heti horoszkop maMegint itt egy újabb hét, megint itt az aktuális heti horoszkóp! Bizony, bizony az előző hét tartogatott nehézségeket, de a csillagok állása szerint a következő héten sem fogunk unatkozni.

Nézzük is gyorsan meg, hogy mint mond az csillagjegyed a következő hétre.

Kos (03.21-04.20.) - A Kosnak a munkahelyén most ezen a héten szüksége lesz arra, hogy elő vegye energiatartalékait, sok lesz a munka és eléggé áttekinthetetlen. De nem kell csüggedned, mert helyt fogsz állni, sőt ez igen pozitív hatással lesz anyagi helyzeted változására is. Ezekben a napokban plusz bevételre is szert tehetsz, ráadásul úgy, hogy igen résen vagy üzleti ügyekben, ezzel pedig megeshet, hogy jó időben jó helyen leszel és akár több kiváló üzletet is köthetsz most. A szingli Kosok jelenleg is előszeretettel folytatnak titkos viszonyt, vigyázz, hogy ne avatkozz bele más család életébe, mely igen nagy hibát követhetsz el. Lesznek persze közületek, akik „normális” kapcsolatra vágynak és rájuk most szép időszak vár, a kezdeti kapcsolatból egy szép, hosszú párkapcsolatra van esély. Aki párban él, az ennek a hétnek az első felében jobb, ha kicsit odafigyel, mert lehet, hogy alaptalan féltékenységből kerekedik köztetek felesleges vita, veszekedés. El kell döntened, hogy megbízol-e párodban, mert ha nem, akkor mielőbb ülj le vele és önts tiszta vizet a pohárba, sosincs jó vége annak, ha dúlsz -fúlsz magadban hosszú időn keresztül, pedig megeshet, hogy csak félreértesz valamit. Nagy igazság persze az is, hogy aki menni akar, azt el kell engedni, egy idő után semmi értelme a felesleges erőlködésnek. Ha már felnőtt ember vagy, tudnod kell, hogy a változás nem jelent mindig rosszat, és általában akkor következik be, amikor annak itt van az ideje, úgy hogy ne ragaszkodj azokhoz a dolgokhoz, melyek lehet, hogy már csak a berögződés miatt vannak jelen életedben.

MEGOSZTOM másokkal is a Facebook-on!

Bika (04.21-05.21.)
- Végre e héten eljön a Bikák ideje, elsősorban a szerelemben számíthattok remek időszakra. Minden bizonnyal ezekben a napokban találkozol valakivel, aki első látásra megmozgatja a fantáziádat, sőt rabul ejtheti egyszer s mindenkorra a szívedet. Figyeld a különös jeleket és járj nyitott szemmel, szívvel. Pénzügyeid terén azonban légy most óvatosabb kicsit, az olyan ismeretségeidet, melyek üzleti alapokon működnek most igyekezz felülvizsgálni és válogass nyugodtan az ajánlatokban, egyáltalán nem kell minden kínálkozó lehetőséggel élni. Akinek a Bikák között a héten komolyabb anyagi jellegű problémája is adódik, az akkor jár el helyesen, ha egy teljesen megbízható baráttól, kollégától hozzáértő szakembertől nem szégyell segítséget kérni, hisz senki nem születik pénzügyi szakértőnek. A hét első napjaiban leszel a legenergikusabb, így a munkáddal semmi problémád nem lesz, amit elterveztél, azt véghez is tudod vinni nagyobb nehézségek nélkül. Arra vigyázz, hogy ne aprózd el magad, mert akkor a teljesítményed is csökkenhet. Ha irigyeid akadnak környezetedben, nyugodtan hívd fel a figyelmüket, hogy próbálják utánad csinálni, ahogy te élsz és dolgozol.


Ikrek (05.22-06.21.) -Az Ikreknek ezen a héten több dologra is jobban oda kell figyelniük, mint általában. Ilyen például, hogy fogd vissza kicsit az étvágyadat és főleg az édességekből egyél kevesebbet. Most, hogy már küszöbön a tavasz, lehet és kell is több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, különben könnyedén elkezdenek felfelé szaladni a kilók. Párkapcsolatodat egy kissé időszerű lenne felrázni, mert olyan, mintha mindketten külön magányban élnétek, persze ennek oka lehet a sok munka is, azonban jó lesz, ha legalább ezen a hét végén szakítotok időt egymásra, tervezzetek be akár egy kétnapos kiruccanást, ha erre van mód és beszélgessetek sokat. Most remek napok lesznek a héten arra is, hogy a rokonságoddal felfrissítsd a kapcsolat, igyekezz úgy igazítani a programjaidat, hogy legyen időd rájuk is. A közvetlen családtagjaid között van valaki, akivel egyébként kis nagyon jó és szoros a viszonyod, ez lehet egy testvér, unokatestvér, most időszerű lenne vele is leülni beszélgetni, mert ő az a személy, aki mindig jó tanácsokkal lát el téged. Persze az Ikrek nyugodt szívvel rábízhatja magát párjára is, mert egy őszinte és szeretetteljes kapcsolatban ez nyilvánvaló.

Rák (06.22-07.22.) - A Ráknak igen különös hete lesz, élményekben és sikerekben gazdag napokra számíthatsz. A munkádban olyan kiemelkedően magas teljesítményt nyújtasz, hogy az összes kollégád és felettesed körében híre megy a dolognak, akár odáig is eljuthatsz, hogy jutalomként egy külföldi országba küldenek ki a munka kapcsán. Az út igen sikeres lehet pénzügyi kimenetelét tekintve, de figyelj arra, hogy ne kapj vérszemet, a váratlan bevételt becsüld meg és ess a könnyen jött, könnyen megy hibába. Ez egy sikeres időszak kezdete lehet, úgy hogy bánj ügyesen a pénzzel és a lehetőségekkel is. Az érzelmek terén már nem lesz ennyire egyszerű ez a hét, adódhatnak kétes és kényelmetlen helyzetek, de minden esetre, mielőtt ítélkezel, hallgasd meg a másik fél véleményét és álláspontját is, hiszen egy kapcsolatban nem egyedül vagy. Aki házasságban, szoros kapcsolatban él, annak jó napjai lesznek, sőt azt veheted észre magadon, hogy a máskor irritáló dolgok sem bosszantanak most fel. Az egészség az, amire most a Rákoknak nagyobb figyelmet érdemes fordítani, arra vigyázz főleg, hogy kerüld a balesetveszélyes helyzeteket az utcán, a munkahelyen és a háztartásban egyaránt.

Oroszlán (07.23-08.22.) - Az Oroszlánnak ezekben a napokban igen nagy döntéseket kell meghoznia főként a munkájával kapcsolatban. Rég óta lóg a levegőben egy kérdés, melyben most már döntened kell, és most úgy tűnik, eljön az idő, hogy megoldódjanak ezek a kérdések. Nagy jelentősége lesz most a héten annak is, hogy a megfelelő, befolyásos emberekkel fogsz találkozni, akik segítenek meghozni a legjobb döntést. Ámor is igen jó kis meglepetéseket tartogat számodra ezekben a napokban, bár az nem biztos, hogy a most induló romantikus bontakozó kapcsolat egy életre szól, de ettől még lehet nagyon szép és izgalmas. A hét első napjaiban némileg gyenge lesz a koncentráló képességed, ám a hét középső napjaira már újra a lényeges dolgok lebegnek a szemed előtt. Állíts fel a hétre egy beosztást magadnak és haladj sorban a teendőkön végig, így jócskán megkönnyítheted a saját dolgodat. Az Oroszlán hallatlan nagy akaratereje most ebben az időszakban sem hagyja cserben a jegy szülötteit, az önmegvalósítás terén a lehető legjobb úton jársz és mindezt saját erőből vagy képes megvalósítani. A hangulatod remek lesz egész héten, sőt a szerencse is melletted áll, így a napokban nem lesz okod panaszra semmilyen tér.

Szűz (08.23-09.22.) - A Szűz szülötteinek nem lesz rossz hetük, de jó, ha idegrendszerüket kicsit edzik előre, mert olyan helyzetekbe keveredhetnek, ahol igen nagy türelmet kell tanúsítaniuk. Mivel vagyunk szerencsére egyformák, a napokban olyan személyekkel hozhat össze a sors, akiket talán nem ismersz eléggé és ostobaságuk, nem egészen egyenes viselkedésük kihozhat könnyen a sodrodból. Az is megeshet, hogy olyan valaki idegesít fel ezzel a viselkedésével, akiről úgy gondolod a baráti körödbe tartozik, de lehet rá kell jönnöd, hogy csak különféle érdekek tartják melletted. Sajnos ilyen van, intelligens ember hírében állsz, így nyugodtan gondold át a helyzetet és így bizonyos, hogy a lehető legúribb módon fogod azt megoldani. A munkahelyeden zajlik az élet, itt meg lehet épp te vagy kicsit elégedetlenebb, mint általában, de ha jól kinyitod a szemed és átgondolod a helyzetet, a körülményeket, akkor rá fogsz ébredni, hogy nem az a legjobb vezető, főnök, aki elnéz apró hibákat és elmegy azok mellett. Sokkal inkább jó főnök az, aki magasabbra teszi a lécet és akkor, ha eljutsz a siker csúcsára, annál nagyobb lesz a sikerélmény.

Mérleg (09.23-10.22.) - A Mérlegek ezen a héten már abszolút tavaszi hangulatban vannak, szerelmesek, szárnyalnak. A napokban egy új ismeretségre tehetsz szert, valószínűleg új barátság kötődik, ami legalább annyira fontos, mint egy jó párkapcsolat. Igyekezz most általában a kapcsolataid terén a harmóniára és nyugalomra törekedni, ez jól fog hatni a hangulatodra és kellemes lesz tőle a közérzeted. Ha a héten kisebb üzleti kudarc, vagy némi anyagi veszteség ér, az nem lesz egy hatalmas tragédia, hamar korrigálni fogod a dolgot. A hét végére annyira remekül alakulnak a dolgaid munkahelyeden és magánéletedben is, hogy ez mindenért kárpótolni fog. A csillagok állása a Mérlegnek nagyon is kedvez e hét során, és ez a kiváló hatás több hétig, akár több hónapig is ki fog tartani. Megeshet, hogy e napokon egy régi barátság, vagy munkahelyi kapcsolat megszakad, ez valószínűleg már régebb óta lógott a levegőben, de ess kétségbe, a sors mindig tudja, mit szab ki rád, így ennek a személynek a helyébe nagyon rövid idő alatt belép valaki más, akivel ugyan ilyen, esetleg még jobb kapcsolatot alakítasz ki. A magánéletedben óvakodj a féltékenységi jelenetekre, főként, ha nem megalapozott, mert te húzhatod a rövidebbet, vagy igen csak elszégyellheted magad, ha kiderül, hogy ok nélkül vádolsz meg valakit.

Skorpió (10.23-11.21.) - A Skorpióról tudjuk, hogy jobbnál jobb ötletei támadnak rendre, minden témában. Most azonban ezen a héten fogd magad vissza egy picit, mert ha minden hirtelen jött, kósza ötletedet meg akarod valósítani, abból anyagi veszteséged is keletkezhet. Ne kockáztass feleslegesen, sokkal inkább kérd szakértő véleményét és segítségét, ha üzleti befektetésben gondolkodsz. Ezeken a napokon ne menj bele kétes kimenetelű jogi, vagy peres ügyekbe, mert nem jársz jól, hogyha törvénybe ütköző, vagy legalábbis nem biztos alapokon nyugvó dolgokba vágsz bele. maradj inkább a realitások és törvényesség keretein belül, sokkal inkább tartsd be a szabályokat, mint máskor. A Skorpió általános jellemvonásai között található az igen nagy fokú féltékenység, tehát ez senkit nem lep meg, de a mostani napokban mintha az ördög bújna beléd, a párodra szinte rátapadsz, majd megfullad melletted. Engedj a szorításból, mert nagy valószínűséggel csak a képzeleted játszik, semmi okod nincs arra, hogy a másikat gyanúsítsd. Jó tanácsként fogadd el, hogy most a hét során próbáld meg magad elengedni, szervezz inkább a pároddal közös programokat, főleg a hét végére igyekezz megoldani, hogy két - három napra el tudjatok bújni a világ elől és így remélhetőleg sikerül neked is visszazökkeni a szokott kerékvágásba.

Nyilas (11.22-12.20.) - Ha Nyilas vagy, e héten eléggé fáradtnak fogod érezni magad, sok volt a munka év eleje óta, itt az ideje, hogy lazíts picit. Persze ez nálad semmiképp nem megy a munka rovására, de ha ügyesen igyekszel beosztani a heti teendőidet, akkor marad idő arra is, hogy közben feltöltődj újabb energiákkal. Az sem lenne rossz, ha végre eljutnál arra a pontra, hogy néha merj nemet mondani. A család terheit is általában egyedül viseled, ne gondold, hogy csakis te vagy képes minden egyes problémát megoldani, vond be nyugodtan a családod tagjait, hiszen együtt sok mindent jóval könnyebb megoldani, és ha eloszlanak a terhek, akkor mindenki nyugodtabb is lesz. A szerelemben most szenvedélyes vagy, és a Vénusznak köszönhetően ez egy tartós állapot lesz. Az egészségeddel nagyjából minden rendben van, bár arra jobban odafigyelhetsz a napokban, hogy a tavasz beköszöntésével több energiát, vitamint vigyél be szervezetedbe, ezzel megelőzheted és elkerülheted a komolyabb fáradtságérzetet is. Még jobb, ha legalább a hét utolsó napjain kimozdulsz és nagyokat sétálsz, akár egy kirándulásra is ráveheted az egész famíliát.

Bak (12.21-01.19.) - A baknak mostanság a magánélete, amire leginkább ráfér a változtatás. épp ezért nagyon kellemes meglepetés lesz számotokra, hogy barátaitok, családotok sorra szervez olyan programokat, melyekben remekül fogjátok érezni magatokat. Igazi kikapcsolódás és felöltődés lesz ez a hét. Mivel igen erőteljesen kidolgoztad magad az elmúlt időszakban, ez a rád kényszerített kilépés a mókuskerékből remek hatással lesz, egészen átváltozol és nyitottabb, fogékonyabb leszel az új dolgokra is. A környezeted megelégedve tapasztalja majd a napokban, hogy hálás vagy nekik ezekért, sőt te magad is apró figyelmességekkel halmozod el őket, így az év egyik legszebb időszaka lehet ez a hét. Persze az apróbb - csepröbb gondok ettől még nem oldódnak meg maguktól, de bármi problémád van, biztos lehetsz benne, hogy a barátaiddal, hozzátartozóiddal ezeket megbeszélheted, így ezek is sorra szépen meg fognak oldódni. A párkapcsolatodban, a szerelemben is kiváló napokat élsz meg, és ha jól kezeled a dolgokat, ez tartós lesz. Itt az ideje nálad is, hogy szeretteiddel kicsit több időt tölts, akár pároddal, akár az egész családdal a héten iktassatok be egy aktív pihenést.

Vízöntő (01.20-02.18.) - Ha Vízöntő jegyű vagy, akkor ezen a héten a te napjaid jönnek el, főként pénzügyekben léphetsz nagyot előre. Minden jel arra mutat, hogy most egy egész hosszú periódus elején állsz, ami elsősorban anyagi sikereket hoz neked, méghozzá hosszú távra. Nagyon itt az ideje, mert legalább felcsillan a remény, hogy nem kell olyan szigorú beosztással élned, egy kicsit lazíthatsz a gyeplőn. Azonban most arra is figyelj, hogy ne hagyd magad kihasználni, nyugodtan építsd le a környezetedből azokat, akik a te pénzedre fenik a fogukat. messziről megérzed szerencsére, hogy kinek a közeledése őszinte, és persze te nagyon jól tudod azt is, hogy kik vannak melletted akkor is, amikor nem mennek ennyire jól a dolgaid. A szerelmi életed mostanában eléggé bonyolult, ha nincs párod, ezekben a napokban jobb, ha higgadtan figyelsz a háttérből és nem mész bele egy kapcsolatba csak azért, hogy ne légy egyedül. A következő hetek sokkal inkább alkalmasak lesznek ismerkedésre és hosszabb kapcsolat felépítésére.

Halak (02.19-03.20.) - Ha a Halak csillagjegybe tartozol, ezt a hetet igen nagy türelemmel fogadd, most kivételesen nem a legjobb napjaid lesznek z évben. Ez persze semmit nem jelent, hisz a jó és a kevésbé jó már megszokott módon váltakozik mindannyiunk életében. Anyagi téren nem várható semmi különös esemény a napokban, de Ámor is várat magára kicsit, mivel a napokban a szerelemben sem leszel különösen szerencsés. A legjobb tanács, amit neked adhatunk, hogy játssz kivárásra, legyél valóban nagy türelemmel saját magaddal szemben is. ha a pénzügyeidet okosan alakítod és tudsz spórolni, akkor pár hét alatt ennek meg lesz a megfelelő eredménye, jobbra fordulnak a dolgok. Épp e miatt most a napokban ne menj bele semmiféle üzleti megállapodásba, ne köss szerződést és ne vágj bele befektetésbe sem, még ha valaki nagyon rá is akar erre beszélni. Várd ki, amíg a szerencse fordul és akkor bőven be fogod hozni, amit most elveszettnek vagy veszteségnek érzel esetleg. A magánéletedet féltve őrzöd, ez persze nem is baj, de azért szükséged van neked is, mint mindenkinek néhány jó barátra, akikkel megbeszélheted a dolgaidat, és akiktől tanácsot kérhetsz, ha nem tudsz dönteni.

  
Ezt már olvasta?Bezárás