foldadoÖsszesen hét kisebb település vetett ki az idei évtől földadót a közigazgatási területükhöz tartozó termőföldeknek a tulajdonosaira. Az adó a földminőségtől függ és hektáronként körülbelül 3 és 10 ezer forint közötti összeget tesz ki, átlagosan úgy 7 ezer forintra jön ki, ami a hektáronkénti uniós terület alapú támogatás10%-ának felel meg. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége jóslata akapján arra lehet számítani, hogy 2016-ra már az önkormányzatok 50 százaléka, mintegy 1600 település beveztheti a földadót. A most januártól már földadó köteles települések a Csongrád megyei Mindszent, a Nógrád megyei Karancsalja, Nagykeresztúr, a Pest megyei Tóalmás, a Vas megyei Rábapaty, illetve a Zala megyei Kisvásárhely és Szalapa, ahol már ez évtől kivetésre kerül a földadó, amit a településekhez tartozó termőföldek tulajdonosai fognak megfizetni az önkormányzat felé.

Az adótörvények módosításával teremtette meg a földadó életbelépési lehetőségét a kormány. Ez az elfogadott új szabály lehetővé tette azt, hogy az önkormányzatok adót vethessenek olyan vagyonelemekre, amit az állam nem adóztat, vagyis az adóztatást más törvény nem tiltja. A másik dolog, hogy nincs olyan adójogi törvény, ami megakadályozhatná az önkormányzatokat ezen adónem kivetésében.

A hét önkormányzat aranykoronára vagy hektárra vetítve vezette be a földadót. Ahol a földek gyengébb minőségűek, ott hektár alapú a számítás, ahol viszont jobb a minsőgé, ott aranykorona alapú. Az önkormányzatok akár év közben is dönthetnek arról, hogy mely földekre vetik ki az új adót, így senki nem tudhatja, hogy mely földek után fognak fizetni és melyek után nem. Csakis az önkormányzatokon múlik majd, hogy élnek-e az adóztatási lehetőséggel vagy sem. 2016-ban 3178 hazai önkormányzat fele fogja bevezetni a földadót. A helyzet fél éven belül tisztázódni fog és ki fognak derülni lényeges információk is, de azzal is számolni kell, hogy az egekbe emelhetik a földadót.

A Földművelésügyi minisztérium az elmúlt év végén többször úgy nyilatkozott, hogy nem igazán ért egyet a föld megadóztatásával. A tárca kilátásba helyezte, jogi lépéseket tesz annak érdekében hogy a földadót ne lehessen ráterhelni az emberekre. Az adótörvények tavalyi módosítása után viszont valósággal kaotikussá vált a helyzet annak kapcsán, hogy az önkormányzatok miként reagálnak majd az új adóztatási lehetőségre, hiszen ez a bevételüket növeli.

Az agrárágazati szereplőket egybegyűjtő NAK tavalyi közleményében egyértelműen kijelentette, hogy a földadó  bevezetése egy rossz döntés és nem tudják, hogy mi lesz a pontos következménye. Mindenképpen térjen vissza oldalunkra, hogy a lehető legtöbb információt megtudja ezekről az új adókról és rendeletekről.


Ön mit szól ehhez?
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás