heti horoszkop maMivel minden héten itt vagy velünk és kíváncsian várod, hogy vajon mi olvasható ki a bolygók állásából, most a megszokott módon ismét láthatod, mi az, amire számíthatsz 2014. július 14. és július 20.-a között. Ez persze nem azt jelenti, hogy amit kiolvasol a horoszkópodból, azt hátradőlve várni kell, hanem azt, hogy a céljaid eléréséhez magad is mindent megtegyél, mi pedig segítséget próbálunk adni ahhoz, hogy melyek azok a körülmények, melyekkel számolhatsz a következő hét napon. Sikeres, boldog hetet kívánunk!

Kos (március 21 – április 20) - Ezen a héten a Kos kiváló hangulatban és nagyon jó passzban lesz, az életet szépnek látod és az is lesz számodra. Jókedved és optimizmusod ragadós, mindenki szívesen tölti veled az időt, mert nagyon jó hatással van vidámságod a környezetedre. Elképzelhető, hogy a hét közepén akad egy két olyan dolog, ami a közelmúltban nem úgy sikerült, ahogy eltervezted és ezeknek most újból nekifutsz, meg is lesz az eredmény, úgy hogy az neked is tetszeni fog. szerencsére nem vagy az a feladós típus, így teljes nyugalommal próbálkozhatsz újabb feladatokkal és kihívásokkal, ez a hét különösen alkalmas arra, hogy próbára tedd magad különböző terén az életnek. A hét utolsó napjaira kicsit elfáradsz és alább hagyhat a lendületed, de ez természetes, szükség van legalább egy nap pihenésre, kikapcsolódásra, hogy feltöltsd magad és aztán újra nekiláss az újabb  feladatoknak.

Bika (április 21 – május 21) - Jó időszak kezdete e hét a Bika számára, azt fogod folyamatosan érezni a napokban, hogy akár mibe vágsz bele, minden arannyá válik a kezed alatt. Most a hét során egyszerűen nem kerülsz olyan helyzetbe, amit ne tudnál könnyű szerrel megoldani, sőt, a hét közepe felé már alig várod, hogy szembe találd magad egy kicsit nehezebb feladattal is. Szerencsére ez a jó sorozat nem szakad meg a hét végével sem, tartalékolj azért némi energiát a nehezebb napokra is. A legfontosabb, hogy semmilyen körülmények között ne veszítsd el az optimista hozzáállásodat, mert ez az, ami leginkább a nehézségeken átsegít és persze ezzel jó dolgokra sarkalhatod nem csak saját magadat, de a környezetedet is.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikrek mögött egy nyugalmas, majdnem kicsit unalmasnak mondható időszak áll, ezen a héten megtörik a csend és rengeteg feladatod lesz. Fizikailag és szellemileg is jóval nagyobb igénybevételnek leszel kitéve e napokban, de csupa olyan kérdést kell megoldanod, ami kedvedre való, ezért sem fáradt, sem fásult nem leszel a hét végére sem. A problémák nem is lesznek problémák számodra, hiszen aki az Ikrek jegyében született, az rendszerint kiváló felfogóképességgel rendelkezik, gyorsan vág az esze, ezért a dolgok megoldása nem lesz neked kirívóan nagy erőpróba. A sikerek halmozása mellett azonban szoríts ki magadnak időt arra is, hogy fel tudj töltődni újabb energiákkal, mert erre mindenkinek szüksége van, bármilyen kellemes a sikerek utáni dicséreteket bezsebelni, senki nem bír megállás nélkül dolgozni, alkotni. Időszerű lenne, hogy esetleg erre a hét végére időzítsd a nyári szabadságod kezdetét.

Rák (06.22 – 07.22) - Mivel a Július hónap a Rák jegyében telik, így nektek különösen jó heteitek vannak, nem lesz ez másképp a mostani hét napban sem. Fontos időszakot élhetsz meg életed minden területén, a szerelmi életed a harmónia és a nyugalom jegyében zajlik, ha párkapcsolatban élsz, talán az év egyik legszebb hete elé néztek. ha ügyes vagy, ezen a héten kihasználod a kínálkozó lehetőségeket, mivel szerencsés és anyagilag is kamatozó napok lesznek. Ha üzleti ügyed van tervbe véve, akkor azt mindenképp most a hét közepén legkésőbb bonyolítsd le, akár nem várt nagy haszonnal is zárulhat most egy ilyen ügylet. A felmerülő problémáidat, legyen az munkahelyi, vagy akár családi, most bátran rendezheted, annak ellenére biztos lehetsz a sikerben, hogy lehetséges, csak kis idő elteltével oldódnak meg ezek a problémák véglegesen, de ez ne hátráltasson téged.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Szép és kellemes hét vár az Oroszlán jegyében születettekre, jól állnak a dolgaid a munka terén, igen kiegyensúlyozott a hangulat a kollégákkal és ugyan ilyen szép mederben folynak dolgaid a magánéletben is. A közérzeted sokkalta jobb lesz, mint az elmúlt hetekben volt, fizikailag és szellemileg is jóval többet fogsz bírni, a nélkül, hogy a hét végére fáradtnak éreznéd magad. Ne feledkezz meg a nyári pihenésről, mert a nélkül nem lehet hónapokon keresztül a toppon maradni, ráadásul, hogyha épp most tervezed a nyaralást, akkor ne is várj tovább, mert kiváló időpont ez erre. A legjobba lenne, ha e hét végén neki is tudnál indulni akár egy hosszabb, vagy rövidebb útra, ahol a szeretteid körében jó alaposan kipihenheted magad.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűz szülötteknek nagyon jó hetük lesz, érdekes módon, a legtöbb jegyre ezen a héten jellemző, hogy minden rendeződik az életükben, ami kérdéses. A lényeg, hogy a Szüzek erejük teljében lesznek, ha már túl vagy az idei nyári pihenésen, akkor annak is köszönhető ez a kiváló állapotod, de ha nem, akkor sem érzel a napokban sem fáradtságot, sem gyengeséget, minden feladattal megbirkózol könnyedén. nagy a valószínűsége, hogy a hét elején módod lesz egy olyan munkát elvállalni, ami igen nagy kihívást jelent és mivel hibátlanul fogod a dolgot megoldani, még a sikerélményed is óriási lesz. Az egész hét meglehetősen jó lesz új dolgok megtapasztalására, megtanulására, így használj ki minden adódó alkalmat, mert ezeknek a jövődben még nagy hasznát veheted.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Júliusban a mars egész hónapban a Mérleg jegyében mozog, ettől lendületes, és tevékeny leszel e héten is. hatalmas energiákat vagy képes most mozgatni, minden területén az életednek megtalálod a legjobb megoldásokat. Úgy is érzed magad, mint aki mindenre képes, sőt egyenesen keresni fogod a napokban a nagyobb kihívásokat. A környezeted is érezni fogja, hogy teljes biztonságot jelentesz, mindenben számíthatnak rád. Arról persze ne feledkezz meg most sem, hogy kik azok, akikre te is nyugodtan támaszkodhatsz, amikor összmunkára van szükség, hiszen te magad is ebben hiszel és jó csapatjátékos vagy. Ezt azért tartsd főként szem előtt, hogy amikor úgy érzed, másokra kell várni egy dolog megvalósításakor, ne légy türelmetlen, inkább üljetek össze és állítsátok fel a legjobb stratégiát. kicsit jobban kell hinned másokban is, akkor nem csak ez a heted lesz kiváló és szép, hanem az év minden napja.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A Skorpió elmúlt hetei nem a legjobban teltek, legalábbis nem az ő megszokott elvárásai és elképzelései szerint. Most már hétfőn érezheted majd, hogy jobban állnak az ügyeid, ez elsősorban a munkádra és az üzleti ügyeidre értendő, de ha nem szalad el veled a ló és nem veszíted el a türelmedet, akkor e hét közepén a szerelem terén is kellemes meglepetések érnek. Megnyugtató és jó érzéssel tölthet el, hogy a hét végére látni fogod, a dolgok megint úgy alakulnak, ahogy azt pár hete már tervezgeted. Sokkal jobbá válnak az emberi kapcsolataid, könnyebben megtalálod másokkal a hangot és ettől végre kiegyensúlyozott, nyugodt leszel, egész másképp látod a világot. Hogy mindez valóban így legyen, nem kell mást tenned, mint megtanulni elengedni magad és lehetőség szerint a hétköznapokon is találj időt egy kis lazításra.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - A Nyilas jegyűek elég zűrös heteken vannak túl, de e hét elejével megindul egy sokkal jobb folyamat. Igaz, nem lesz túl gyors és látványos a változás, de bízhattok benne, hogy az élet legtöbb területén a dolgaitok jóra fordulnak. Kicsit úgy érzed Nyilas létedre, mintha az életed némileg megrekedt volna, de a tőled megszokott nagy akaraterővel ebből a helyzetből szépen kilendülhetsz. A  hét közepétől jóval mozgalmasabbá válik az élet számodra főként a munkahelyeden, de a családi események is egymás után felvillanyoznak, és most lenne a legkedvezőbb időszak arra, hogy az idén nyárra tervezett szabadságodat kivedd. Kevesebbet törd a fejed a múlt eseményein, alaposabban vegyél részt a családod életében, sőt a legjobb hatással az lehet rád, ha a közös programok irányítását magad veszed át. A hét utolsó napjain használd ki, hogy pihenhetsz, és új energiákat szívhatsz magadba.

Bak (12.22. - 01.20.) - A Baknak az egész Július hónap a sikeresség és babérok aratása jegyében zajlik, most e héten is erre számíthatsz. A jó passz tartósan jelen van az életedben, amit már igazán kiérdemeltél. Talán még soha nem volt ennyire erős benned a pozitív életérzés és ennek köszönhetően valóban minden jól alakulhat. A munkahelyeden kell kicsit nagyobb gondot fordítanod a többiekkel való kapcsolatodra, lehet, hogy a főnököd nem könnyű ember, de te okosan és türelmesen megtalálod a legjobb hangot vele is. Mivel Bak létedre mindig betartod a fontosabb szabályokat, így nem lesz nehéz dolgod, de persze ez nem meghunyászkodást jelent, hanem a körülményekhez való okos alkalmazkodást.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntő jegyűeknek is a legtöbb jegyhez hasonlóan kellemes, szép, igazi nyári hangulatú hetük lesz, esetleg a hét végére kerülhetsz szembe kisebb problémákkal, melyeket fontos lesz gyorsan megoldani. Ez úgy tűnik főként a magánéletedet érinti, lehet, hogy van egy rég óta halogatott dolog, amire így vagy úgy, de ideje pontot tenni. Ettől azonban nem leszel sem kétségbeesve, nem kerülsz pesszimista hangulatba, hiszen nagyon jól tudod, hogy az élet nem oldja meg magától a problémákat, viszont ha valami nem jó, azon minél hamarabb változtatni kell. Gondolj bele, mi lenne akkor, ha minden esetben minden simán menne és csak úgy megoldódna, kell egy kis izgalom mindenki életébe, így fogd fel a változásokat és ennek biztosan csak hasznát veszed.

Halak (02.20 – 03.20) - Kiváló bolygóállást mutat a Halak számára ez a hét, azt fogod érezni, hogy egyszerűen teljessé válik az életed, nem nagyon marad olyan terved, melyet ennek a hétnek a végére ne sikerülne megvalósítanod. Fizikai, érzelmi szempontból egyformán a csúcson érezheted maga, már így fog indulni a heted és ez a hatalmas lendület nem is hagy alább. Minden esetre úgy szervezd a napjaidat, hogy akár munka után is, de tarts egy kis pihenőt, sétálj nagyokat, csinálj családi programokat, mert ezekkel leszel képes szinten tartani az energiáidat. Azt minden körülmények között tartsd szem előtt, hogy a sült galambra hiába vársz, ahhoz, hogy valóban jól alakuljanak a körülményeid, neked is mindent meg kell tenned.

  
Ezt már olvasta?Bezárás