gyermek utani potszabadsagA dolgozót először a gyerek születésének évében illeti meg gyermek utáni pórszabadság 2015-ben, és utoljára pedig akkor, ha a gyerek betöltötte a 16. életévét. A pótszabadságnak a mértéke egy gyerek után kettő, két gyerek után négy, három gyerek után pedig hét munkanap évente. Tehát, hogyha a dolgozónak három gyereke van, akik tíz, tizenkettő és tizenhat évesek, akkor a tárgyévben hét munkanap és a következő évben figyelembe véve, hogy a legidősebb gyermek betöltötte a 16 évet, akkor csak 4 munkanap pótszabadság illeti meg.

Amennyiben a munkavállaló gyereke év közben születik, akkor nem kell a pótszabadságot idő arányosítani, vagyis a dolgozót akkor is megilleti a 2 munkanap pótszabadság, ha a gyereke december 31.-én született meg. A pótszabadság mindkét szülőt megilleti és egymás között nem kell, és nem lehet megosztaniuk. Pótszabadságra 2015-ben is az a dolgozó jogosult, aki a gyereket a saját háztartásában neveli és gondozza. Tehát rendszeres jelleggel együtt élnek és vér szerinti rokonságban állnak. Annak a szülőnek nem jár pótszabadság, akinek a vér szerinti gyerekéről van szó, de nem a saját háztartásában neveli őt. megilleti viszont a gyermek utáni pótszabadság a nevelőszülőt, örökbefogadó szülőt és gyámot ugyan úgy, m int a vér szerinti szülőket.

Mindenképpen érdemes utánaszámolni, hogy mennyi pótszabadság fog járni önöknek, mert hogyha tisztában vannak a számmal, akkor számíthatnak arra, hogy mit fognak kapni. A pótszabadság igényléséhez a gyermek eredeti anyakönyvi kivonatát kell be mutatni. Maga a folyamat nem tart sokáig, viszont mindent el kell intézni és meg kell, hogy legyen minden szükséges papír.

A gyermek utáni pótszabadság 2015-ös igénylése hasonlóan zajlik az eddigiekhez, a munkavállaló a munkáltatója felé kell, beadja az igénylést és ekkor szükséges bemutatni a gyermek eredeti születési anyakönyvi kivonatát is, vagy halva született gyermek esetén a halotti bizonyítványt. A munkáltató a gyermek utáni pótszabadságokról minden esetben nyilvántartást kell, hogy vezessen. Fontos tudnivaló még, hogy a pótszabadság idején kifizetésre kerülő munkáltató által fizetendő közterheket és távolléti díjakat a központi költségvetés a munkaadó részére megtéríti.

Mondja el véleményét nekünk a témát illetően itt:
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás