A Mol Pakisztánban nagy mennyiségű földgázt és a felszínen leválasztott folyékony szénhidrogént, úgynevezett kondenzátumot talált. A Mol kedden közölte, hogy megállapodást írt alá a Pakistan Oil Fields Limiteddel (POL) a pakisztáni DG Khan blokk 30 százalékos, nem operátori részesedésének megvásárlásáról, amelynek lezárását követően a POL irányítása alatt lévő tulajdoni hányad 70 százalékos lesz. A Mol kérdésünkre közölte, a földgázt továbbra is rögzített áron veszik majd Pakisztánban.

A Mol a TAL nevű blokk irányítójaként 70 ezer hordó kőolaj és földgáz kitermelését felügyelik. Emellett a cég foglalkozik kutatófúrásokkal is 1999 óta hat helyen tártak fel új lelőhelyeket. Úgy becsüli a Mol, a TAL blokk 2018-ra érheti el a csúcstermelést. Jelenleg a blokk napi termelése 6100 hordó. A cég szeizmikus méréseket, 2017-re pedig új kutatófúrást tervez, ezekhez azonban a pakisztáni kormány jóváhagyása is szükséges. A MOL szerint más, általuk kutatott blokkokban (Margala, Margala-North, Ghauri, Karak) is lehetnek még eddig feltáratlan lelőhelyek.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás