1 logoA fűtéstámogatás 2015 és 2016 attól függően alakul, hogy hányan estek el a kedvezményektől és, hogy hányan vannak támogatottak. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy az igénylők száma megnőtt, az erre kialakított összeg pedig csökkent. A lakásfenntartási támogatás részét képezi a fűtéstámogatás. Ebben körülbelül 700-800 ezer ember részesülhet. Tehát a mostani ismert adatok alapján ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon körülbelül egymillió család részesül szociális gáz- és távhővel kapcsolatos támogatásokban. Ezzel sajnos csak az következik be, hogy nagyon sok család esik el a támogatásoktól.

A lakástámogatásra és ezen belül a fűtéstámogatásra 2015-ben körülbelül 22 és fél millió forintnyi összeg áll rendelkezésre mely 2016 évre kicsit csökken. A fűtéstámogatás 2a következő fűtési módokra adhat segítséget: palackos gáz vagy távhő, esetleg fa vagy szén, vagy árammal működő fűtés. Ezért mindenképpen azt mondjuk, hogy járjanak utána a lehetőségeknek a támogatásokkal kapcsolatban, mert lehet, hogy valaki tud olyan tanácsot adni, amivel sokkal jobban kijöhetnek.

A kitöltött igénylőlapot a helyi Polgármesteri Hivatalban kell leadni elbírálásra. Az igénylőlap itt tölthető le!

Persze mindenféle támogatás igénybe vétele előtt mindenképpen összegeznünk kell azt, hogy mire van szükség a támogatás megkapásához. Ezeket a támogatásokat nem olyan nehéz megkapni, mégis mindenféle papírra vagy iratra szükség lehet, amelyek beletartoznak az általános ügyintézések köreibe. Az igénylést a lakóhely szerinti önkormányzati irodában kell leadni, valamint ott lehet kérni az ide vonatkozó igénylőlapot is. Tehát mint tudni lehet, a fűtési támogatás a lakásfenntartási támogatás részét képezi, ami azt jelenti, hogy nyugodtan igényelheti ezt a fajta segítséget, aki az anyagi és szociális körülményei alapján erre jogosult.

Sajnos az már tény, hogy a gazdasági válság erősen hatott a rezsik kifizetésére, ezért is fordulnak többen a kormányhoz valamilyen fajta segítségért. A legtöbben a lakhatási támogatást szokták kérni, azon belül is a fűtési támogatás egy nagyon fontos részét képezi a folyamatnak. A kormány direkt a nehezebben élők segítségére alkotta meg ezt a támogatási formát, ezzel segítve mindenkit, aki rosszabb helyzetbe került.

Azon személyek listája, akik a távhő támogatásra jogosultak lehetnek elég széles. Ide tartozhatnak a nyugdíjasok vagy az álláskereső munkanélküliek, valamint a rendszeres szociális segélyben részesülők is, de azon emberek is, akik havi rendszerességgel szociális segélyben részesülnek. Tehát reméljük, hogy minden olyan információt magáévá tudott tenni, amit fontosnak talált a távhő támogatással kapcsolatban. Így most már bátran belevághat az igénylésbe, hogyha még csak gondolkozott rajta.

Cikkünket folyamatosan frissítjük, a legutolsó módosítás dátuma 2015.12.07.-e

Mondja el véleményét nekünk a témát illetően itt!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás