szabadidődet. A jó természeted és alkalmazkodó képességed a legtöbb nehézségen átsegít, arról nem is beszélve, sokan szeretik benned, hogy segítőkész és tettre kész vagy, meghallgatod mások panaszát, problémáját, ezért szívesen kérik ki a tanácsodat is. Hogyha párban élsz, a napokban akár milyen kis összezördülés üti fel a fejét kettőtök között, azt te egy szempillantás alatt megoldod, mert egy jól időzített viccel, mókával máris leveszed a másikat a lábáról. Semmiképp ne titkold el, hogy szereted a párodat, legyél nyílt és őszinte, hisz az igazi érzelmek e nélkül nem maradnak életben.

Rák Június 22-július 22. - A Rák jegyében születetteknek érdekesen indul a hét, főként az érzelmi életed terén tapasztalhatsz váratlan és szokatlan változásokat saját magadon. Ügyelj arra, hogy semmiképp ne hátrálj meg az új érzések elől, mert ezzel eltaszíthatsz magadtól netán valaki olyat, aki pedig igazi szeretettel és érzésekkel közeledik hozzád. Hagyd, hogy az események megtörténjenek és alakítsák az életedet most e hét során főleg ne legyél türelmetlen és ne akarj az események elébe vágni. A hét közepére teljesen romantikus hangulatba kerülsz, azt veszed észre, hogy vágyódni kezdesz ennek az érzésnek a megerősítésére, így szeretnél pároddal sokkal több időt eltölteni. Megeshet, hogy valaki mégis megzavarja jelenlétével ezt a kellemesnek induló hétvégét, lehet, hogy egy régen nem látott rokon tűnik fel hirtelen és váratlanul. A munkádban légy kicsit megértőbb másokkal szemben, mert annak ellenére, hogy mindig biztos vagy a dolgodban, másnak is lehet igaza és lehetnek jó ötletei, azokat is meg kell hallgatni és mérlegelni. A héten parancsolj magadra egy kicsit több türelmet és ezzel magad mellé állíthatsz olyan személyeket is, akik az esetek többségében vitatkoznak veled.


Oroszlán július 23-augusztus 23. - Ami főleg jellemzi az Oroszlánt ezeken a napokon az az útkeresés, így a hét eleje azzal indul, hogy igyekszel rendezni a gondolataidat, kielemezni az érzéseidet és az idáig megoldatlan problémákra megtalálni a megoldást. Most nagyon elemedben leszel a héten, ezért tiszta fejjel képes vagy gyorsan megtalálni a helyes utat mindenben, ezért hagyatkozz csak arra, amit a szíved diktál és merj belevágni akár teljesen új dolgokba is. Adódhatnak nehézségeid, az is lehet, hogy valaki akadályt próbál gördíteni eléd, de semmiképp ne hátrál meg, hiszen olyan időszak következik az életedben, amikor képes leszel a legjobb döntéseket meghozni. Az is lehet, hogy időnként te is követsz el hibákat, jól teszed, ha meghallgatod azokat is, akik nem feltétlenül osztják mindenben a véleményedet. A munkahelyeden is felütheti a fejét némi kuszaság, nagy valószínűséggel a hét első napjaiban itt is nagyobb horderejű ügyekben kell felelősségteljes döntést hoznod, ám ettől sem szabad megijedned, mivel a munkádhoz szükséges minden tudnivaló a kisujjadban van.

Szűz augusztus 24. - szeptember 23. - Ha Szűz jegyű vagy, akkor erre a hétre jól teszed, ha kicsit megerősíted az idegrendszeredet, elképzelhetően a családból, a környezetedből valaki olyan helyzetbe keveredik, hogy igen nagy aggodalom lesz rajtad úrrá. Félted azt a valakit, ezért folyamatosan azon töröd a fejed, hogyan tudnál segíteni neki. Az, hogy a szeretteidért aggódsz, egy szép és természetes dolog, te pedig egyébként is nehezen titkolod az ilyes fajta érzéseidet. Arra azonban vigyázz, hogy ha a másik személy nem kér a segítségedből, akkor ne erőltesd rá magad, mert ez számodra igen kellemetlen helyzetet idézhet elő. A hét közepe táján már próbálj meg lehiggadni és inkább a belső energiáiddal saját magadra koncentrálni. Ezek a napok igénybe fognak venni testileg és lelkileg is, ezért szakíts időt magadra, figyelj oda a saját egészségedre és legfőképp az egészséges táplálkozás az, amivel megfelelően jó formába hozhatod magad. A karriereddel minden a legnagyobb rendben van ezen a héten is, tulajdonképp nélkülözhetetlenné tetted magad és ez megfelelő biztonságérzetet ad. Azért is megnyugtató ez a helyzet, mert a munkád körüli gondolatok mindig ki tudnak kapcsolni a magánéleti zűrökből.

Mérleg szeptember 24-október 23. - A Mérlegek ezen a héten elég szép és nemes kihívásokkal nézhetnek szembe, szerencsére könnyen és nagyon eredményesen veszed az akadályokat, köszönhetően az igen jó hozzáállásodnak, amik egyébként nem is nehézségek lesznek, inkább érdekes, új dolgokat jelenthetnek az életedben. Igyekezzen a hét során kiegyensúlyozott és higgadt maradni, ezzel támogathatod saját magad legjobban a téren, hogy a dolgaid a lehető legjobban alakuljanak. Az előző hét végén szerencsés esetben volt módod pihenni és feltöltődni, így nem kell semmitől tartanod, mert jó erővel bírod ennek a hétnek a tempóját is tartani. Most szinte megállíthatatlan leszel és senki sem gördíthet eléd akadályt, Élj ezzel a remek lehetőséggel a szerelemben is, ezek a napok tele lesznek romantikus pillanatokkal és ettől az amúgy is jól működő kapcsolatod még jobban megszépül. Pároddal úgy éltek a hét folyamán, mint egy igazi véd és dacszövetségben lévő pár, abszolút teljes a megértés és a boldogság.

Skorpió október 24-november 22. - A Skorpió részéről eddig ismeretlen érzésekkel indulhat a hét első fele, feszülten és türelmetlenül vársz választ egy bizonyosa személytől, aki igen sokat jelent a számodra. Nem vagy hozzászokva a megvárakoztatáshoz, sőt ahhoz sem, hogy netán nemet mondjanak neked, ezért pattanásig feszülnek az idegeid, amíg nem tudod a választ. Úgy tűnik, hogy egy érzelmi kérdésben várod a döntést, ami a másik félben talán még nem tisztult le egészen, ezért, ha igazán fontos neked, akkor légy türelmes és meglátod, hogy megéri várni. Jó megoldás lenne, ha már a hét elején találnál magadnak valami olyan elfoglaltságot, amivel el tudod terelni a gondolataidat e témáról, így minden bizonnyal sokkal higgadtabban és türelmesebben ki tudod várni, hogy alakulnak a dolgok. Munkádban az elmúlt hetekben kissé lehet elfáradtál, de ha töretlenül menni akarsz tovább, akkor nem nagyon lehet lazítani, mivel ezzel veszélybe sodorhatod a saját karriered ívelését. A magad boldogulásáért neked kell folytonosan tenni, az álmait egy vérbeli Skorpió soha nem adja fel, úgy hogy arccal előre, mert más nem érheti el a te sikereidet.

Nyilas november 23-december 21. - A Nyilasok ezen a héten végig arra fognak törekedni, hogy a munkájukban valami olyan érdekes apróságot találjanak, amitől újra szárnyra tudnak kapni és képesek abban a tempóban tovább haladni, ahogy azt elgondolták. Arra azonban számítanod kell, hogy aki belemerül a nagy álmodozásba, az könnyen bele is ragadhat, ezért igyekezz minden erőddel két lábon a földön maradni, akkor minden simán megy majd továbbra is, ahogy eddig is. Hogyha pároddal szép és harmonikus kapcsolatban élsz, akkor szerda táján kezdj el jobban odafigyelni a kapcsolatra, mert túl sok időt töltesz a munkahelyeden és ez nem tesz jó egy párkapcsolatban hosszú távon még akkor sem, ha minden jól megy. Már most megtervezheted a hét végét, találj ki valami jó kis közös programot, amikor újból nagyokat beszélgethettek és jót nosztalgiázhattok, ettől biztosan minden visszatér a megfelelő kerékvágásba. Addig is a napokban olyan lehetőség jöhet veled szembe a munkáddal kapcsolatban, amire már nagyon vágytál, ettől igen fel leszel dobódva és a célhoz vezető utat is jóval könnyebbnek találhatod.

Bak december 22.-január 20. - A higgadtan, racionálisan gondolkodó Bak a hét első napjaiban azt érezheti, hogy hirtelen olyan érzelmek törnek rá, amiktől eddig félt és óvakodott. Félted az új kapcsolatodat, mivel a tapasztalataid arra intenek, hogy ne vesd bele hirtelen magad egy új érzésbe. Lehetséges, hogy talán nem vagy még eléggé felkészült egy újabb érzelmi viharra, egy új kapcsolatra de főként attól félsz, hogy aki most párodul szegődött, az el is hagyhat. itt az ideje átgondolni, hogy min csúsznak el általában a dolgok, talán az a legnagyobb probléma, hogy nincs elég önbizalmad, pedig semmi okod az állandó kétkedésre. A munkádban örömödet leled, állandóan keresed a kihívásokat, és elmerülsz a legnehezebb feladatokban. Igyekezz a héten egy kicsit nyitni mások felé és saját magad felé is próbálj őszintébb lenni, mert ezzel sokban meg tudod könnyíteni a magad helyzetét és másokat is könnyebben leszel képes boldoggá tenni, amennyiben nyílt, őszinte vagy és nem magadba forduló.

Vízöntő január 21-február 19. - A Vízöntőknek a hét nem tartogat nagy és különleges eseményeket, talán inkább némi fásultság, kiégettség jellemzi majd ezeket a napokat. Most, hogy a horoszkópunk segítségével előre láthatod mire lesz érdemes odafigyelned, igyekezz felkészülni és ha lelkileg edzettebben várod a rád váró történéseket, képes leszel azokra felkészülni és ettől jóval megfontoltabb, higgadtabb leszel. Az érzelmi életed terén is legyél jócskán magabiztosabb, bízzál nyugodtan a saját érzéseidben, és biztosítsd azokról a társadat is, hiszen ezzel sokkal szebbé és biztonságosabbá, boldogabbá teheted mindkettőtök életét. A hét során megeshet, hogy kissé bizonytalanabb leszel, de ezt ne szégyelld, inkább ülj le a pároddal ezt megbeszélni, mondd el neki, hogy mi is az,ami neked hiányzik és beszéljétek át, milyen módon tudnátok a közös életeteket szebbé, pörgősebbé, bizalmasabbá tenni, ezzel egészen biztos, hogy együtt megtaláljátok a legjobb utat.

Halak február 20-március 20. - Pörgős, izgalmas napok elé néznek a héten a Halak szülöttei, elsősorban a munkájukkal kapcsolatban történhetnek olyan dolgok, amik felpörgethetik az életüket és szép jövőt rajzolnak számukra. Ne várj tovább, állj neki a saját magad testi és lelki megerősítésének, mert úgy látszik, hogy minden energiádra és kreativitásodra nagy szükséged lesz az előtted álló feladatok megoldásához. Aki érzelmes időszakot él éppen, annak jó tanácsként üzenem,  hogy némileg fogja vissza a hatalmas érzéseit, nehogy ettől a másik elriadjon, megijedjen. Persze ez nem egy könnyű dolog, mivel az érzéseinken nehéz uralkodni, de ha okosan gondolkodsz, akkor be fogod látni, hogy megéri, mert amennyiben apránként meneteltek előre, abból egy sokkal tartósabb és szebb kapcsolat lehet hosszú távon, mint egy hirtelen nagy fellángolásból. Ha sikerül a terveiteket közösen és megfontoltan szövögetni, az már akár egy életre szóló boldog kapcsolat záloga is lehet.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás