fiatalok otthonteremtesi tamogatasaFontos szerepe lesz a fiatalok otthonteremtési támogatásának 2015 folyamán is. Bár a lakásárak jellemzően még nem érték el a válság előtti szintet, de egyes szegmensekben már megközelítette azt. Egy fiatalnak sem most, sem régebben nem volt esélye arra, hogy önerőből lakást tudjon vásárolni. Ez maximum szülői, vagy más segítség igénybe vételével sikerülhetett csak. A gazdaság helyzete 2015-ben sem teszi túl bizakodóvá a fiatalokat, akiket nagy arányban súlyt a munkanélküliség is. nem véletlen, hogy fiatalok tömegesen mennek külföldre dolgozni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezt nem szívesen teszik, de nem látnak mást megoldást. A kormány egyre inkább felismeri, hogy szüksége van a fiatalokra, és őket csak úgy lehet haza hozni, illetve itthon tartani, ha lehetőségeket biztosítanak számukra, az itthoni boldogulásra. Erre fog szolgálni a fiatalok otthonteremtési támogatása 2015-ben is.

A fiatalok, illetve több gyermekes családok kamattámogatott kölcsönét azok a 35 évnél fiatalabb személyek vehetik igénybe, akik legfeljebb 1 gyermeket nevelnek, illetve azok a 45 évnél fiatalabb személyek, akik legalább 2 gyermeket nevelnek saját háztartásukban. Fontos tudni, hogy a fenti életkor határok, párkapcsolatban élés esetén, vonatkoznak a házastársra, élettársra, vagy bejegyzett élettársra is. A támogatást kizárólag új lakás vásárlása esetén lehet igényelni, tehát használt lakás vásárlása esetében nem.

A támogatás igénylésénél a következő értékhatárokat kell szem előtt tartani. Az új lakás vételára Budapesten, illetve a megyei jogú városokban nem haladhatja meg a 25 millió Ft-ot, míg más településeken a 20 millió Ft-ot. Magának, a kamattámogatott hitelnek az összege, budapesti, illetve megyei jogú városban lévő új lakás vásárlása esetén, nem haladhatja meg a 12,5 millió Ft-ot, és egyéb településeken vásárolt új lakás esetén a 10 millió Ft-ot. A kamattámogatás a futamidő első 20 évére kerül folyósítása. Amennyiben a korhatárok betöltése előtt nő a gyermekek száma, akkor természetesen nő a kamattámogatás mértéke is, a gyermek születésének bejelentését követő 2. hónaptól.  

A kamattámogatás mértéke, a mindenkori állampapírhozam százalékban kifejezett értékéhez van kötve. Ez alapján a következőképpen alakul 2015-ben a támogatás mértéke:

 

 

  • 35. életév betöltéséig, legfeljebb egy gyermek esetén: az állampapírhozam 50 %-a.
  • 45. életév betöltéséig, legalább 2 gyermek esetén: az állampapírhozam 52 %-a.
  • 45. életév betöltéséig 3 gyermek nevelése esetén: az állampapírhozam 55 %-a.
  • 45. életév betöltéséig 4 gyermek nevelése esetén: az állampapírhozam 59 %-a.
  • 45. életév betöltéséig 5 gyermek nevelése esetén: az állampapírhozam 64 %-a.
  • 45. életév betöltéséig 6 gyermek nevelése esetén: az állampapírhozam 72 %-a.


Mondja el a véleményét nekünk itt!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás