Aktualitasok hirportalNincs pénze Görögországnak, így a júniusban esedékes részletet nem tudja törleszteni a Nemzetközi Valutaalapnak, hacsak a nemzetközi hitelezőivel folytatott tárgyalásokon addig megállapodásra nem jut – jelentette Nikosz Vucisz görög belügyminiszter. A tárgyalások kudarcának esetén csődbe fog menni az ország. Az athéni vezetés korábban azt hangoztatta, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a pénzéből kifut megállapodás hiányában, de kitartóan ismételgette azt is, hogy fizetési kötelezettségeit teljesíteni kívánja.

A pénz elfogyott - Június 5. és 19. között összesen 1,6 milliárd eurót kell átutalnia négy részletben a valutaalap számláira Görögországnak. "Ezt a pénzt nem fizetjük be, mivel nem áll a rendelkezésünkre. Ez ismert tény"- mondta Vucisz, hozzátéve, hogy ilyen forgatókönyvet nem akar a kormány, stratégiája nem erre irányul. Hangsúlyozta azt is, hogy folytatják a tárgyalásokat arra az óvatos optimizmusra alapozva, hogy a hitelezőkkel megállapodásra jutnak a közeljövőben. A hitelezőkkel mindenképpen folytatják a tárgyalásokat...

Megismételte a belügyminisztérium, hogy a nemzetközi hitelezők „fojtogatós stratégiája” ellen elszántan küzd a kormány. Úgy fogalmazott, hogy a szélsőséges megszorítások és munkanélküliség politikájával le kell számolni, illetve ésszerű megállapodást kell kötni.

Lassú tárgyalások - A Görögország finanszírozásának meghosszabbításáról február 20-án kötött megállapodás alapján a görög kormánynak egyeztetnie kell részletes reformjavaslatait a nemzetközi hitelezőkkel, majd ezután az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, ellenkező esetben nem folyósítják a nemzetközi mentőcsomagból fennmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós részletet. A tárgyalások lassan haladnak, amiért kölcsönösen egymást hibáztatják a felek. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szombaton a kormányzó Sziriza párt központi bizottságának ülésén kijelentette, hogy a hitelprogramról folyó tárgyalások célegyenesbe jutottak. Ugyanakkor közölte, hogy kormánya nem fog "megalázó feltételeket" elfogadni.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás