heti horoszkop maJól jár, aki oldalunkon tájékozódik arról, hogy mit ígérnek a csillagok erre a hétre, hiszen így elkerülhetők a váratlan, netán kellemetlen meglepetések. A heti horoszkóp ismerete ahhoz is hozzásegíthet minket, hogy amennyiben elolvassuk párunk, családtagjaink csillagjegyére vonatkozóakat, akkor akár előre tervezhetünk olyan programokat például, mivel tudjuk, hogy nagy örömet szerzünk másoknak és így az egész család életét kellemesebbé varázsolhatjuk.

Aki a csillagok állását tekintve megismeri azok hatását, már nyerő helyzetben várhatja a kihívásokat, hisz mindenre kellően felkészült lesz. Ekkor nem kell kellemetlen előre nem várt helyzetekkel számolni, mert aki tudja, hogy a hét melyik napján várhatóak különleges események, az megfelelően rá tud készülni és a megoldásokat is könnyedén meg fogja találni.

Kos (március 21 – április 20) - Lássuk, milyen hétre számíthatnak Kos szülöttei? Olyan hihetetlen jó formában leszel, hogy a környezeted nem gőzi csodálni aktivitásodat, amibe belefogsz, az most mind arannyá válik. Legyen az szerelem, pénz, munka, sorba zsebeled be már a hét második napjától a sikereket. Most a héten olyan dolgokat is képes leszel megoldani és véghezvinni, amikről azt gondoltad eddig, soha nem fog sikerülni, vagy soha nem lesz rá módod, hogy megtedd. Tele vagy célokkal és tervekkel, a családi és baráti köröd pedig teljes mértékben támogat. A hét végére úgy fogod érezni, hogy szinte egészen más ember letté, aki úgy él, ahogy az neki tetsző és főként végre képes vagy átlépni a saját határaidat, ami igen csak nagy tett. Ezt a csodás hetet megkoronázhatod azzal, hogy szervezel a pároddal, de akár nagyobb baráti társasággal is egy jó kis víkendet, amikor meg tudjátok beszélni az elmúlt napok eseményeit és nagy valószínűséggel a te példád láttán a többiek is erőt és bátorságot merítenek ahhoz, hogy megtegyenek olyan dolgokat végre, melyekhez ez idáig nem volt merszük.

Bika (április 21 – május 21) - Ha Bika jegyben születtél, akkor mozgalmas és érdekes napokat hoz számodra az elkövetkezendő hét. Az év eleje óta elég gyakran érezted magad kedvetlennek, feszültnek, de úgy tűnik, ennek a rosszabb időszaknak már a hét első napjaiban vége szakad. A családban az eddiginél sokkal békésebb és nyugalmasabb időszak következik és a munkahelyi problémáid is megoldódnak, nem lesz okod aggódni. A heti horoszkópod azt mutatja, hogy május 7.-e környékén már teljesen új erőre kapsz, a mostanáig halogatott teendőidet sorra előveszed és szépen sorban haladva mindegyikre megtalálod a megoldást. A hét végére már igazi harmóniában leszel saját magaddal és a pároddal is. Úgy tudod inspirálni magad a legjobban, hogyha a hétköznapokra is találsz olyan kikapcsolódást, amelyek átsegítenek a nehezebb időszakokon, járj el úszni, ha van rá lehetőséged és akár pároddal együtt esténként iktass be egy rövid, de kellemes sétát, ettől frissebbek és kipihentebbek lesztek mindketten.

MEGOSZTOM másokkal is a Facebook-on!

Ikrek (05.22 – 06.21)
- Az Ikrek a hosszú hétvég igen okosan használták ki, főként az emberi kapcsolatok építésére, amiből rettentően nagy erőt és energiát lehet meríteni. Vannak megoldandó kérdések az életedben, most e héten ezekre koncentrálj, a megoldás a jól működő kommunikációban van. Ha meg tudod a problémákat beszélni, akkor a helyzetek nem lesznek kuszák és a megoldás is kézenfekvő lesz, A legjobban akkor teszed, ha a hét utolsó napjaira időzíted ezeket a beszélgetéseket és ügyelj rá, hogy ne szemrehányásokkal kezdj hozzá, hanem inkább igyekezzetek kielemezni a kapcsolatotok lényegét, megkeresni a kevésbé jól működő pontokat és annak okait. Ha ezt az utat követed, a problémák szinte maguktól is megoldódnak, csak ne ess bele abba a hibába, hogy ha valami nem jó, annak biztosan valaki más az oka. Jó tanácsként fogadj el egy ötletet, igen jót tenne a fizikai és lelki fejlődésednek egyaránt, ha választanál magadnak egy jó tréninget, mint például az agykontroll, vagy akár az izomkontroll. Ezekkel lépésekkel igazi jó formába kerülhetsz testileg és szellemileg is.

Rák (06.22 – 07.22) - Aki Rák jegybe tartozik, annak nagyon kedvező jeleket mutatnak a bolygók. Az elhatározásaid mind beérhetnek most a héten, már hétfővel kezdődően igen jól alakulnak dolgaid. Az élet minden terén biztonságban tudhatod most magad, a munkád, a családod, a szerelem terén egyaránt remekül alakul minden. A hét közepe felé beléd is hasíthat a gondolat, hogy álmodsz-e,vagy valóban elérkezett életedben az a pont, amikor csupa jó történik veled és olyan harmonikus körülötted minden, mint már nagyon régen. Ez a legjobb alkalom arra, hogy áttekintsd a közelmúlt eseményeit, ha úgy gondolod, követtél el hibákat, akkor ebből most tiszta fejjel le tudod majd vonni a tanulságokat és higgadtan, nyugodtan rendezhetsz magad körül minden félbe hagyott ügyet. Párkapcsolatodra is ezekben a napokban a remek hangulat, a nagy egyetértés lesz jellemző, és ha ügyese vagy, ez hosszú távon így is marad. A jó hangulatod, a tartós kiegyensúlyozottságod párodra is kiválóan hat, minden apróságnak képes leszel a héten örülni és könnyedén szerzel örömet másoknak is, ez nagy erény. A munkahelyeden is brillírozni fogsz, jobbnál jobb ötleteket vezetsz elő, amit itt is nagyra fognak értékelni, kilátásba kerülhet az is, hogy ezen a területen előrébb léphetsz, ami nem csak érzelmi, de anyagi téren is sokat számíthat.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Úgy látszik, a heti horoszkóp május 5.-május 11. között a legtöbb csillagjegynek kedvező híreket hoz, mert az Oroszlánnak is nagyon szép és kellemes hete lesz. Minden ötleted meghallgatásra találhat most, amiket már rég óta próbálsz keresztül vinni részben a munkahelyeden, részben pedig családi vonatkozásban. Azt lehet számodra a bolygók heti állásából kiolvasni, hogy magánéletedben sikerül egy olyan döntést meghozni, amellyel a párodat is boldoggá teszed, még az is lehet, hogy az egyedülálló Oroszlán e hét végén végleg elkötelezi magát. A kedvező körülményeket okosan használd ki, olyan helyről fogsz támogatást, segítséget kapni, ahonnan talán nem is számítasz erre. Nyugodt szívvel fogadd ezt el, valószínűleg olyas valaki áll melletted, akivel már te is tettél egyszer kétszer jót. A hét közepén bármilyen lehetetlennek tűnő kihívással találod magad szemben, ne gondolj semmi másra, csak arra, hogy ez lehet az év legjobb hete számodra, semmi nem jöhet közbe, hogy bármilyen meglepő fordulattal meg ne birkózz.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűz szülötteire változatos napok várnak e hét során, az igazat megvallva lesznek váratlan fordulatok és nem egészen úgy alakulnak a dolgok egy két téren, ahogy azt tervbe vetted. Mivel a Szűz jegyben született emberek nagyon szeretnek előre tervezni, így téged lehet, hogy kissé összezavarnak a nem várt események, de mivel itt vagy és most olvasod, hogy mire számíthatsz a hét során, így máris biztonságban érezheted magad és kellően felkészülhetsz az akadályokra. Ne keserítsen el még az sem, ha a keddi nap végére egyszerűen azt érzed, mintha minden a, égi energia ellened dolgozna, hiszen jól tudod, hogy elsősorban rajtad múlik, hogyan oldod meg a problémákat. Pozitív gondolkodás, ez a legfontosabb, semmiképp sem elmerülni a kesergésben és az önsajnálatban, mert annak semmi értelme és eredménye nem lesz. Be kell látnod, hogy vannak olyan célok, melyeket kizárólag egyetlen úton lehet elérni, ezért ne akard ezt lerövidíteni, hanem légy kitartó. sőt állhatatos, igyekezz az energiáidat egybe koncentrálni és így sikerülni fog. Amikor reggelente ezeken a napokon kikelsz az ágyból, az legyen az első gondolatod, hogy szárnyaló jó kedved van és bátran nézel a nap minden eseménye elé. Szombatra már azt fogod érezni, nem is érted miért aggódtál annyit, így megérdemelsz némi levezető kikapcsolódást, a legjobb módja ennek, ha baráti társaságoddal töltöd az estét.

Mérleg (09.24 – 10.23) - A Mérlegek hete egy kissé káosszal teli lesz, úgy érzed most, mintha minden célkitűzésedet azonnal, most kellene tető alá hoznod, ezért amire leginkább ügyelned kell, hogy az energiáidat ügyesen próbáld beosztani, mert különben széteshetsz. Ha odafigyelsz erre, akkor igen sikeres hetet zárhatsz majd. Hogy minden klappoljon, annak érdekében oszd be ügyesen az idődet és tervezd meg a hetet előre, iktass be minden féle képen olyan szabadidős tevékenységeket – lehetőség szerint a reggeli órákra -, amelyekkel formában tudod magad tartani. ha szeretsz korán reggel úszni, vagy futni, akkor ez kiváló megoldás erőnléted jobbítására és figyelj oda most az étkezési szokásaidra is, mert ez szintén nagyon sokat nyom a latba. A hét közepe felé kissé enyhülnek a sűrű események és ekkor lesz egy kis szusszanásnyi időd arra, hogy végig gondold, hogyan is alakul az életed, merre tartasz a munkádban és a kapcsolataidban. Rá kell jönnöd, hogy mindenért, amit teszel, neked magadnak kell vállalni a felelősséget, nem háríthatod ezt másra és nem is okolhatsz mást azért, amennyiben némely dolog nem úgy alakul, ahogy azt eltervezted. Mire e gondolatok végére érsz, azt is tisztán fogod látni, hogy a párkapcsolatod kimenetele és jövője főként tőled függ, így alaposan gondold át mit tudsz és mit akarsz vállalni, mert az időben történő döntéssel tartozol a másik fél felé.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Az örökké talpon lévő és inspirációkkal teli Skorpióra mozgalmas napokat tartogat ez a hét, ráadásul azzal számolhatsz most, hogy olyan külső támogatásokat kapsz, melyek érdekes módon tőled idősebb és tanultabb, sokat látott emberektől érkeznek. Fogadd el ezeket a segítő szándékú tanácsokat, legalább is hallgasd meg és gondold végig, hogy mit tudsz közülük hasznosítani. Nem kell mást tenned, mint igazi Skorpióként viselkedni, hiszen rád jellemző, hogy nagyon szívesen beszélgetsz másokkal, sőt az is, hogy boldogan bocsátkozol vitákba, de most inkább légy befogadó, majd vitába szállni ráérsz, ha valamely tanács nem válik be. Légy igazán bátor, mert az előtted álló feladatok most ezt kívánják meg, ha határozatlan leszel a héten, akkor olyasmit szalaszthatsz el, amit később megbánnál. A bátorságod jutalmat fog érdemelni, mégpedig abban a formában, hogy ha merészen belefogsz eddig ismeretlen, új dolgokba, akkor abból rengeteget tanulsz és e tapasztalatokat megfelelően hasznosítva, biztosítva lesz az előrelépésed. A hét végén arra eszmélhet a Skorpió szülötte, hogy észreveszi saját magán, mekkora belső változásokon megy át, maga is meglepőnek tartja, hogy erre képes. Nem kell feltétlenül nagy átalakulásokban gondolkodni, a sok apró jelből kiszűrheted, hogy mik azok az új érzések, melyek kellemesen hatnak rád és egészen biztos, hogy a párod, a környezeted ezt díjazni fogja. Tudjuk, hogy a Skorpió legtöbb esetben konok és nem bízza másokra a sorsát, most mégis hálás leszel azoknak az embereknek, akik jóindulatúan felhívták néhánya dologra a figyelmedet és ennek te igen nagy hasznát vetted.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - E héten a Nyilast az a kellemetlen érzés keríti hatalmába, mintha inogna lába alatt a talaj, pedig mindössze arról van szó, hogy ezekben a napokban kicsit jobban kell dolgozni a sikerekért és nem megy minden olyan egyszerűen és könnyedén, ahogy az elmúlt hetekben, hónapokban. Az igaz, hogy már elég hosszú ideje nagyon sok feladatot kapsz a főnöködtől, sőt most egyre többet, de ettől nem szabad megijedni, főként mert ezt inkább munkád elismeréseként könyvelheted el. Próbálkozz meg azzal a módszerrel a napokban, hogy minél több akadállyal találod szembe magad, annál inkább a megoldásokra koncentrálsz, és nem riadsz meg az elvárásoktól. nagy gyakorlatod van már az ügyek rendezésében, a szakmádban kiváló vagy, így csak az erőid egyesítésére van szükséged. Talán arra koncentrálj inkább elsőként a hét közepén, hogy megtaláld az emberekkel a megfelelő hangot, így elkerülheted a kommunikációs buktatókat és a kapott információkat épp ott tudod majd hasznosítani, ahol azokra szükséged lesz. Szombaton és vasárnap nagy fordulatot vehetnek az események, ugyanis ekkor már úgy látod, hogy mintha a csillagok állása is neked kedvezne, és a téren a legkedvezőbb irányba változik az életed. Ha párban élsz, akkor légy türelmes és ne szállj azonnal a másikkal vitába, inkább gondold át mik a problémák és együtt, közösen próbáljátok azokat feloldani, megoldani.

Bak (12.22. - 01.20.) - Mint az köztudott, a Bak leginkább akkor érzi jól és biztonságban magát, amikor előre meg tudja tervezni az életét, nem forgatják fel azt különféle váratlan és különös események. Te az egyszerűséget és kiszámíthatóságot kedveled, és könnyen zavarba jössz, ha olyan feladatokkal kell megbirkóznod hamarjában, amelyekkel nem számoltál előre. Hát kedves Bak, erre a hétre nem tudjuk biztosítani számodra a teljes nyugalmat és meghittséget, mert a bolygók állásából azt lehet látni, hogy bizony felgyorsulnak körülötted az események. A munkahelyed felől is számíthatsz különös és igen fontos feladatokra, de a magánéleted is minden lesz, csak unalmas és megszokott nem ezen a héten. Azt is mondhatnánk, hogy harcra fel, csak arra figyelj nagyon oda, hogy a felmerülő problémákat ne erőből és ne vitákkal próbáld megoldani. Most kissé magadra kellene erőltetni némi higgadtságot és türelmet, mert ha a sok munka mellett még békétlenkedés is úrrá lesz az életedben, akkor a saját helyzetedet nagyon megnehezítheted. Annyi dolgod lesz hétfőtől péntekig, hogy szinte azt sem tudod, merre indulj, de mivel mi már ezt most itt előre vetítjük számodra, így a legjobb megoldás, ha hét elején feltérképezed a helyzetet és felállítasz egy jó kis forgatókönyvet. Lassan Te magad is be fogod látni, hogy ha nincsenek számodra új és egyre nagyobb kihívások, melyekkel láthatóan meg tudsz birkózni, akkor a sikerek is elmaradnak egy idő után, pedig ezekre nagyon vágysz. A hét végére abszolút megelégedett leszel a sorsoddal, azzal amit sikerült elérned és megenyhülsz azok felé, akik ezt a sok újdonságot a nyakadba varrták. Jó tanácsként fogadd el – akár férfi, akár nő Bak vagy-, hogy a hét utolsó napjait fordítsd saját magadra, akár újítsd fel a ruhatáradat, menj szórakozni, mert ezzel újratöltődsz és sokkal jobban élvezed majd a babérok learatását is.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Most a bolygók, mintha összebeszélnének abban a témában, hogy teljes erővel támogassák és egyengessék a Vízöntők útját. Érezni fogod már hétfőn ezt a nagy támogatást, tele leszel erővel és ambíciókkal, így minden olyan tennivaló érdekelni fog, amely egy kicsit is kihívást jelent. A hét második felében fontos ügyekben kell döntést hoznod, főként olyanokban, melyek a te saját személyedet és a további életedet érintik. Igyekezz kiválasztani a sokféle dologból azt, ami valóban a közeljövővel van összefüggésben és vedd sorba fontosságuk szerint az intézni valókat. Ha lépésről lépésre haladsz, akkor minden vonalon sikerrel zárhatod ezt a hetet is. Jó passzban leszel, mint Vízöntő, így használd ki a csillagok számodra kedvező állását, akár egy új dolog elsajátítását is tervbe veheted ezeken a napokon, mert igen jó szellemi állapotban leszel most. A szakmádban, a munkádban ezt alkalmad lesz bizonyítani is, sőt, ha egy ügyes fogással most befektetésben gondolkodsz, az is igen jól sülhet el.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halak heti horoszkópja nyugodt indulást mutat, hétfőn rutinszerűen kezdődik minden, így módod lesz arra, hogy nyugodt körülmények között előre átgondold, milyen teendők várnak rád ebben a hét napban. A hét közepe felé már némileg felgyorsul az életed, sőt a tervbe vett dolgaid mellé a munkahelyeden nem is kevés új feladatot kapsz. A legfontosabb a napokban, hogy tegyél meg mindent a saját erőid koncentrálására, jól tennéd, ha némileg több időt csípnél erre a tested karbantartására és a jó közérzeted megőrzésére. Az autó sem megy benzin nélkül, az üzemanyag neked ugyan úgy kell, csak nem mindegy, hogy mivel eteted a motort. Ezt a tanácsot, ha megfogadod, akkor csütörtökön már mindenki a teherbírásodat fogja csodálni és magad is úgy érzed, hogy nincs lehetetlen, minden akadályt könnyen veszel. Kiváló formában vagy testileg és szellemileg, ez pedig meg is látszik a munkádon. Jó időszak ez a hét peres ügy intézésére például, mert egészen biztos, hogy most kedvezően alakulnak az effajta dolgok is számodra. A jó formád mellett még azzal is számolhatsz, hogy amennyiben szükséged van támogatásra, segítségre, az a kellő helyről fog érkezni olyas valakitől, aki csak a javadat akarja. Kellemes élményekkel gazdagodhatsz a hét végén, ha elfogadod a felkínált baráti összejövetelre szóló meghívást, a szingli Halak akár össze is akadhatnak egy személlyel, akivel akár sokkal több lehet, mint felszínes barátság.

  
Ezt már olvasta?Bezárás