forditott adozas forditott afaA fordított adózás 2015-re tekintettel is hozott változásokat. A fordított adózás bevezetésére a kormány azért szánta rá magát, hogy gátat vessen a visszaéléseknek, áfa csalásoknak. A gyakorlatban azonban egyelőre úgy tűnik, hogy a fordított adózás nem érte el a célját, ugyanis jelenleg is nagyon mag az áfa csalások száma. Egyes becslések szerint több ezer milliárd Ft-ról van szó. Egyértelműnek látszik tehát, hogy a fordított adózás önmagában nem jelenthet megoldást a csalásokat illetően. Tovább nehezíti a helyzetet az a tény is, hogy a Magyarországon van használatban Európán belül a legmagasabb áfa kulcs, amely igazi paradicsommá teszi az országot a csalók számára. Ismerkedjünk meg a fordított adózás 2015. évi változásaival.

A fordított adózás lényege, hogy az áfa-t nem a teljesítő fél számolja fel, és igényli vissza, hanem a megrendelő, illetve a szolgáltatást igénybe vevő fél. A szolgáltató, illetve a teljesítő a számlán nem állítja be az áfa-t. Értelemszerűen ebben az esetben az áfa-t a megrendelőnek kell befizetnie az államnak. A fordított áfa hatálya alá gazdasági területek között találhatjuk a következőket, természetesen a teljesség igénye nélkül:

  • mezőgazdasági termékek értékesítése
  • szén-dioxid kvóták értékesítése
  • építésihatósági engedély-köteles ingatlan létrehozás, bővítés, átalakítás, egyéb megváltoztatás szolgáltatás nyújtása
  • vállalkozásban használt 100.000 forint feletti tárgyi eszközök értékesítése
  • adós és hitelező viszonylatában a dologi biztosítékként lejárt követelés kielégítésének érvényesítésére irányuló termék értékesítése esetén.


2015-ben tovább bővül a fordított adózásba bevont területek köre a következőkkel:

  • építési-szerelési munkával létrehozott ingatlan értékesítése
  • munkaerő-kölcsönzés, iskolaszövetkezetek
  • fém –és acélipari termékek


A fentiekből kiderül, hogy jellemzően olyan területek kerültek a fordított adózás bevonásában, amelyekben a legnagyobb visszaélések voltak megtapasztalhatók. Egyes területeken,- mint például a fém- és acélipari termékeknél-, már olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy a legális piaci szereplők majdnem teljesen kiszorultak a piacról. A fordított adózás hatásaként, már a év második felében azt várják a fém- és acélipar piac szereplői, hogy a piac kifehéredik, és végre nőhet a termelés, és azzal együtt a foglalkoztatás is.


Ön mit szól ehhez?
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás