gepjarmu atirasi kesedelem2012 januárjától kezdve változott a gépjármű átírás és az azzal kapcsolatos új rendelkezés a költségek és a fizetendő illetékek tekintetében. Az előtt köbcenti után kellett az átírásért fizetni, most már a teljesítmény és a gépjármű életkora a számítás alapja. A procedúra fontos eleme a határidő, mert a gépjármű átírási késedelem és annak súlyos következményei sok kellemetlenséggel járhatnak.


A határidőt is a vonatkozó rendelet szabályozza, előírás, hogy mellyi idő alatt kell az átírást lebonyolítani. E szerint az ügyintézésre 15 naptári nap áll rendelkezésünkre. Minden képen érdemes ezt a határidőt szem előtt tartani, mert a késedelmesen beérkező kérelem alapján igaz, hogy a hatóság elvégzi az új tulajdonjog bejegyzését, kiállítja az új forgalmi engedélyt, de ugyanakkor a rendszer egy automatikus mechanizmus során jelzést küld a hivatal felé a késedelemről. A gépjármű átírási késedelem és következményei elkerülése érdekében érdemes idejében intézni az ügyeket, mert az automatikus értesítés alapján a hivatal szintén automatikusan kiszabja a mulasztási bírságot. Ez pedig előfordulhat, hogy a késedelmes napok számától függően akár százezer forintra is rúghat.

MEGOSZTOM másokkal is a Facebook-on!

Sokat spórolhatunk magunknak
tehát, ha a gépjármű átírást idejében, lehetőleg az adás-vétel után rögtön intézzük,mivel az átírási határidő a szerződés keltétől számított. Ahhoz, hogy minden szabályosan történjen, az adásvételi szerződés tartalma is meg kell feleljen az előírásoknak. Ebben azt is fel kell tüntetni, hogy - mivel mindkét szerződő félnek bejelentési kötelezettsége van – az eladó a szerződés keltétől számított 5 napon belül megteszi a bejelentést a közeledési hatóság felé, a vevő pedig 15 napon belül elindítja az átírási folyamatot. Ezen kívül az adás-vételi szerződés aláírásával a felek azt is elismerik, hogy tudomásul vették a gépjármű átírási késedelem és következményei minden velejáróját.

  
Ezt már olvasta?Bezárás