fiatalok vallalkozova vallasa tamogatasFolytatódik a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása 2015-ben is. Miért fontos ennek a programnak a folytatása minden évben? Azért, mert a fiatalok tömegesen hagyják el az országot, mert itt nem látják annak a lehetőségét, hogy boldogulni tudjanak. Ez igaz arra is, hogy munkahelyet sem találnak, és arra is, hogy a magas elvonások, terhek miatt vállalkozást sem tudnak indítani. Márpedig munka nélkül arra sincs reális esély, hogy családot alapítsanak a fiatalok, ami komoly problémát jelent az ország népességének alakulása szempontjából. Amennyiben nem kezd el növekedni a magyar lakosság száma, és nem áll meg az elöregedés folyamata, akkor a magyar gazdaság, és társadalom komoly nehézségek elé néz hamarosan. Ezért lesz fontos, a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása 2015 folyamán is.

A támogatás célja, azoknak a fiataloknak a segítése, akik Magyarországon egyéni vállalkozást, illetve mikrovállalkozást kívánnak létrehozni. A támogatás az Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül működik. A kimutatásokból kiderül, hogy jelenleg az egyéni vállalkozók, és mikrovállalkozások, a legfontosabb munkahelyteremtők, ezért számuk gyarapítása különösen fontos. A támogatással a 18 és 35 év közötti korosztály élhet. A támogatás 2 féle képen történik, egyrészt a vállalkozás indításához szükséges forrás biztosítása által, másrészt a vállalkozás üzleti tervének elkészítéséhez nyújtott segítség által.  

A rendelkezésre álló forrás 4.940.000.000 Ft, amely felosztásra kerül az egyes régiók szerint, ami várhatóan 1500 pályázat támogatását teszi lehetővé a számítások alapján. A fiatal vállalkozóval szembeni követelmény, hogy nem lehet más vállalkozásban egyedüli, illetve többségi tulajdonos. Továbbá rendelkeznie kell az indítandó vállalkozással kapcsolatban üzleti tervvel, és vállalnia kell a vállalkozásban való személyes közreműködést. Lehetőség van arra is, hogy nem csak új vállalkozások adhatják be a pályázatukat, hanem már működő vállalkozások is, de itt van időbeli megkötés, ugyanis a pályázat leadása előtt maximum 3 hónappal előbb alakult vállalkozás pályázhat. A pályázónak a vállalkozásban többségi tulajdonnal kell bírnia.

A vállalkozások jogi formájuk szerint lehetnek:

 

  • Betéti társaság
  • Korlátolt felelősségi társaság
  • Ügyvédi iroda
  • Közkereseti társaság
  • Egyéni vállalkozó
  • Egyéni cég

Fontos, hogy pályázás előtt érdeklődjünk, hogy milyen iparágak esetében vehető igénybe a támogatás, illetve, hogy a pályázat benyújtásának melyek a részletes feltételei. Itt gondolhatunk például arra, hogy a pályázóval szemben nem lehet folyamatban csődeljárás, felszámolási eljárás, stb. A projekt összköltségének minimum 30 %-át, de max. 50 %-át személyi jellegű kiadásokra kell fordítani. A támogatás összege vállalkozások esetében 3 millió Ft, társas vállalkozások esetében 6 milli Ft lehet. A pályázónak legalább 10 % önrésszel kell rendelkeznie. Részletes információkat a jogszabályból (Támop-2.3.6.B-12/1) lehet beszerezni, illetve a pályázatok kiíróinál, vagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján.

Mondja el a véleményét nekünk itt!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás