heti horoszkop maSenki nem lát a jövőbe, nem is ígérjük azt, hogy mi megmondjuk minden csillagjegynek a tutit és ennek megfelelően várja az elkövetkező napokat. Azt azonban megígérhetjük, hogy felhívjuk a figyelmet minden olyan várható eseményre, melyet az asztrológia képes előre jelezni, hiszen köztudott, hogy a bolygók egymáshoz való viszonya, mozgása minden egyes ember életére hatással van. Aki pedig hétről hétre ellátogat erre a jó kis oldalra, az okosan és bátran felkészülhet azokra a dolgokra, melyek egyébként hirtelen és váratlanul érték. A heti horoszkóp azért is nagyon hasznos lehet, mert ha szeretteink csillagjegyéről is időben elolvassuk, hogy milyen hangulatuk lesz, mi az, amiben a segítségükre kell lennünk, akkor az egész családnak egy harmonikus és szép hetet varázsolhatunk

Kos (március 21 – április 20) - A Kos hihetetlen nagy elánnal indul neki a hétnek, munkájában óriási terveket szövöget és ezeket most igen jó eséllyel meg is tudja valósítani. Egyetlen dolog azonban beárnyékolhatja némileg ezeket a napokat, nagy valószínűséggel családi gondok merülnek fel a hét közepe felé. Az energiáidat úgy tudod legjobban beosztani, hogyha kicsit visszaveszel a hatalmas tempóból, így esélyes, hogy mindegyik problémád megoldására lesz időd is és erőd is. A horoszkópod arra figyelmeztet, hogy szívügyekben legyél most óvatosabb, mint általában és főként arra figyelj, hogy ne bonyolódj mélyebb kapcsolatba e héten sem egy vízöntővel, sem pedig egy Skorpióval, mert bánat és csalódás lehet a vége. Akivel nagyon jól kijössz egyébként is, az egy Oroszlán, vagy egy Mérleg jegyű pár, rájuk nyugodtan bízhatod magad, nem fognak csalódást okozni.

Bika (április 21 – május 21) - Ha Bika jegyben születtél, most nagyon termékeny és sikeres heted lesz a munkahelyeden, sorba merülnek fel jobbnál jobb ötleteid és ezek kivitelezéséhez igen hathatós támogatást kapsz a kollégáktól. A munkahelyi környezeteden kívül viszont a hét első napjaiban azt tapasztalhatod most, hogy akár családi, akár baráti körben nem állnak valami fényesen a dolgok. Az is megeshet, hogy pároddal összerúgjátok a port, de ennek okozója nem te leszel, hanem a másik fél. Sajnos a csillagok azt mutatják, hogy ez a bonyolult helyzet akár egy végső szakítással is járhat, és te leszel, akinek dönteni kell. Ez nem egyszerű dolog, de tudod, inkább egyedül, mint egy rossz, nem működő kapcsolatban, mert az nem visz előre. Ettől eltekintve jó hétre számíthatsz, mert a szerencse elsősorban pénzügyekben melléd áll és ha arra vagy kíváncsi, hogy honnan, kitől számíthatsz támogatásra, akkor keresd magad körül egy bak, vagy Mérleg társaságát.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Remek napok állnak az Ikrek előtt annak ellenére, hogy anyagi helyzeted nem teljesen stabil, amiből adódhatnak apróbb bosszúságok, vagy kellemetlenségeid, de most hogy ezt már felkészülten várod, nyilván sokkal inkább oda tudsz erre figyelni. Azért annyira nem vészes a helyzet, sőt a horoszkópod azt jelzi, hogy ezen a héten megismételhetsz egy olyan utazást, amelyhez ritka szép emlékek kötnek és nagy vágyad, hogy újra elmehess arra bizonyos helyre. A hét végén mindenképp fogadd el a meghívásokat, mert remek környezetben és kiváló társaságban töltheted e napokat. Most bárkit az ujjad köré tudsz csavarni, mert sziporkázóan jó hangulatban és remek passzban vagy. Arra azonban figyelj, hogy ha van is némi pénz a zsebedben, ne vásárolj cél és ok nélkül, még akkor sem, ha most bizonyos dolgokhoz potom áron juthatnál hozzá, hisz egyáltalán nem biztos, hogy szükséged van rá. Épp ezért kerüld a Skorpiók és a Kosok társaságát, mivel ők inkább az értelmetlen költekezésre buzdítanának.

Rák (06.22 – 07.22) - Lássuk, milyen napok elé néznek a Rákok a heti horoszkóp szerint? A munkahelyeden hétfőn azzal kezdd, hogy igyekszel átlátni a heti feladatokat és rendszerezni fontossági sorrend szerint. Könnyen beleeshetsz abba a hibába, hogy azokkal a munkáiddal nagyon megcsúszol, amelyekhez nincs pontos határidő szabva, így inkább jobban jársz, ha azokkal kezded a hetet. Ha épp álláskeresési időszakot élsz át, akkor jók a kilátásaid a hét közepe felé, csak ne legyél türelmetlen, de ne is nagyon válogass, mert pénzügyeid nem nagyon engedik ezt meg. Egy ideiglenes munka is sokkal több a semmi bevételhez képest! A párban élő Rákok ügyeljenek arra, hogy ne bántság meg társukat egy innen - onnan hallott pletyka, vagy rosszindulatú utalás miatt, mert ez nagyon kellemetlen következményeket okozhat, akár a kapcsolat végét is jelentheti, ráadásul ok nélkül, ezt biztosan nagyon megbánnád. Járj utána a dolgoknak, egy őszinte beszélgetés mindent felülír.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Az Oroszlán munkájában igen szépen halad előre, és az e heti horoszkópban azt látni, hogy folytatónak a nagyobb megmérettetések, ahol igen jól helyt fogsz állni. Az is lehetséges, hogy aki közületek új tanulmányokat tervez, az most a hét elején végre elhatározásra jut és belevág. A szerelem terén a bolygók állása nem utal ilyen jó körülményekre a következő napokban, ha egyedülálló vagy, akkor most bízd a dolgot inkább a véletlenre és ne keresd mindenáron anp minden órájában a leendő párodat, ha nem görcsölsz, sokkal hamarabb ér utol Ámor nyila. Akik viszont már hosszan tartó kapcsolatban élnek, azoknak eléggé zűrös hétre kell számítaniuk. Persze nem arról van szó, hogy kettőtök közül valaki másfelé kacsingat, inkább arról, hogy a régóta tartó együtt élés most némileg terhessé válik, igyekezz ezt oly módon kivédeni, hogy mivel itt tőlünk most már elég felvilágosítást kapsz arról, mire számíthatsz, készülj fel arra, hogy netán több türelemmel állj párodhoz.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szüzek most azt vehetik észre magukon egészen hétfőtől csütörtökig, hogy sokkal érzékenyebben reagálnak dolgokra, mint máskor. Ráadásul, gyakran merülsz el az önsajnálatban, próbáld a világot sokkal inkább pozitív szemmel nézni, így meglátod, jóval szebbé és egyszerűbbé válnak a dolgok. Ez azért is nagyon fontos, mert ha vannak a környezetedben olyan emberek, akik csak arra várnak, hogy valamilyen okkal keresztbe tehessenek neked, akkor egy ilyen elkeseredettebb, rosszabb hangulatodban erre nagyobb esélyt adsz nekik. Ami a párkapcsolatot illeti, arra is kihathat a napokban az emberkerülő hangulatod, így inkább légy elnéző egy kisebb vita során a pároddal, mert egyébként nyilván toleráns veled. Lesznek olyan Szüzek is, akik a hét utolsó napjaira annyira kinyílnak és olyan ügyesen túllépnek a hét eleji esetleges rossz passzukon, hogy amennyiben még elköteleződés előtt állnak, akkor most nagy elhatározásra juthatnak, hogy összekössék életüket a választottjukkal.

Mérleg (09.24 – 10.23) - A Mérlegeknek ez a hét már nem is a tavasz, hanem inkább a nyár előzetes jegyében zajlik, igen jó hangulatban. Úgy érzed, hogy tele vagy energiával, és ezt meg is próbálod a hét során kamatoztatni. Csak úgy özönlenek az új ötletek és gondolatok, nincs a napokban olyan dolog, amivel kapcsolatban úgy éreznéd, hogy te azt nem vagy képes megcsinálni. A csillagok nagyon kedvezően állnak, támogatnak az utadon munkában, szerelemben egyaránt. Arra ügyelj, hogy a nagy jókedvben ne feledkezz meg azokról, akik egyébként, a kevésbé felemelő helyzetekben is melletted állnak, ne hagyd, hogy a barátságok, a párkapcsolatod kicsit is meglazuljon e miatt. az egészségeddel minden rendben van, de a hét közepén kicsit többet figyelj magadra és légy a megszokottnál óvatosabb, főleg a közlekedésben. Élj társasági életet és ne zárkózz el, így kinyílnak olyan kapuk is előtted, amelyeket eddig hiába döngettél. A Kos és a Mérleg társaságát keresd különösen, ők nagyon jó hatással lesznek rád a napokban.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Érdekes dolgot észlelhetsz magadon most már a hét kezdetekor, ha Skorpió szülött vagy, azt fogod észrevenni, hogy a fő tevékenységed mellett az eddigi hóbortnak vélt szórakozásod egyre inkább fontossá válik és előtérbe kerül. Ha módod van rá, mindenképp merülj el ebben a foglalatoskodásban és kár még továbbtanulásra, továbbképzésre is elszánhatod magad, ha úgy érzed, hogy ez a tevékenység ad leginkább célt az életednek. Vigyázz persze, mert ha nincsenek tartalékaid, akkor nagyon tervezd meg előre a közvetlen jövődet, mert anyagilag rosszul járhatsz, hisz a hobbiból nem biztos, hogy mindjárt a megélhetésedről is gondoskodni tudsz. hagyj magadnak kifutási időt és akkor jól alakulhat minden. A környezetedtől azonban nem várhatod el főként nem anyagi téren, hogy a hirtelen átállásodat támogassa, az elhatározás a tiéd, csak akkor vágj bele, ha saját erőből biztosítani tudod hozzá az alapokat.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - A Nyilasoknak eléggé döcögősen indul ez a hét, nem tudni miért, de azt mutatja a heti horoszkópod, hogy enyhén túlérzékeny leszel a napokban. Kicsit meg kell edzeni az idegrendszeredet, és elsőként arra figyelj, hogy ne bánts meg olyanokat a környezetedben, akik mindig támogatásukról biztosítanak. Munkahelyi problémáid is adódhatnak a hét közepe felé, de ezt el tudod kerülni, amennyiben sokkal inkább rákoncentrálsz a feladataidra. Meg kéne fejtened saját magadat, hogy miért nem találod mostanában a helyed a világban, az majdnem biztos, hogy nem a családod és nem a párod tehet erről, így inkább szervezz egy jó kis pihenős hétvégét akár kettesben, akár egyedül, amikor lazíthatsz és feltöltődhetsz.

Bak (12.22. - 01.20.) - Nagy meglepetéssel számolhatsz most már a hét kezdetén, ha a Bak szülötte vagy, ugyanis ritka szép érzelmek jelennek meg az életedben. A hét utolsó napjaiban óriási sikereket érsz el, és ha párt keresel, akkor nincs előtted lehetetlen, akire vágysz, azt meg is hódítod minden nehézség nélkül. Amennyiben mégis megtörténik, hogy nem úgy sikerül, ahogy azt eltervezted, semmiképp se add fel, mert most kiváló passzban leszel hosszabb távon. A dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogy. Neked a legfontosabb, hogy szeretve legyél és persze az is, hogy szerethess, ezért nem szabad görcsösen ragaszkodnod minden olyan adandó lehetőséghez, amiben felcsillan a remény, várd ki az igazi érzést, fel fogod ismerni. A napokban valamivel többet fordíts az egészségedre, menj nagyokat sétálni, amikor csak lehetőséged van rá, sőt egy kis rendszeres testmozgás sem ártana.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Ha a Vízöntők közé tartozol, most e hét napjai során nem kell nagyobb történésekkel számolnod, minden megy a megszokott kerékvágásban, kicsit talán a hét közepén már érzed is, hogy valamivel fel kéne dobni az életedet. Annál is inkább rád férne, mert igen sok a munkád, keményen dolgozol egész év eleje óta folyamatosan, valóban eljött az ideje, hogy a magánéletedre is gondolj. Némi vigaszt nyújthat neked, hogy a sok munkának anyagilag és erkölcsileg is meg lesz a jutalma, a munkahelyeden kellően honorálják és el is ismerik, de hát lássuk be, hosszú távon ez nem elég. E mellett, ha olyan Vízöntő vagy, aki családban él, akkor nem lehet kitérni az ezzel járó kötelezettségek alól sem, és így tényleg semmi időd nem marad a saját életedre. Az lenne talán a legjobb megoldás, ha vennél egy mély lélegzetet és írnál magadnak próba képen legalább erre a hétre egy menetrendet, aztán meglátod, hogy ha ennek mentén haladsz, akkor ez a módszer beválik-e. Az egészségeddel nincs probléma, de a hét utolsó két napjára legalább igyekezz olyan programot szervezni akár a pároddal együtt, amikor lesz esélyed arra, hogy feltöltsd magad új energiákkal.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halakat nagy választás elé állítja a héten az élet, mert olyan pénzkereseti lehetőségekkel találod szembe magad, amit nagy butaság lenne anyagi szempontból kihagyni, de az erőidet mindenképp fel kell mérni, mielőtt bevállalod az újabb feladatokat. szellemileg remek időszakot élsz meg, így valóban nem szabad elszalasztani a lehetőséget, azonban a családi élet és az egészség rovására nem szabad újabb terheket felvállalni. Aki párban él, az mindenképpen kérje ki társa véleményét és nyilván azzal is számolhat, hogy a párja támogatni fogja, de semmiképp sem szabad hagyni, hogy egy elhamarkodott döntésre rámenjen egy kapcsolat. Minden esetre ne élj vissza a környezetd türelmével, már most törheted a fejed, hogy ha lezajlik ez a nagy hajtás, mivel lepd meg magad és párod, mint például egy hétvégi kirándulás, egy rövid utazás. Minden esetre mi eléd táruk, hogy a heti horoszkóp alapján mit várhatsz, így idejében elkezdhetsz azon gondolkodni, hogy mi is lesz a mindenki számára legjobb megoldás.

  
Ezt már olvasta?Bezárás