heti horoszkop maTombol a nyár, jóval több energiát kell minden csillagjegynek arra fordítania, hogy mindenhol helyt tudjon állni az életben. Aki a mi heti horoszkópunk tanácsait követi, az egészen biztos, hogy kellemes és vidám, nyugalmas hét előtt áll, hiszen mi itt minden apró dologra felhívjuk a figyelmet, amit érdemes szem előtt tartani ahhoz, hogy dolgaid a legjobban alakuljanak. Lássuk tehát, kinek mire kell némileg jobban odafigyelnie, hogy elébe mehessen az apró bosszúságoknak és egy szép, vidám hét következzen megint életében.

Kos (március 21 – április 20) - A Kos már a hét első napján azzal az érzéssel fog felkelni, hogy különleges, az átlagtól eltérő hét vár rá. Vidáman, nyugalomban és békességben telik a következő hét napod, főleg akkor lehet nagy szerencséd, hogyha a nyári szabadságod épp erre az időszakra esik. Aki egyedül élő Kos, a héten nagy eséllyel találkozik valakivel, aki mellett akár végleg ki is köthet, ha pedig párban élsz, akkor ez a hét a szeretet és szerelem jegyében zajlik számodra.

Bika (április 21 – május 21) - A Bikák elég nehéz héten vannak túl, bár nagy problémák nincsenek az életedben, sokat dolgoztál és felelősségteljes munkát végeztél. Ez a hét azonban a nyugalom jegyében telik, feltöltődve, energiával újra telítve indulhatsz neki a hétfőnek. Az érzelmi életed is mintha gazdagabb és szebb lenne, mint bár mikor az elmúlt hónapokban, használd ki, hogy ilyen jó passzban vagy, és ha szükséges, tedd a kérdéses dolgokat a helyükre most. Semmi képen se mondj nemet, persze, ha egyedülálló Bika vagy, ha pedig pároddal, családoddal élsz, akkor már most tervezz valami jó kis közös programot a hét végére, nagyon jól fogjátok magatokat érezni.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Aki Ikrek jegyű, az ezekben a napokban egy picit fáradtabbnak, szórakozottabbnak érzi majd magát, ám most, hogy erre felhívtuk a figyelmedet, kellően fel tudod magad készíteni. Amikor reggel indulni készülsz, már eleve szaladj körbe a lakásban, hogy ne az ajtóból kelljen visszamenni, mert lehet, bizonytalan leszel, hogy például elzártad-e a vízcsapot. Ennek ellenére szerencsés természetednél fogva a kirívó eseteket is remekül tudod kezelni és inkább jó mulatság lesz az egész család számára, hogy az Ikreknek ezt az arcát is megismerhetik. Ez a legnagyobb ajándék, ha valaki saját magán tud a legjobban szórakozni, ne is felejtsd e a héten, hogy semmi gond nincs, pusztán így jön ki rajtad az elmúlt időszakban végzett sok munka miatti fáradtság.

Rák (06.22 – 07.22) - Most a nyár közepén a Rák a héten azt sem tudja majd, hol áll a feje, annyira el leszel borítva munkával. Ennek persze meg vannak a rossz és jó oldalai is. Ha már túl vagy az idei nyaraláson, akkor kicsit kellemetlenebb a helyzet, de ha még előtted áll ez lehetőség, akkor gondolj arra, milyen jó lesz a megérdemelt pihenés. Az biztos, hogy a kitartásodnak a munkahelyeden meg lesz az eredménye, mert a hét közepén olyan dicséretben és elismerésben lesz részed, amiért úgy látod majd, hogy érdemes volt keményen helytállni. Ha lehet, az otthoni dolgokra is szoríts kissé több időt, ami nem könnyű, de mivel párod megértő és türelmes, így ezzel sem lesz nagyobb probléma.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Kedves Oroszlán, ha a hét első napján úgy érzed, alig állsz a lábadon a fáradtságtól, ne csüggedj, szedd össze magad és vegyél egy tőled megszokott nagy lendületet. ha van rá lehetőséged, ne várj a hét végéig egy kis lazítással, feltöltődéssel, menj el legalább egy nagyot úszni, az kiválóan kikapcsol és megnyugtat. Szerencséd van életed párjával, mert látva enerváltságodat mindenben támogat, türelmes veled és ennek a hét közepére már meg is lesz a jótékony hatása. A hét második fele már sokkal jobb lesz számodra is. Aki pár nélküli Oroszlán, az a keddi napra összepontosítsa minden energiáját, mert a szerelem terén ez lesz a legjobb nap.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűz jegyben születetteknek e hét során leginkább a keddi és szerdai napra kell koncentrálni, mert elképzelhető, hogy ekkor valamilyen kellemetlen vitába keveredsz egy barátoddal, vagy családtagoddal. Ennek oka az lehet főként, hogy valószínűleg megígértél valakinek valamit, amiről a nagy munka hevében teljesen megfeledkeztél. Bár semmi rossz szándék nem volt e mögött, mégis neked kell megtenni a lépést a béküléshez. Ettől eltekintve egy nyugodt és munkával eredményesen töltött hét elé nézel, koncentrálj a hét végi pihenésre.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Érdekes módon a Mérlegeknek elég kusza és zűrös hetük lehet, bár minden akadályt jól veszel, arra nagyon figyelj most oda, hogy ne tégy meggondolatlan lépéseket. Ezt szó szerint értsd, a testi épségedre fordíts ezekben a napokban sokkal több gondot. Nagy veszélyek nem leselkednek rád, egyszerűen kicsit kétbalkezes és szétszórt leszel, de ha megfogadod a tanácsainkat, akkor ezek szépen elkerülhetők. A családdal, barátokkal remek a kapcsolatod, tele vagy nyári tervekkel, melyeket most szépen sorjában meg is tudsz valósítani. Ha még előtted a nyári vakáció, akkor készülj, igen jól fog sikerülni.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A Skorpió múlt heti nyugalmas időszaka tulajdonképpen folytatódik, legalább is az üzleti életedre, a munkádra ez lesz jellemző. Ahol kicsit jobban oda kell figyelned, az a magánéleted, mert nyughatatlan természetedből fakadóan a pároddal lehet, párszor felesleges vitába keveredsz. Légy sokkal türelmesebb, és ha valamiben eltérnek az álláspontjaitok, ne csak a magad igazát keresd, hanem az ő szemével is igyekezz átlátni a dolgokat. Mindent meg lehet beszélni és nem is kell mindenben egy véleményen lenni, de ez nem azt jelenti, hogy a másiknak nem lehetnek értékes, okos gondolatai, ötletei. Ha Skorpióként most épp egyedül élsz, a hét közepén eszedbe jut egy régi kapcsolat, jól gondold meg, hogy érdemes-e feltépni a sebeket, ha valami elmúlt, az már nem biztos, hogy lehet ugyan olyan, mint régen, így jobb, ha kitérsz egy esetleges csalódás elől.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Remekül alakul a Nyilas jegyűek következő hét napja, szinte mindenben meglátod a szépet és jót, ettől a hangulatod ritka kellemes és vidám lesz. Szinte ragadod magaddal a többieket is, akik körülötted élnek, veled együtt szárnyalnak. Mindezt nem fogja az sem beárnyékolni, hogy ezen a héten kaphatsz egy kis soron kívüli feladatot is a munkahelyeden, de mivel ennyire jó passzban vagy, a kisujjadból kirázod ezt is, minden megerőltetés nélkül. Ennek meg is lesz a jutalma, igen szép elismerésben lesz részed, ami akár anyagi megbecsülést is jelenthet.

Bak (12.22. - 01.20.) - A Bakok e héten az anyagi helyzetükre kell, hogy legjobban odafigyeljenek, ha nem vagy körültekintő, érhet némi veszteség e téren. Minden esetre úgy tudsz védekezni, hogy a napokban ne köss semmiféle üzletet sem munkával, sem magánélettel kapcsolatban. Ha például a hét végén kirándulni, vagy strandolni mész, épp csak annyi pénzt vigyél magaddal, amennyire tudod, hogy szükséged lesz, így nem érhet nagyobb veszteség. Az érzelmi életed viszont most nagyon a helyére került, a Bak a hét során kimondottan boldognak és kiegyensúlyozottnak érzi magát. Most van itt az ideje, hogy a napokban pároddal, vagy választottaddal együtt szövögessétek a jövőre vonatkozó terveiteket.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Vízöntő jegyű vagy ? Na akkor lássuk, mit ígérnek a csillagok e hétre. A legjobban teszed, ha ezen a héten akár minden estére betervezel egy kis kikapcsolódást, mert így sokkal könnyebben megy a munka is és jóval kiegyensúlyozottabb leszel, aminek a családod is nagyon örülhet. Add át magad a nyár örömeinek, ha van rá mód, akkor erre a hétre akár a szabadságodat is előirányozhatod, legalább úgy, hogy szombat környékén megkezd azt. Az egyedülálló Vízöntő érzelmi életében szép sikerekre számíthat most, ráadásul olyan valaki közeledik hozzád, akitől ez különösen jól esik.

Halak (02.20 – 03.20) - Ezen a héten végre a Halaknak is mutat a heti horoszkóp egy kis lazítási lehetőséget. Kicsit kevesebb lesz a munkád, de ez nem baj, időnként kell egy kis lazaság e téren, használd ezt ki és tölts több időt pároddal, családoddal. A hét közepétől egyébként is úgy fogod érezni magad, mint aki fokozatosan töltődik fel újabb energiákkal, így bőven lesz erőd a kevesebb munka mellett egy kis kiruccanásra, szabadtéri programokra. Azok a halak, akik egyedül vannak pillanatnyilag, lehet, olyan valakitől kapnak érzelmi jeleket, akitől nem nagyon várnák. Egy munkatárs, vagy valaki a baráti körödből érezhet úgy irántad, ahogy nem is gondoltad volna. Nagyon fontold meg a lépéseidet, mert nem biztos, hogy az a helyes, ha ezt a közeledést elfogadod. Inkább várj még egy kicsit, hamarosan bekopogtat a hozzád való igazi társ.

  
Ezt már olvasta?Bezárás