Lesz fürdőbelépős pályázat nyugdíjasoknak 2015, sőt 2016 évben is, mégpedig 30 %-kal magasabb keretösszeggel. Ez jó hír az érintetteknek, ugyanis nagyon magas azoknak a kisnyugdíjasoknak a száma, akik saját forrás igénybevételével nem, vagy csak nagyon ritkán jutnának el egy-egy fürdőbe. Nem véletlen, hogy a fürdők használata manapság is olyan népszerű, ugyanis köztudott, hogy már az ókorban is komoly egészségügyi hatást tulajdonítottak neki az emberek. Elég, ha csak a nagyon magas szintű római fürdőkultúrára gondolunk. Idős korban főként nagyon fontos szerepet töltenek be az egészség megtartásában, illetve betegség után a felépülésben a különféle gyógyfürdők. Nem mindegy, hogy az ember idős korában milyen minőségű életet tud élni. Fontos a kormány szerepe is abban, hogy az idős emberek lehetőségei kitáguljanak a fürdők használatával kapcsolatban. Nézzük is meg ezek után, miről is szól 2015-ben a fürdőbelépős pályázat nyugdíjasoknak.
A kedvezményes fürdőbelépő, a szokásostól eltérően, nem igénylés benyújtásával történik, hanem pályázat beadásával. Magyarán pályázni kell az erre a célra elkülönített keret erejéig. Kik, és milyen feltételek mellett pályázhatnak? Alapvető feltétel, hogy a pályázó öregségi nyugellátásban részesülő személy legyen. Továbbá feltétel még, hogy a pályázó 60 évnél idősebb legyen, és a rendszeres, havi ellátás összege nem haladhatja meg a 147.000 Ft-ot. Amennyiben a fenti elvárásoknak a pályázó megfelel, akkor elindíthatja a pályázat folyamatát. Hogyan lehet pályázni? Megmondjuk.
A pályázatot, csak elektronikusan lehet benyújtani, ami azt jelenti, hogy van egy internetes felület, ahol fel lehet tölteni a pályázathoz csatolandó igazolásokat, ahol meg lehet adni a pályázó adatait, és végül véglegesíteni lehet a pályázatot. Ez az internetes felület megtalálható a http://erzsebetprogram.hu/ oldalon is, az Erzsébet-program honlapján. Milyen igazolásokat kell csatolni a pályázathoz? A következőket:
- a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiállított igazolás a 2014 évi havi nyugellátás megállapítását tartalmazó igazolás (amelyet 2014 januárjában kaptak kézhez az érintettek)
- hozzájáruló nyilatkozat
- pályázói nyilatkozat
Fenti nyilatkozatok letölthetők a jelzett oldalon, majd kitöltés, aláírás után, ugyanott lehet feltölteni is. Egy pályázó, csak egy pályázat keretében részesülhet támogatásban. Fontos, hogy az elküldött pályázattal kapcsolatban a pályázó az e-mail címére visszaigazolást kap, amely visszaigazolásban található link segítségével lehet aktivizálni a pályázatot, amelyre 2015. február 09-ig van lehetőség. Aki addig nem aktivizálja a pályázatát, annak a pályázónak a pályázata automatikusan elutasításra kerül. A pályázat elbírálásáról legkésőbb 30 napon belül értesítik a pályázót. Pozitív elbírálás esetén a pályázónak,- az értesítés kézbesítését követően- harminc napja van a 2.500 Ft önrész befizetésére. Az önrész befizetése után, a postán megkapott Erzsébet kártya feltöltésre kerül. Fontos, hogy a kedvezmény igénybevételéhez mindig legyen nálunk az Erzsébet kártya, mert csak azzal lehet, a kedvezményt igénybe venni. Az Erzsébet kártya 5-33 fürdőbelépésre jogosít fel, fürdőhelytől függően. A pályázatban elnyert kedvezményt, illetve támogatást 2015. december 31-ig lehet felhasználni.
Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}
Új aktualitások
- Nyugdíj maximum - Havi 1,3 millió a rekordnyugdíj - 14/03/2015 23:01
- Közmunka nyugdíj előtt a védett korban - 10/03/2015 09:28
- Ki minősül nyugdíjas munkavállalónak? - 06/03/2015 22:34
- Vajon elég lesz az állami nyugdíj? - 05/03/2015 09:37
- A külföldiek fogják megfizetni a nyugdíjrendszer járulékait? - 16/02/2015 09:48
- Hogyan lehet dolgozni nyugdíj mellett? - 15/02/2015 00:15
Régebbi aktualitások
- Nyugdíjreform és adósságcsökkentő alap - 07/01/2015 11:58
- Nyugdíjszámítás módja, menete és az ehhez szükséges évek - 05/01/2015 21:09
- Rehabilitációs ellátás igénylése, folyósítása, összege - 28/12/2014 23:23
- Méltányossági nyugdíjemelés, indoka, megállapítása, igénylés - 18/12/2014 23:29
- Özvegyi nyugdíj igénylése, mértéke, feltételei - 08/12/2014 22:43